Ne akarj nevelni, csak szeretni…

Partnerkapcsolat két felnőtt között jön létre, ne akarjuk hát megnevelni a másikat. Ha úgy megyünk bele egy kapcsolatban, hogy meg fogjuk tudni nevelni a párunkat, kevés sikerre számíthatunk, hiszen nem tudhatjuk, mi a megfelelő módszer arra, hogy társunkat bármire is megtanítsuk.

Többnyire tudattalanul ugyanazokat a nevelési mintákat vesszük át, amiket a szülői házból magunkkal hoztunk, amelyeket gyerekkorban szüleink velünk szemben alkalmaztak.

A statisztika szerint a nevelés inkább fenyítést jelent, mint dicséretet. A legtöbb szülő, szeretet és empátia nélküli dorgálást, fenyegetést és büntetést alkalmaz, és ez nagyon helytelen. Ha ezt a nevelési módszert partnerünkkel szemben alkalmazzuk, akkor az illető védekezésre kényszerül, ahogyan ezt gyerekkorában megtanulta. Megbántva és duzzogva vissza fog vonulni a csigaházába, vagy csak azért is megpróbálja keresztülvinni akaratát.

Ez csak néhány azok közül a magatartás minták közül, amelyekkel a szigorra reagálhatunk. Annyi bizonyos, hogy a partner kellemetlennek fogja látni, ha felnőttként nevelni próbálják, és vagy nyíltan, vagy leplezve, de tiltakozni fog ellene.

Ha már nem bírja elviselni, hogy úgy kezeljék, mint egy gyereket, vagy kedvetlen lesz, és kellemetlen tapasztalásait megpróbálja elfojtani, vagy agresszív érzelmi kitöréssel reagál. Harcolni fog a szabadságáért és önrendelkezési jogáért, mert azt szeretné, hogy hibáival együtt fogadja el őt a társa.

Mindenkinek megvannak a maga gyengéi, mindnyájan követünk el hibákat. Egyikünk sem szereti, ha hibáira autoriter módon hívják fel a figyelmét, és bár szeretné belátni hibáit, nem kívánja, hogy értük megdorgálják. Meg kell tanulnunk, hogy egy párkapcsolatban tisztelettel bánjunk egymással. A kritika legyen építő és soha ne romboló. Inkább dicsérjünk ahelyett, hogy dorgálnánk, tehát a dolog pozitív oldalát emeljük ki, ne pedig a negatívot hangsúlyozzuk.

Nagyon sok múlik a hangsúlyon és az arcjátékon. Ha a goromba és gúnyos hanghoz még ráadásul megvető arckifejezés is társul, még a dicsérő szó is megrovásként hat, azaz destruktív hatása lesz.

Nagyon alapos önmegfigyelésre van szükség ahhoz, hogy a másik „nevelési” stílusát önmagunkon is észrevegyük. Gyerekkorunkban a szülők nevelése által igen sok sérülés ért bennünket, amely az iskolai évek során tovább folytatódott, amikor a tanárok teljesítményünket másokéval vetették össze: vegyél példát a társadról, ő jobban tudja. Állandóan másokkal hasonlítottak össze bennünket, és ez az értékelés sebeket ejtett rajtunk.

Ha partnerünk ugyanezt a módszert alkalmazza – „előző feleségem jobban csinálta”, - akkor ezzel a régi sebekben újabb tüskét szúr, és az elfeledett fájdalom ismét életre kel. A gyerekkorunkban és ifjúkorunkban tapasztalt nevelési módszerek következtében valamennyien sebezhetőek vagyunk. Ezt jó szem előtt tartani, ha nem akarjuk társunkat örökösen megbántani. Csakhogy nem vagyunk elég figyelmesek, mert azt hisszük, hogy teljesen természetes és helyes dolog, ha mások példájára hivatkozunk. Nem tűnődünk el rajta, nem járunk utána, mert elfojtottuk magunkban azokat a fájdalmakat, amelyeket szüleink velünk szembe tanúsított magatartása okozott.

Amikor partnerünk kritizál bennünket, és nevelni akar minket, ez a régi fájdalom újra elevenen lüktetni kezd: a frissen ejtett seb azért hat ilyen intenzíven, mert összefüggésben áll a múltban okozott sebekkel, amelyekről azt hittük, már régen elfelejtettük őket.

Teljesen új nevelési elvekre van tehát szükségünk ahhoz, hogy egy partnerkapcsolatban társunk hibáival megbirkózzunk. Ezt külön meg kell tanulni. Csakhogy mi sem vagyunk készen rá. Azt hisszük, ha szerelmesek vagyunk, és a másik is szeret bennünket, akkor semmi gond nem lehet. Ám ez teljesen téves felfogás, mert amikor szeretünk valakit, el is bizonytalanodunk. Ebben is nagy szerepük van a gyerekkori élményeknek, a tekintélyelvű nevelési módszerek mellett szeretek-e engem, vagy az az érzésem volt, hogy szüleim szeretetét ki kell érdemelnem? Elfogadtak-e engem olyannak amilyen vagyok, akkor is, ha valami rosszat tettem, vagy ebben az esetben egész személyiségem megkérdőjeleződött?

Ezek a régi gyerekkori félelmek a kapcsolat feszült pillanataiban ismét felbukkanhatnak.

A férfi és a nő közötti szeretet, természetesen különbözik a szülő-gyerek szeretettől, amely egészen más szituációban működött, hiszen akkor még gyerekek voltunk, azaz szüleinktől függtünk. Amikor két felnőtt szereti egymást, szexuális kapcsolatot létesít, azt gondolnánk, hogy a szerelemnek, szeretetnek ez a formája független a korábbi szülő-gyerek kapcsolattól. Csakhogy a korábbi tapasztalatokkal és élményekkel nagy valószínűséggel szoros kapcsolat áll fenn, kívánatos hát, hogy függetlenedjünk tőle, azzal, hogy elfogadjuk partnerünk másságát, és végig tudatosak maradunk.

A kapcsolatot, mint az élet ajándékát kell elfogadnunk, és ezért nagyon óvatosan kell bánnunk vele. Új lehetőséget kapunk általa ahhoz, hogy egész lényünket betöltse a szeretet, és átalakítsa tudatunkat. Ez fog hozzásegíteni bennünket, hogy a régi sebeket végérvényesen begyógyítsuk. A szeretet ereje a múltban szerzett lelki sebek kitűnő gyógyítója, hatalmas energia, amelynek segítségével, más szemmel látjuk a világot. A szerelem vak, mondják a cinikusok, de hidd el kedves olvasó, épp ellenkezőleg tisztánlátást kölcsönöz neked.

Sajnos azonban az új energetikai állapotot csak rövid ideig tudjuk megőrizni, aztán ismét visszazökkenünk a régi kerékvágásba. A szeretetenergia legnagyobb ellensége a félelem, amely a gondolatainkban jelenik meg. Gondolatainkkal, mi magunk teremtjük meg önmagunkban a félelmet, de az is előfordul, hogy a környezetünkben lévő emberek gondolatai, szavai keltik életre bennünk.

A félelem a szeretetenergia ellenpólusa. Tökéletesen mentesek a félelemtől csak akkor leszünk, ha a szeretet teljes mértékben kibontakozik. Mihelyt azonban eluralkodik a félelem, szertefoszlik a szeretet, és létrejön a szeretet utáni vágy. A félelem hatalmas energia, amely újra és újra kibillent bennünket lelki középpontunkból. Önmagában a vágy, nem hozza vissza a szeretetet, nagyon sokat kell annak érdekében tenni, hogy a félelmet legyőzzük, és ezzel teret biztosítsunk a szeretetnek.

Ahol ugyanis félelem uralkodik, a szeretet nem talál magának helyet. Ha tehát fontos számunkra a szeretet, elkerülhetetlen, hogy félelmeinkkel szembe nézzünk, és komolyan vegyük, megértsük mások félelmeit is.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.