Ritkán tévézek.
Egy megindító szívszorító filmre lettem figyelmes, egy anyáról szólt, aki gyógyszerfüggőségtől szenvedett. Sem a férje sem a kisfia nem tudtak érdemben segíteni neki. Az édesanya hol jobban volt, hol mélyponton. Egy ilyen mélyponton, amikor az anyuka megtudta, hogy kisfia a másik szobában sír, úgy döntött, hogy megbeszéli vele a helyzetüket.

Szükségem van a segítségedre kisfiam!

A beszélgetés során a kisfiú az anyja ölébe bújt, majd az anya biztosította őt szándékáról, miszerint le akar szokni a gyógyszerekről.

De hozzátette az is, hogy, ebben a fiának is segítenie kell, amikor azt látja, hogy a kelleténél több gyógyszert vesz be, akkor rá kell szólnia az anyukájára, hogy ne tegye.

Rendben van? Megteszed? Te is akarod? Mert neked is akarnod kell!- mondta kisfiának.

A kisfiú pedig szipogva, az anyja ölében végre gyermeki pozícióban gubbasztva bólogatott. Igen, megteszem – mondta. Ebben a pillanatban felborult a családi hierarchia, a gyermek helye megkérdőjeleződött.

Ezzel a kéréssel az anya a kisfiút maga fölé helyezte, vagyis a saját apukája szerepébe ( a kisfiút a nagypapa helyére emelte fel.)

A kisfiú pedig, akinek minden vágya, hogy az anyukája az ÉLETET válassza, hiszen ő is csak akkor lehet gyerek, akkor kaphatja meg csak az anyai szeretetet amíg édesanyja ölébe kucoroghat, hogyan is utasíthatná el anyukája kérését? Természetes, hogy ezután őrködni fog anyukája gyógyszer szokásai felett, és rászól.

Persze ez az állapot család dinamikai szempontból, senkinek sem tesz jó, mert a gyerek helye, nem a nagypapa helyén van, hanem két generációval lejjebb.

A gyerektől elvárni, hogy egy személyben legyen gyerek is és az anyja apja is lehetetlen dolog. Ez a helyzet, a későbbiekben megnehezíti a fiú leválásának időszakát, majd kihat az élete minden területére.

Annak, hogy az anya ilyen nehéz sorsot visel, nyilván megvannak az okai, nem véletlen, ha valaki gyógyszerekbe menekül. Addig, amíg valaki önmaga, át nem éli mindazt a nehézséget, amivel egy-egy szülő küzd, addig nincs is joga elítélni azt.

Ami azonban sokat segíthet egy ilyen helyzetben, ha a szülő, nem a gyermektől kér segítséget és nem rak rá olyan terhet, ami tulajdonképpen nem a sajátja.
Ezt a szituációt, nem csak a függőségi esetek vonják maguk után, kiváltója lehet akár egy válás is:
- ha azt akarod, hogy apa ne menjen el, akkor szót kell fogadnod….
- apa elment, most már te vagy a férfi a háznál, majd mi ketten megoldjuk….. (a gyereket szülői szerepbe helyezi)

Az ilyen szituációkat elszenvedett gyerek, a későbbiekben nehezen, vagy szinte egyáltalán nem talál párt, hiszen energetikailag, a párja helyét az anyukája foglalja el.
Nem ritka, hogy kettőjük között, kialakul egy se vele se nélküle viszony, egy folyamatos igény, hogy az anya a már nagykorú fia közelében legyen bizonyos szituációkban.

Mi lenne a megoldás?

Ha a szülő elég erős lenne ahhoz, hogy egy másik felnőtt segítségét kérve, megoldja a problémáját, akkor azt kell mondania a gyerekének:

„Ez az én dolgom, megoldom, neked nem kell aggódnod miattam. A te dolgod, hogy menj a játszótérre játszani.”

Amit pedig a társadalom tehetne, már középiskolás tiniként megismertetni a fiatalokkal a család működésének, mozgatórugóinak jellegzetességeit, a család dinamika ide vonatkozó törvényszerűségeit, hogy ez által felkészülhessenek a boldogabb életvitel kialakulására.

Persze felnőttként sem késő…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.