HÁRMAN PÁRBAN

2013.11.19. 15:40

1002182_202416283256259_1794711535_n.jpgHÁRMAN PÁRBAN

A Szerető mint „halál”!

A félrelépésnek sokszor mágikus a vonzereje! A mindent elsöprő „halálos” szerelem mögött, gyakran valóban maga a halál rejtőzik! A félrelépés esetenként, hatékony eszköz lehet arra, hogy az ember teljesen „eltűnjön” a hétköznapokból, és lényegében kilépjen az életből. Minél szenvedélyesebben beszél valaki az új szerelem varázslatáról, annál élesebben lehet hallani a „halál kopogtatását” az ajtón!( a terápiák erről tanúskodnak). Emellett a tapasztalat azt mutatja, hogy az ilyen félrelépésekkel az egész életet tönkre lehet tenni: a házasságot, a szakmai eredményeket, az egészséget….

A félrelépések mögött sokszor a felelősség vállalás teljes hiánya mutatkozik meg, amit egy bizonyos élethelyzet, vagy egy szituáció generált. A legegyszerűbb kilépni, elmenekülni egy valós helyzetből, és felépíteni egy saját világot, egy mesevilágot! A lopott órák csak a jó dolgokról szólnak, kész meseországia, ki ne szeretné!

A nyugati kultúra életstílusának alapvető jellemzője a csábítás és a megvásárolhatóság. Sok férfi és nő számára teljesen elfogadottak az egy éjszakás kalandok. Már maga a szó is tanúskodik, arról a lelki lenézésről, amellyel ezekben az esetekben a szexualitásra tekintenek. A testi élvezetek azonban összhangban állak a bennünk élő isteni szikrával, és ennek megfelelően kellene hozzá viszonyulni.

Csak a szexualitásra alapozott csábítás veszélyes játék, ami nagy veszélyt jelent a lélekre, és a későbbiekben mély magányt eredményez. Minden szexuális kapcsolat, ami kezdettől fogva csakis a vágyak pillanatnyi kielégülését szolgálja, és nem veszi figyelembe a másikat, mint embert, sebet ejt a lelken. Ezek a sebek a későbbiekben makacsul megakadályozzák a mély kapcsolatok kialakulását, mert mindig felüti a fejét a további lelki sérülésektől való félelem.

Sokan csak egyetlen kiutat látnak: a jövőben is csak kizárólag kötetlen szexuális kapcsolatokban bocsátkoznak, és elmenekülnek, amint fennáll a veszély, hogy a kapcsolat esetleg elmélyülhet.

Pillantsunk rá a dolgok hátterére: az ilyen esetek általában azzal magyaráztatók, hogy az érintett gyermekkorában nem tudott elég közel kerülni, az apjához vagy az anyához, és gyakran mélyen lenézi a szüleit. Aki pedig nem tiszteli a szüleit, az önmagát sem tiszteli. És aki nem tiszteli önmagát, természetesen a társát sem tudja tisztelni, és lekezelően viszonyul hozzá.
A gyógyulás első lépése tehát az lehet, hogy elfogadja szüleit olyannak amilyenek. És ezzel együtt az életet is a maga teljességében fogadja el, akkor nincs más út, minthogy Istent is elfogadja. Mert a gyerek, csak a testét kapja a szüleitől, és magával hoz valamit a földi életbe az isteni szférából is, amiről semmit sem tudunk, mégis létezik.994024_577833702253225_1095708162_n.jpg

Ezek határozzák meg tehát a létezésünket: az anya, az apa, és az a harmadik dolog amit valakitől útravalóul kaptunk. És ez a harmadik dolog, szoros kapcsolatban áll az egyéni sorsunkkal. A sorsunk, pedig annál szabadabban bontakozik ki, annál jobb lesz a számunkra, minél inkább elfogadjuk a szüleinket, és minél közelebb jutunk ehhez a harmadik dologhoz, amelyet sokan Istennek neveznek!

Aki ezt a három tényezőt tiszteli, önmagát is képes igazán tisztelni, és olyan társat vonz magához, aki ugyancsak tiszteli önmagát. Itt a sors fonala a vonzás törvényének megfelelően szövődik.

Szerző: AngelikaS

Szólj hozzá!

Címkék: 18+

A SZEXUALITÁS NAGYSÁGA

2013.11.17. 21:13

18023_162576490570742_578730411_n.jpg

A szexualitás nagysága

A szerelem beteljesedésével, mély kötés alakul ki férfi és nő között. Ez a kötés feloldhatatlan, és ezt nem a házasságkötés, hanem a szerelem beteljesítése adja.

Vannak, akik azt gondolják, a szexualitás valami rossz dolog. Ám ez egy hatalmas mozgató erő, amelynek nem lehet ellenállni. A szexualitás minden akadály ellenére tovább viszi az életet, ebben az értelemben hatalmasabb, mint a szeretet.

Természetesen akkor kölcsönösen nagy, ha a szerelem beteljesedéseként kerül rá sor. Ha a partnerek közben egymás szemében néznek, akkor ezzel egymás iránti kölcsönös szerelmük teljesedik be. A szerelem sikerének legfontosabb előfeltétele, hogy elismerjük a beteljesedés nagyságát.

Van egy gonosz mondás:” A férfiak, csak azt az egyet akarják, a nők pedig a másikat.” Tehát, az a partner, aki egyet akar, a megfelelőt akarja. A szerelem beteljesítése, néha hatalmi játékká válik a párok számára. Ha például az egyik fél szeretné és vágyik a másikra, a partner viszont csak hárít, akkor ezzel fölérendelt szerepet vesz fel. A vágyakozó partner pedig alárendelt szerepbe szorul, és ez tönkreteszi a szerelmet. A szerelem azon alapszik, hogy egyenjogúság van a két fél között a vágyakozásban és a visszautasításban is. A szerelem, csak akkor lehet sikeres, ha mindkét fél biztos abban, hogy vágyuk a másik félnél jó kezekben van, ha tudják, hogy mindketten szeretetben vágyakoznak és szeretettel utasítanak el.

Magától értetődik, hogy ez csak akkor működik, ha tekintettel vagyunk a másikra.

Szerző: AngelikaS

Szólj hozzá!

Címkék: 18+

CSALÁDDINAMIKA

2013.11.17. 17:17

Homoszexuális szerelem

gdseries.jpeg


A homoszexualitás nagyon nehéz társadalmi probléma, nem mai keletű, mindig létezett a történelemben. Már Platonnak is vannak erről leírásai a Symposionban. Az azonos neműek szexuális kapcsolata létező jelenség, ez elől az ember, a hívő ember sem térhet ki. Ezzel szembesülnünk kell, látnunk kell a hátterét, a következményeit, de számomra mindenképp családdinamikai szemszögből a legfontosabb.

A homoszexualitásnak három rendszerben rejlő oka lehet:

Az első, hogy valakinek a családban egy nőt kell képviselnie, mert nincs a családban lány, aki ezt megtenné. Ilyenkor megzavarodik a nemi identitása.

A második, hogy valakinek egy kitaszítottat kell képviselnie, valakit, akit kiátkoztak a családból.

A harmadik feltétel, hogy valaki nem tud kitörni az anyák és a nők bűvköréből, és nem mehet az apjához.

gay_kiss_0.jpg

A homoszexuális sors:

A terápiás tapasztalatok azt mutatják, hogy a homoszexualitás, a családi rendszerből származó összefonódásokból alakulnak ki, és nem genetikai eredetűek.

Nézzünk egy példát a férfi homoszexualitásra vonatkoztatva:

Korán meghal egy lány a családban. Ezután születik még három fiú. Közülük ez egyik a halott nővért kell, hogy képviselje.
Ha egy férfi a családi helyzetéből fakadóan egy nővel azonosítja magát, elveszíti a nemi identitását. A homoszexualitás ebben az esetben azt jelenti, hogy valakinek egy másik nemű személlyel kell azonosulnia. Ez a homoszexualitás legnehezebb formája, olyan értelemben nehezebb, hogy nehezebb viselni, mer
t a homoszexuális rendszerből fakadó sors.

Ellenkező nemű azonosulásnál pszichózis is kialakulhat. Ilyen esetekben az derül ki, hogy a legtöbb pszichotikus betegnél, egy olyan ellenkező nemű azonosulás volt az alap, amelyből nem tudtak kitörni.

Nézzünk egy példát: Terápián megjelenik egy skizofrén lánY édesapja. A lány az egyetlen gyerek a családban. Az apának volt egy ikertestére, aki korán meghalt. A felállításból egészen nyilvánvalóan látszott, hogy a lány a halott testvért képviselte. Ellentétes nemű identifikáció volt. Azt is mondhatjuk, hogy a skizofrénia az ellenkező nemű identifikáció következményeinek egyik súlyos formája.gay.jpg

A homoszexualitásnak, egy olyan formája is megfigyelhető, amely azon alapszik, hogy az illető olyasvalakit képtelen képviselni, akit kitaszítottak a családrendszerből. Ez a kitaszított lehet férfi is. Bizonyos értelemben ugyanis a homoszexualitás is egyfajta kirekesztettség.

Családdinamikailag megfigyelték továbbá, hogy akkor is kialakulhat homoszexualitás, ha az anya kizárja az apát, és a gyereket kizárólag egyedül neveli fel. Vannak ugyan nők, akik gyermeket akarnak ugyan de férjet nem. Ha ez a gyermek fiúnak születik, megvan néha az a tendencia, hogy homoszexuális legyen.

 

süti beállítások módosítása