Pénz, pénz, pénz

Kedves, szerény, visszahúzódó. Tekintetemet fürkészi miközben a szülőkkel való kapcsolat fontosságáról beszélek, majd tőle eltérő módon kicsit hangosabban megjegyzi: „a szüleim mindketten meghaltak, és nincs már fölöttem semmilyen hatalmuk”.

Jánost, barátnője kísérte el az ülésre, aki nem hagyta szó nélkül párja megjegyzését:”lehet, hogy meghaltak kedvesem, de a fejedben még mindig ott élnek.”

Sokan úgy vélik, hogy a szülők halálával szabaddá válnak, figyelmen kívül hagyva, hogy a láthatatlan köldökzsinór a síron túlról is képes hatni. Munkám során sok emberrel találkozom, akik rendíthetetlen hűséggel igazodtak szüleik követelményeihez, még jóval azok halála után is.

Harmadik éve tanulom és gyakorlom a családállítást, és a mai napig minden alkalommal ámulatba ejt a rendszer pontossága. A szülőktől hozott/ kapott minta ismétlődik.

De nézzünk meg közelebbről János esetét:

János jómódú üzletember, bár ennek ellenére szerényen egy garzonlakásban élt. Egy régi autóval közlekedett és megjelenése alapján azt a látszatot keltette, hogy alig tud kijönni a fizetéséből. Két felnőtt lánya van, velük bőkezűen bánik, de saját magával szemben rögeszmésen zsugori volt.

Első alkalommal munkából érkezett hozzám, megkérdeztem milyen napja volt, ő pedig nevetve mesélte, hogy majdnem lekésett egy több milliós üzletet, mert a közelben csak fizetős parkoló volt.

Ez a mondat fülen ütött és elkezdtük megszállott spórolóssága gyökereit kutatni. Pár perc beszélgetés után kiderült, hogy a háttérben az apától hozott minta áll.

„ A szüleim szerényen éltek, jómagam teljes nyomorban nőttem fel. Arra tanítottak, hogy mindentől féljek, állandóan azt hallottam, „hogy a világ rossz hely, kegyetlen”, belém szuggerálták, hogy mindenhol veszély leselkedik rám. Felnőttem, és jómódú üzletember lett belőlem, de az apám akkor is folytatta. Ha bármit vettem magamnak leszúrt érte. Mindig ugyan az volt a válasza, hogy jönnek a nehéz idők, mert azok mindig jönnek. Majd odáig fajult a dolog, hogy már egy fillért sem mertem költeni. Az apám szerint az élet egy olyan hely, amit át kell vészelni, de semmiképp sem élvezni.”

János apja saját rettegését és nehézségeit vetítette fiára. A sikereinek nem tudott örülni, és ezt a fiának sem engedte meg. Ahányszor megpróbálta élvezni munkájának gyümölcsét az apja szidalmaival találta szembe magát.

Belekezdtünk a munkában, sorra tártuk fel a családi mintákat és adtuk vissza a szülőknek a terheket. Feloldottuk az ígéreteket és a fogadalmakat, és János megengedte magának, hogy ő már másképp csinálja, másképp élje az életét. Könnyebben.

Egy ragyogó eszű, éleslátású férfival volt dolgom, aki hagyta, hogy a síron túlról is hatalmas energiák irányítsák, még ha intellektuálisan fel is fogta, mi történik. A terápia során nagyon keményen dolgozott, idővel új viselkedési formát vett fel.

Elengedte a múltját, és elfogadta a jövőjét, elhitte, hogy az lehet más, szebb, jobb. Elköltözött, autóját, ruhatárát lecserélte. Bár nehezen, de szembe nézett saját rettegésével. Bűntudata volt miatta, de megtanulta kezelni ezt az érzést.

Tegnap este felhívott, elmesélte, hogy mivel ajándékozta meg magát. A beszélgetés végén a hangja elcsuklott, majd hozzátette: „Most jól vagyok, és már semmi sem ad okot arra, hogy annyira féljek.”
http://ANGI-KINEZ.BLOG.HU