HAZUDOZÁS

2013.12.25. 15:16

HAZUDOZÁS         

Pinokkio.jpegHazugságainkért legtöbbször az egónk a felelős. Az akarja, hogy okosnak, gazdagnak, fontosnak, népszerűnek látszunk. Ha rájövünk, hogy a valóság nem fedi ezt az elképzelést, hazugságokkal tákoljuk össze az egónk által annyira áhított világot. Végül a hazugságokból és az igazságokból szőtt illúzióháló, annyira kuszává válik, hogy még mi is bajban vagyunk, ha meg kell mondanunk, hogy mi igaz és mi nem. A hazugság akkor mások manipulálásának eszközévé válik, hiszen azt akarjuk, hogy higgyenek nekünk. A gyerekek gyakran viselkednek így amikor ilyeneket mondnak: „Az én apukám, a világ legnagyobb focistája” ,vagy „ fekete öves karatés vagyok”. Egyik sem igaz, de a gyerek azt akarja, hogy az legyen! Minél többet elmondja a hazugságot, annál igazabbá válik nem csak a saját maga számára, hanem reményei szerint a hallgatóság számára is!

hazug2.jpeg

Hogyan kezdődik:

A megrögzött hazudozó, már gyerekkorában megalapozza ezt a szokását. A legtöbben anyukánktól várjuk, hogy kielégítse szükségleteinket. Ha azonban valamiért (érdektelenségből, vagy a körülmények miatt), ő nem gondoskodik rólunk, dühösek leszünk. Ezt ordítással fejezzük ki, mely megválaszolatlanul  szomorúsággá alakul, majd végül beletörődünk, hogy első számú gondozónk nem törődik velünk. Ha azért sírunk, mert éhesek vagyunk, de nem történik semmi, ahelyett,hogy szembe néznénk az igazsággal, hogy anyukánk nem áll a rendelkezésünkre, elmagyarázzuk magunknak, hogy nem is vagyunk igazán éhesek.

kisfiu.jpeg

A kisgyerekek gyakran magukat okolják, bármi történik is. Ha anya túl elfoglalt a munka miatt, vagy apa lelép a szomszéd megunt barátnőjével, a kisgyerek a legtöbb esetben valamennyire felelősnek érzi magát. Úgy véli, hogy rossz viselkedése miatt nem elégítik ki az igényeit, és inkább magát hibáztatja, ahelyett hogy belátná, anya és apja korántsem tökéletes. Önértékelése komoly sérüléseket szenved, vagy egyáltalán ki sem fejlődik, és minél alacsonyabb az önbecslése, annál valószínűbb, hogy hazudni fog!

Az igazság és az őszintétlenség közötti határvonal elhalványult, és újabb hazugságokkal próbáljuk meg újjáépíteni megtépázott önbecsülésünket. Ebben a csapdában nem vállalunk felelősséget az életünkért, és másokat fogunk hibáztatni. A többi ember tetteinek áldozatai leszünk, mert ezt kevésbé érezzük félelmetesnek, mint a saját démonainkkal való szembenézést.  Lehet, hogy tudatában vagyunk hazugságainknak, ám akkor is megmagyarázzuk viselkedésünket, „az adott körülmények között, nem volt más választásunk”, mint a hantázás!

Azok a gyerekek, akik tanúi lesznek szüleik hazugságainak, megtanulják, hogy ez elfogadható. Amikor anya azt mondja, hogy nem megy el, és mégis titokban kilopódzik, vagy apa azt mondja, hogy labdázni fog velünk, de mégis ott ragad a TV előtt, a gyerekek nemcsak a becsapottság érzését értik meg, hanem azt is,hogy ezt meg lehet tenni másokkal.

hazug.jpeg

Igazságban élsz?

Hazudsz, hogy felnagyítsd magad?

Mennyire bízol meg az életbe? Lehet, hogy sem magadban sem másokban nem bízol? Kész vagy hazudni azért, hogy elkerüld a konfliktusokat?

Inkább hazudsz magadnak, mintsem az igazmondás következtében meg kelljen változnod?

Ha igazságban élünk, képesek vagyunk megteremteni azt, amire vágyunk. A keleti hagyományok szerint az igazság és a teremtés központja a testünkben egy és ugyanaz, és a torkunkban van!

Pár ötlet ami a segítségedre lehet, hogy felhagy a hazudozással:

Jegyezz fel minden alkalmat, amikor hazudtál, mindegy, ha jelentéktelennek tűnik is. Minden hazugság mellé írd le, hogy szerinted mi motivált arra, hogy ne az igazat mond. Félelem? Mohóság, Alkalmatlanság? Bosszú?

Ne ítélkezz magad felett, egyszerűen csak ismerd el, hogy hazudtál, és vedd észre a mögötte rejlő motivációt. Légy könyörületes. Majd engedd el. Bocsáss meg magadnak és az érintetteknek, és lépj tovább. A napló segítségével ráláthatsz, hogy mikor hazudsz, és milyen okok vezérelnek ebben.

Ismerd fel, hogy minden alkalommal, amikor a lelkiismereted ellen teszel, olyan egyensúly eltolódást okozol, amelyet csak azzal lehet orvosolni, hogy egyszer te leszel majd a hazugság áldozata. Szóval, ha legközelebb megkérdezik tőled, hogy „hűséges voltál-e”,- mond meg az igazat, és hagyd pihenni a karmádat.

CSALÁDDINAMIKA

2013.11.17. 17:17

Homoszexuális szerelem

gdseries.jpeg


A homoszexualitás nagyon nehéz társadalmi probléma, nem mai keletű, mindig létezett a történelemben. Már Platonnak is vannak erről leírásai a Symposionban. Az azonos neműek szexuális kapcsolata létező jelenség, ez elől az ember, a hívő ember sem térhet ki. Ezzel szembesülnünk kell, látnunk kell a hátterét, a következményeit, de számomra mindenképp családdinamikai szemszögből a legfontosabb.

A homoszexualitásnak három rendszerben rejlő oka lehet:

Az első, hogy valakinek a családban egy nőt kell képviselnie, mert nincs a családban lány, aki ezt megtenné. Ilyenkor megzavarodik a nemi identitása.

A második, hogy valakinek egy kitaszítottat kell képviselnie, valakit, akit kiátkoztak a családból.

A harmadik feltétel, hogy valaki nem tud kitörni az anyák és a nők bűvköréből, és nem mehet az apjához.

gay_kiss_0.jpg

A homoszexuális sors:

A terápiás tapasztalatok azt mutatják, hogy a homoszexualitás, a családi rendszerből származó összefonódásokból alakulnak ki, és nem genetikai eredetűek.

Nézzünk egy példát a férfi homoszexualitásra vonatkoztatva:

Korán meghal egy lány a családban. Ezután születik még három fiú. Közülük ez egyik a halott nővért kell, hogy képviselje.
Ha egy férfi a családi helyzetéből fakadóan egy nővel azonosítja magát, elveszíti a nemi identitását. A homoszexualitás ebben az esetben azt jelenti, hogy valakinek egy másik nemű személlyel kell azonosulnia. Ez a homoszexualitás legnehezebb formája, olyan értelemben nehezebb, hogy nehezebb viselni, mer
t a homoszexuális rendszerből fakadó sors.

Ellenkező nemű azonosulásnál pszichózis is kialakulhat. Ilyen esetekben az derül ki, hogy a legtöbb pszichotikus betegnél, egy olyan ellenkező nemű azonosulás volt az alap, amelyből nem tudtak kitörni.

Nézzünk egy példát: Terápián megjelenik egy skizofrén lánY édesapja. A lány az egyetlen gyerek a családban. Az apának volt egy ikertestére, aki korán meghalt. A felállításból egészen nyilvánvalóan látszott, hogy a lány a halott testvért képviselte. Ellentétes nemű identifikáció volt. Azt is mondhatjuk, hogy a skizofrénia az ellenkező nemű identifikáció következményeinek egyik súlyos formája.gay.jpg

A homoszexualitásnak, egy olyan formája is megfigyelhető, amely azon alapszik, hogy az illető olyasvalakit képtelen képviselni, akit kitaszítottak a családrendszerből. Ez a kitaszított lehet férfi is. Bizonyos értelemben ugyanis a homoszexualitás is egyfajta kirekesztettség.

Családdinamikailag megfigyelték továbbá, hogy akkor is kialakulhat homoszexualitás, ha az anya kizárja az apát, és a gyereket kizárólag egyedül neveli fel. Vannak ugyan nők, akik gyermeket akarnak ugyan de férjet nem. Ha ez a gyermek fiúnak születik, megvan néha az a tendencia, hogy homoszexuális legyen.

 

süti beállítások módosítása