KIKAPCSOLÓDÁS A SZERETETBŐL

Párkapcsolatban a veszekedés távolságot kelt, amikor túl nagy a szeretet. Ez a viselkedés abszolút nem tudatos, hiszen mindketten egymás közelségére vágynak, de nem igazán tudják megvalósítani.

A családdinamikában, a közelség és a távolság összetartoznak.  Ha túl közelivé válik egy kapcsolat, akkor veszekedni kezd a pár, és akkor újra optimális a távolság. Ez után, újra lehet közeledni egymáshoz. És ez így ismétlődik. Általában a veszekedés után mindig minden szebb.

A tisztelet hiánya nagy szerepet játszik a viták kialakulásában. De nézzünk egy jó példát arra, hogyan is lehet ezt megoldani. Minden nap mondasz a párodnak három olyan dolgot, aminek örül!

Ez a legegyszerűbb és leghatásosabb gyakorlat!

A legtöbb, amit a partnerünknek megadhatunk, hogy méltányoljuk és tiszteljük, ez a legfontosabb, mégpedig „úgy ahogy van”!

Néhányan azt mondják: Tisztellek, ha megváltozol! Ezt el lehet felejteni.

A partner úgy jó, ahogy van! Ha nem így lenne, akkor nem Őt választottuk volna! És Ő sem lenne mellettünk, ha nem mi lennénk számára a megfelelőek. Mindkét fél maradjon ugyanolyan!

Ha nem erőltetjük a jobbá válást, akkor minkét fél kibontakozhat. Ha azonban az egyik fél azt követeli a másiktól, hogy változzon meg, akkor az tartozik annyival önmaga méltóságának, hogy olyan marad, amilyen.

A „rémes” két éves kor!

Kevés olyan olvasó van, aki előtt ismeretlen az alábbi horrorisztikus jelenet: a kis két éves a forgalmas tesco padlóján fetreng, hangosan visítva szerda reggel, a többi vásárló pedig fejcsóválva és a szülőt bámulva megjegyzi: „szegény gyerek”. A percek óráknak tűnnek, a totyogó nem hajlandó abbahagyni az ordítást, az anya pedig egyre tehetetlenebbnek érzi magát.

Annak ellenére azonban, hogy a szörnyű kettesnek nevezik, a hiszti sorozat már két éves kor előtt elkezdődhet, és jó sokáig tarthat.( mindenki látott már olyan felnőttet, aki fejvesztve kiabál és hajigál, csak mert a dolgok nem úgy történnek ahogy elképzelte)

A hiszti a gyermeki fejlődés normális szakasza, és mivel a gyermekek természete eltér, a hiszti foka és gyakorisága is eltérő lehet. Pedig a hiszi a nevelés lehetősége, csak sajnos a kimerült szülő agyában, ez merül fel legutoljára. A hiszti az ellenkezéssel és a fusztrációval függ össze. A gyerek olyat akar, amit nem lehet, azaz keresztezik akaratát.
Felnőttként megtanuljuk kontrolálni dühünket ezekben a helyzetekben (például amikor a párunk uralja a tv távirányítóját) és a legtöbben, nem duzzogunk vagy hisztizünk). A gyerekek azonban, még nem tanulták meg hogyan kezeljék az elutasítást. A gondolat, hogy nem ők irányítanak, néha elviselhetetlen mértékeket ölt. Még súlyosabb a helyzet, ha a gyerek fáradt, éhes, vagy nem érzi jól magát.

Ebben a korban küzdenek a gyerekek a döntéshozatallal is. Azt gondolják, hogy szeretnének valamit, és amikor megkapják, meggondolják magukat. Ez tovább dühíti mind őket mind a szülőket. 

Két éves kor körül, a gyerek elkezd leválni az anyáról, és megtanulja, hogy ő és az anya, külön személyiség. Arra is rájön, hogy saját akarata van, ami eltér az anyjáétól. Mivel még csak most tanulják a verbális kommunikációt, a gyerek úgy érzi magát mintha a relativitás elméletét próbálnánk megbeszélni egy birkával, és az ebből eredő stressz óriási mértékeket ölthet.

A hisztiben megjelenik a vágy, hogy akaraterőnket érvényesítsük a másik felett.
Ha nem kap teret a gyerek, tehetetlennek érzi magát, ha nyer, akkor rájön, hogy újra ordítania kell, és megnyerheti a háborút. A túl sok fegyelmezés, megtörheti a gyerek akaratát, és önálló cselekvési képességét, és károkat szenvedhet az önbecslése. Túl kevés fegyelmezéssel, viszont azt érjük el, hogy a gyerek mindenhatónak érzi magát ( kis manipulátor). A szülők részéről, kiegyensúlyozott, nyugodt megközelítés szükséges ahhoz, hogy a gyerek egyénisége fejlődjön, és egészséges önbecsülésre tegyen szert.
Ha viszont beadja a derekát, az további hisztit szül.

A terhelt szülők számára, ez a legkönnyebb út, ami magában hordozza a legtöbb veszélyt.

A hiszti elkerülésére, ajánljunk választási lehetőséget a gyerek számára (pl. almalevet, vagy narancslevet szeretnél inni). A gyerek függetlenségi igénye elégül ki, ha megkapja a választás jogát. A szülő ne vigye magával gyerekét, ha fáradt, beteg vagy éhes. A hiszti roham alatt jelezze neki, hogy tudja, mi zavarja, így könnyebben megnyugszik. Gyakran segít egy gyengéd ölelés. Az anya maradjon nyugodt, mivel ha mindketten kiabálnak, az tovább súlyosbítja a problémát. Az elfenekelés nem segít, csak azt tanulja meg vele a gyerek, hogy az erőszak megengedett viselkedési forma . A nyugalom példázza számára az elvárt viselkedést, mivel a kisgyerek minden estben a szüleit utánozza.

Miért hisztiznek egyes gyerekek többet, mint mások, és miért folytatják néha a totyogó korszak után is ezt a viselkedést? Lehet, hogy erősebb az akaratuk, hevesebb természetűek, vagy korábbi hiszti sikereikre alapoznak, esetleg látták a szüleiket ordítozni egymással, és megtanulták, hogy így is lehet viselkedni.

De lehet az oka elfojtott harag, alacsony önbecsülés, nagyon szigorú szülő, vagy épp ellenkezőleg túlzott engedékenység és kevés megszabott határ.

A hiszti a fejlődés része, de ha fokozott gyakorisággal fordul elő, azt jelenti, hogy a gyermek lelkében vagy környezetében valami nincs egyensúlyban.

A BOLDOGSÁG ÁRA!

Kitől tagadják meg különösen gyakran az őket megillető helyet a családban? A szülők vagy a nagyszülők előző partnereitől, akik helyet teremtettek a későbbi társ, illetve gyermek számára ée azok boldogságáért gyakran még túl nagy árat is fizetnek.

Az ők példájuk, szemléletesen mutatja, milyen messze ható következményei vannak a családban, ha valakitől megtagadják az őt megillető tiszteletet és szeretetet.

A terápiákon kiderül, hogy a korábbi partnert képviselni fogja egy gyermek az új kapcsolatból. Átveszi az érzéseit, és ki is fejezi őket a szülőkkel szemben. Képviseli őt, és olykor még a sorsát is megismétli.

Egy barátom mesélte, hogy a kisfia viselkedése néha szinte megőrjíti a feleségét és őt: „pontosan tudja, hogy mivel tud minket kiborítani, és nem hagyja abba, míg el nem éri a célját.”

„De hiszen Te már voltál korábban házas!-mondtam

-Hát nem tudtad, hogy a második házasságból született gyermekek a viselkedésükkel a korábbi partnert hozzák vissza a család emlékezetébe?

„ Mit lehet tenni?-kérdezte

A feleségemmel hasonló a helyzet. Korábban neki is volt egy másik férje.”

Legközelebb, ha a fiad kiborít, rajtakeresztül az első feleségedre nézz, tisztelettel és szeretettel.

Ugyanez vonatkozik persze a feleségedre is!

Négy hét múlva találkoztunk:” Kipróbáltuk amit mondtál, és azonnal bevált!”- újságolták.

Ritkán tévézek.
Egy megindító szívszorító filmre lettem figyelmes, egy anyáról szólt, aki gyógyszerfüggőségtől szenvedett. Sem a férje sem a kisfia nem tudtak érdemben segíteni neki. Az édesanya hol jobban volt, hol mélyponton. Egy ilyen mélyponton, amikor az anyuka megtudta, hogy kisfia a másik szobában sír, úgy döntött, hogy megbeszéli vele a helyzetüket.

Szükségem van a segítségedre kisfiam!

A beszélgetés során a kisfiú az anyja ölébe bújt, majd az anya biztosította őt szándékáról, miszerint le akar szokni a gyógyszerekről.

De hozzátette az is, hogy, ebben a fiának is segítenie kell, amikor azt látja, hogy a kelleténél több gyógyszert vesz be, akkor rá kell szólnia az anyukájára, hogy ne tegye.

Rendben van? Megteszed? Te is akarod? Mert neked is akarnod kell!- mondta kisfiának.

A kisfiú pedig szipogva, az anyja ölében végre gyermeki pozícióban gubbasztva bólogatott. Igen, megteszem – mondta. Ebben a pillanatban felborult a családi hierarchia, a gyermek helye megkérdőjeleződött.

Ezzel a kéréssel az anya a kisfiút maga fölé helyezte, vagyis a saját apukája szerepébe ( a kisfiút a nagypapa helyére emelte fel.)

A kisfiú pedig, akinek minden vágya, hogy az anyukája az ÉLETET válassza, hiszen ő is csak akkor lehet gyerek, akkor kaphatja meg csak az anyai szeretetet amíg édesanyja ölébe kucoroghat, hogyan is utasíthatná el anyukája kérését? Természetes, hogy ezután őrködni fog anyukája gyógyszer szokásai felett, és rászól.

Persze ez az állapot család dinamikai szempontból, senkinek sem tesz jó, mert a gyerek helye, nem a nagypapa helyén van, hanem két generációval lejjebb.

A gyerektől elvárni, hogy egy személyben legyen gyerek is és az anyja apja is lehetetlen dolog. Ez a helyzet, a későbbiekben megnehezíti a fiú leválásának időszakát, majd kihat az élete minden területére.

Annak, hogy az anya ilyen nehéz sorsot visel, nyilván megvannak az okai, nem véletlen, ha valaki gyógyszerekbe menekül. Addig, amíg valaki önmaga, át nem éli mindazt a nehézséget, amivel egy-egy szülő küzd, addig nincs is joga elítélni azt.

Ami azonban sokat segíthet egy ilyen helyzetben, ha a szülő, nem a gyermektől kér segítséget és nem rak rá olyan terhet, ami tulajdonképpen nem a sajátja.
Ezt a szituációt, nem csak a függőségi esetek vonják maguk után, kiváltója lehet akár egy válás is:
- ha azt akarod, hogy apa ne menjen el, akkor szót kell fogadnod….
- apa elment, most már te vagy a férfi a háznál, majd mi ketten megoldjuk….. (a gyereket szülői szerepbe helyezi)

Az ilyen szituációkat elszenvedett gyerek, a későbbiekben nehezen, vagy szinte egyáltalán nem talál párt, hiszen energetikailag, a párja helyét az anyukája foglalja el.
Nem ritka, hogy kettőjük között, kialakul egy se vele se nélküle viszony, egy folyamatos igény, hogy az anya a már nagykorú fia közelében legyen bizonyos szituációkban.

Mi lenne a megoldás?

Ha a szülő elég erős lenne ahhoz, hogy egy másik felnőtt segítségét kérve, megoldja a problémáját, akkor azt kell mondania a gyerekének:

„Ez az én dolgom, megoldom, neked nem kell aggódnod miattam. A te dolgod, hogy menj a játszótérre játszani.”

Amit pedig a társadalom tehetne, már középiskolás tiniként megismertetni a fiatalokkal a család működésének, mozgatórugóinak jellegzetességeit, a család dinamika ide vonatkozó törvényszerűségeit, hogy ez által felkészülhessenek a boldogabb életvitel kialakulására.

Persze felnőttként sem késő…

A PÁRKAPCSOLAT  AZ  ÉLET „ VIRÁGKORA”

A párkapcsolat az élet beteljesedése. A gyermekvállalással fejlődik, ez a cél. Vannak, akik nagy elvárással haladnak a párkapcsolat felé, ami teljesen jogos, hiszen ha sikeres a párkapcsolat, ez jelenti az élet virágkorát. Efelé fejlődik minden.

Az a helyzet azonban, hogy a párkapcsolat és a szülői szerepbe való átmenet, azzal jár, hogy le kell mondanunk a gyermekkorról és a kamaszkorról. A kapcsolattal átlép az ember egy küszöböt, és innen már nincs visszatérés. A gyermekkor és a kamaszkor véget ér.

A párkapcsolat egyik nehézsége abból áll, hogy az emberek át akarják menteni a fiatalkort a párkapcsolatba. Ez nem lehetséges, mert az a szakasz véget ért. Az emberi fejlődés úgy történik, hogy átlépünk egy küszöböt. Ha túllépünk ezen a küszöbön, onnantól minden más lesz, és már nincs visszaút. Ennek legalapvetőbb példája a születés. Az anyaéhben jól érzi magát a gyermek, de ezután egyszer csak nem bírja ott tovább. Át kell lépnie a küszöböt. Ott minden más. És már nem térhet vissza.

A következő nagy küszöb azután a házasság és a szülővé válás. Ekkor éget ér a fiatalkor. Már nem lehet visszafordítani. A párkapcsolat akkor sikeres, ha a küszöböt átlépve előre nézünk és nem vissza.

Depresszió

Egy gyerek csak akkor tud tisztában lenni önmagával, és akkor találja meg az egyéniségét, ha a szüleivel tisztában van. Ez azt jelenti, hogy mindkettőjüket elfogadja olyannak, amilyenek.

Ha valamelyik szülőt kiközösítik, a gyerek fél és üresnek érzi magát, érzékeli a hiányt, ami pedig a depresszió alapja. A depresszió gyógymódja, hogy a kizárt szülőt beengedik a családba, megkapja az őt megillető helyet és elismerést. Amikor valakivel elfogadtatjuk az egyik szülőjét, sokszor attól fél, hogy olyanná válhat, mint az a szülő és átvehet bizonyos tulajdonságokat, amelyekkel ezt a szülőt felruházta. Ez a félelem szégyen a szüleire. Épp ellenkezőleg kellene gondolkodnia, azt kellene mondania: „Igen, ti vagytok a szüleim, olyan vagyok, mint ti, és olyan leszek! Egyetértek azzal, hogy ti vagytok a szüleim, annak minden engem illető következményével!”

Az apa és az anya elfogadása azok tulajdonságaitól független és gyógyító erejű folyamat. Nem úgy történik, hogy eldöntjük: ezt elfogadom ezt pedig nem. A szülőket úgy kell elfogadni, ahogy vannak.

Sokszor azt nevezzük jónak, ami kényelmes számunkra, és azt rossznak, ami kényelmetlen. De ez csupán egy olcsó módja a megkülönböztetésnek.

Ha van egy apánk, akkor ő olyan, amilyen, és úgy, ahogy van, pontosan a megfelelő számunkra. És ha van egy anyánk, akkor ő olyan amilyen, és úgy, ahogy van, pontosan a megfelelő számunkra. Nem kell, hogy más legyen. Mert nem erkölcsi tulajdonságok alapján lesz valaki apa vagy anya, hanem egy bizonyos beteljesítéssel, ami előre adott. A mit a szülők kezdetben tesznek, többet számít, mint amit később. Ami lényeges a szülőktől jön, a fogantatás által jön és a születés által.

MINDEN, AMI AZUTÁN KÖVETKEZIK, RÁADÁS, ÉS ÁTVEHETI VALAKI MÁS IS!

Merj nagyot álmodni!

Aki úgy biciklizik, hogy állandóan hátra néz, az jó nagyot fog esni!-szokták mondani a gyerekeknek!

Merj előre nézni! Merj bízni magadban! Isten egy marék porból teremtett, de beléd lehelte az ő lelkét!
Kik felelősek a meg nem valósult álmokért?

Nem sok embernek adatott meg olyan szülői háttér, ahol ösztönözve volt, próbálgathatta szárnyait. Ha ez elmaradt, bizony akkor magunknak kell elindulni a hit útján, magunknak kell elkezdeni bízni és hinni abban, hogy amit szeretnénk, azt az univerzális erők előbb utóbb megadják!

Nagyon sokat számít az, hogy gyermekkorban, milyen üzenetet kaptunk szüleinktől, és természetesen az is, hogy szülőként milyen üzenetet juttatunk el gyermekeinkhez.

Ha egy tizenéves kislány azt mondja az anyukájának, egy autó szalon előtt,hogy 
egyszer nekem is ilyen lesz, és az anya legyint rá, és láthatóan kislányos hóbortnak veszi az egészet, akkor ez mélyen bevésődik a kislány lelkében, persze negatív töltésű élményként. Azt üzenve a kislánynak ezzel, hogy amit mond, gondol és érez, az felesleges komolytalan és úgy sem lesz belőle semmi.

Másképp alakul a történet, ha a szülő építi a gyerek önbizalmát. Ha pozitív megjegyzés érkezik válaszként, a gyerek szárnyakat kap, mintegy „engedélyt „ arra, hogy megvalósítsa álmait.

Ha a szülő megenged, akkor minden rendben van, ha nem akkor semmi sincs rendben. Ezek a megengedések, pontosabban a meg nem engedések sokszor visszaköszönnek terápiás üléseken, amikor a személyes lelki blokkokat oldjuk.

Van, hogy valaki a neveltetéséből kifolyólag, nem engedheti meg magának, hogy többre vigye, mint a szülei.

A szexualitás nagysága

A szerelem beteljesedésével, mély kötés alakul ki férfi és nő között. Ez a kötés feloldhatatlan, és ezt nem a házasságkötés, hanem a szerelem beteljesítése adja.

Vannak, akik azt gondolják, a szexualitás valami rossz dolog. Ám ez egy hatalmas mozgató erő, amelynek nem lehet ellenállni. A szexualitás minden akadály ellenére tovább viszi az életet, ebben az értelemben hatalmasabb, mint a szeretet.

Természetesen akkor kölcsönösen nagy, ha a szerelem beteljesedéseként kerül rá sor. Ha a partnerek közben egymás szemében néznek, akkor ezzel egymás iránti kölcsönös szerelmük teljesedik be. A szerelem sikerének legfontosabb előfeltétele, hogy elismerjük a beteljesedés nagyságát.

Van egy gonosz mondás:” A férfiak, csak azt az egyet akarják, a nők pedig a másikat.” Tehát, az a partner, aki egyet akar, a megfelelőt akarja. A szerelem beteljesítése, néha hatalmi játékká válik a párok számára. Ha például az egyik fél szeretné és vágyik a másikra, a partner viszont csak hárít, akkor ezzel fölérendelt szerepet vesz fel. A vágyakozó partner pedig alárendelt szerepbe szorul, és ez tönkreteszi a szerelmet. A szerelem azon alapszik, hogy egyenjogúság van a két fél között a vágyakozásban és a visszautasításban is. A szerelem, csak akkor lehet sikeres, ha mindkét fél biztos abban, hogy vágyuk a másik félnél jó kezekben van, ha tudják, hogy mindketten szeretetben vágyakoznak és szeretettel utasítanak el.

Magától értetődik, hogy ez csak akkor működik, ha tekintettel vagyunk a másikra.

ÁLDOZATI SZEREP 2.

Mit vonz be az önszeretet hiánya?

Tegyük fel, hogy valaki egész életében áldozatként viselkedett. Szülei, partnere és az élet is, csak ritkán voltak jók hozzá, amiért az illető nem érezte jól magát. Megfigyelései és tapasztalatai a tehetetlenség érzését keltették benne. Belső érzelmi világa, olyan embereket vonzott, akik valamilyen okból kifolyólag ezeket az érzéseket találták vonzónak:
1. TETTESEKET: akik könnyű prédára vadásznak. A tettesek általában lusták. A legkönnyebb utat választják, és a leggyengébb áldozatban rúgnak bele. Akik korábban áldozatok voltak, de megtalálták az erejüket, tudják, hogy a tettesek ilyenkor elkezdenek új áldozatok után kutatni.

2. MÁS ÁLDOZATOKAT: hogy megértsék egymást, és biztonságban érezzék magukat, ami a közelség érzését kelti bennük.

3.„ÁPOLÓNŐKET” ÉS VIGASZTALÓKAT: méghozzá olyanokat, akik akkor érzik jól magukat, ha látják, milyen rosszul megy az áldozatnak. Az ápolónők, mások nyomorúságából élnek, különben nem lenne munkájuk. Míg egyesek valójában jóságból cselekszenek, másokat a felsőbbrendűség
érzése hajt: „ ha látom milyen rossz xy-nak, boldog vagyok, hogy nekem nincs ennyi problémám”.
Abban egyikük sem tud igazán segíteni az áldozatnak, hogy kizökkenjen a szerepéből. Abban a pillanatban azonban, amikor az áldozat felismeri, mi az oka ennek a vonzásnak, megfigyelővé válik. És ha tudja, hogyan fossza meg az erőt ettől az októl, áldozatból szabad ember lesz. Ennek a változásnak előfeltétele az önmaga és a saját élete iránt érzett szeretet.

ÁLDOZATI SZEREP

Miért fontos az önszeretet?

Babi, egy negyvenes éveinek elején járó gyönyörű nő, ha belép valahová, az öröm, a vonzalom a biztonság érzetét ébreszti az emberekben. Arcvonásai kisugárzása, valamint megértő és finom modora mindenkit elvarázsol, aki közelebbről is megismeri. Annak ellenére, hogy szinte lehetetlen vitába keveredni vele, két legutóbbi partnere is bántalmazta őt fizikailag. Hogyan is lehet az, hogy akinek ilyen kedvességet, gondoskodást és megértést sugároz a személyisége, ilyen erőszakos férfiakat vonz?

Terápiás kezelések alatt utána jártunk a dolgoknak. Az oldásokon kiderült, az ok hogy ilyen embereket vonz magához: az áldozatot látják benne. Babi rendelkezett pár kiló súlyfelesleggel, ezért saját testének áldozataként tekintett magára. Igaz, valamivel teltebb volt, mint az átlag, bárkivel is találkozott, mindenki csinosnak találta, hiszen alakja tökéletesen illet gondoskodó, anyáskodó lényéhez. Ruhái és sminkje ugyancsak varázslatos kisugárzást kölcsönöztek neki.

Bár ismerősei és barátai csinosnak látták, Babi nem szerette a külsejét. Túl kövérnek gondolta magát, és ahányszor csak a fogyásra gondolt, tehetetlenséget érzett. Teherként és büntetésként gondolt a testére, amely megakadályozta, hogy „jó” férfiakat vonnzon. Úgy gondolta, ilyen testel természetes, hogy csak olyan férfiakat vonz, akik ugyanúgy elutasítják a testét, mint ő maga.

Meggyőződése, újra és újra alakot is öltött: büntette magát a testéért, és ezért olyan férfiakkal találkozott, akik ugyanezt tették.

Amikor tudatára ébredt önmaga elutasításának, rendkívül határozott döntést hozott: soha egyetlen férfi sem fogja többé megütni vagy megalázni. Érezte milyen őrültség volt elutasítania magát, és azt remélni, hogy majd egy férfi fogja pótolni hiányzó önszeretetét.

Amikor belátta, hogy elutasításával éppen az ellenkezőjét érte el annak, amit eredetileg akart, elkezdett úgy nézni a testére, mint ami évek óta biztosítja számára a jó barátokat. Olyan testet kezdett látni benne, amely tökéletesen sugározza az emberek iránti szeretetét. Tudatosította, hogy szeretnie és elfogadnia kell saját magát, ahhoz hogy mások is szeressék és elfogadják. A hatás: meglepő módon elkezdett fogyni, anélkül, hogy bármit is tett volna, egyszerűen csak csökkent az étvágya.