ADNI ÉS ELFOGADNI

Az az egyenjogúság a párkapcsolatban, amely alapvetően a szerelem betejesedésében nyilvánul meg, az élet más területein is megmutatkozik. A párkapcsolat akkor lehet sikeres, ha folyamatosan kiegyenlítődik a két fél között az adás és az elfogadás, mégpedig szeretettel.

Egy példa: Egy férfi ajándékot ad a feleségének, mert szereti. Amint átadta az ajándékot, fölérendelt helyzetbe kerül a nővel szemben. Ő ad a nő elfogad, de mivel kapott valamit, a férfivel szemben, egyfajta kötelezettséget érez. Megpróbálja ez kiegyenlíteni azzal, hogy ő is ad valamit, és mivel szereti a férjét, a biztonság kedvéért többet ad, mint amit kapott. Ezzel a férj kerül az elkötelezettség nyomása alá. Megpróbálja helyre állítani az egyensúlyt, és mert szereti a feleségét, ő is valamivel többet ad. Így ha a kiegyenlítődés iránti szükséglet, szeretettel párosul, egyre fokozódó cserefolyamat alakul ki, nagy mennyiségű adás és elfogadás. Ez még szorosabban összeköti a két embert, és így fokozódik bennük a boldogság érzése. A jó párkapcsolat egyik alapja, hogy a jó így módon folyamatosan áramlik a párok között.

Sok kapcsolatban megtörténik, hogy az egyik fél okoz valamit a másiknak, amivel megbántja. Ilyenkor is megvan a megbántott félnek a kiegyenlítődére való igénye. Bosszúvágy van benne.

Tehát ő is okoz valami gonoszat a másiknak, és mivel úgy érzi, neki van igaza, kicsivel több rosszat okoz. Ezzel a megbántott félnek ismét joga van ártani a másiknak, és mivel úgy érzi, igaza van, ő is valamivel többet ad vissza, és így folytatódik az egymásnak ártás.

Kialakul egy rossz irányú cserefolyamat, és ez a csere is egymáshoz köti a feleket, de a boldogtalanságban.

Van azonban egy egyszerű szabály, hogy hogyan lehet kilépni ebből az ördögi körből: ugyanúgy, mint a pozitív cserefolyamatnál valamivel több jót adunk a másiknak, hiszen szeretjük őt, a negatív cserefolyamatnál valamivel kevesebb rosszat adunk vissza. Ezzel újra elkezdődik a pozitív cserefolyamat. Ez egy egyszerű, ám nagyon hasznos szabály.

Munkahelyi szerelem

A férfi és nő szerelmen kívül, más életterület, amely szoros kapcsolatot teremt két ember között, az a hivatásunk.

A munkahelyi szerelmek gyakran zátonyra futnak. Ez még akkor is igaz, ha nemcsak félre lépésről vagy flörtről van szó, hanem szerelemről, amely tartós kapcsolathoz vezet. Csak a legritkább esetben van jó hatással a munkahelyi légkörre, ha a munkatárs élettárssá válik. Amikor pedig a kolléganő és a felettese között szövődik szerelmi viszony, a hölgy egy szempillantás alatt szembe kerülhet a munkatársaival. Lelkileg az ember nem sokáig bírja az ilyen megpróbáltatást.

Ha valaki csakugyan a munkahelyén találja meg élete párját, akár kis akár nagy cégek esetén, ajánlott mihamarabb egyiküknek más kenyéradót keresni. Ez rendszerint, mint a magánéletre, mint a munkára kedvező hatással van.

Ha valaki a párjával közös üzletet vezet, vagy beszáll a vállalkozásba, létfontosságú, hogy külön válasszák egymástól a munka és az együtt élés kérdéseit. Ezt azonban sajnos könnyebb mondani, mint megtenni. Csak kevés párnak sikerül együtt dolgoznia és ennek ellenére boldognak lennie.

Sajnos gondok merülnek fel akkor is, ha a kapcsolatnak vége, de a cég tovább működik. A válást követően, sok párnál fellángoló vita azonnal érezteti hatását a munkahelyen is.

De nézzük, milyen veszélyeket rejt, ha valaki szakmailag túlságosan is a párjára van utalva.

Mi történik akkor, ha a férfi a nő által kap szakmai lehetőséget?

Az üléseken sokszor elhangzik: „szerettem őt, és azt mondtam neki, hogy az én pénzem az övé is, használja nyugodtan….?”

Vajon, mikor tudatosul a hölgyben, hogy szabályszerűen felajánlotta a társának, hogy használja ki?

A kérdésre hogy:  Felelősnek érzi-e magát, hogy a tettes pozíciójába kényszerítette a másikat?

Ráadásul, nem is veszi férfi számba a társát, pátyolgatja, kényezteti ,mint egy gyereket….ez távolról sem felnőttekhez méltó kapcsolat!

Rendszerint kiderül, hogy a domináns fél esetünkben a hölgy, milyen családi múlttal rendelkezik, ugyanis az a személy, aki gyerekkorában meg akarta menteni a szüleit,(akár egymástól, akár az alkoholtól) majd később a világot, sok esetben segítői szerepet tölt be.

Összeköltözés
Két olyan ember összeköltözése, akik jól kialakították a személyes életüket, lakásukat, érettek és kontúrral rendelkeznek, hosszabb ismeretséget és eléggé megalapozott bizalmat feltételez.

Jó időben...
Egy megfontoltan és végigbeszélten meghozott döntés következménye az lesz, hogy még több örömöt leltek egymásban, a kompromisszumok egészségesek, mindketten közel egyformán hoztok áldozatot az együttélésért, és mindenkinek elég tere és személyes szférája van.

Mintha két erős, egészséges faként állnátok stabilan egymás mellett, elegendő teret és elegendő biztonságot adva egymásnak.

Túl korán...
Abban az esetben, ha már nagyon nehezen viseled a magányt, túl könnyen és gyorsan dönthetsz az összeköltözés mellett. Ennek az az előnye, hogy megkönnyebbülhetsz egy időre, hogy végre nem egyedül ébredsz, van valakid, aki felvállal, nem üres lakásba érsz haza. Ám hátránya, hogy nem is tudod, hogy valójában kivel is költözöl össze, hiszen nem adtál magadnak időt rá, hogy megismerd, mint ahogyan ő sem ismer téged.

Amikor két ember összeköltözik, és nem ketten vesznek ki vagy meg egy harmadik lakást, hanem az egyik fél a másik otthonába megy, az komoly előzetes beszélgetéseket igényel. Ha úgy cuccolsz át valakihez vagy ő hozzád, hogy a határok nem tiszták, abból később nagyon sok súrlódás lesz, vagy egyre növekvő rejtett neheztelések, ami vagy életen át húzódó vitákat vagy szakítást fog eredményezni.

Hová teheted a dolgaidat, vagy hová teheti a dolgait? A magadénak érezheted-e az ő bútorait annyira, hogy ne vendégnek érezd magad, vagy ő a magáénak érezheti-e a tieidet? Melyik az ő kedvenc bögréje, amelyikből ne igyál, és melyik a tied? Ki takarít és hányszor? Ki mos és ki tereget? Ki főz, mennyit, mit? Hogyan oszlik meg ez anyagilag?

"A szerelem majd mindent megold" leple alatt rejtetten gyűrűznek a rossz érzések akkor, ha mindezeket és még az összes többit, amit nem írtam le, nem beszélitek át előre mindkettőtök számára megnyugtatóan.

Ekkor jön az amőba-érzés. Egymásba folytok, alkalmazkodtok, de nincs következetesség, csak alig-határok.

A kompromisszum csak akkor jó kompromisszum, ha mindketten mertétek vállalni a vágyaitokat, és kimondtátok az összes érzést, ami bennetek van egy-egy határkeresés kapcsán. Addig kell beszélgetni, amíg minden kimondódik. A csalódottságok ugyanannyira, mint az örömök és félelmek.

Ha szeretnél 5 polcot a párod szekrényében, de ő csak 4-et ad szívesen, akkor csalódott lehetsz. Mondd ki. Ne zsarold vele, semmiképpen sem. Ha képes vagy rá, fogadd el, hogy most ennyi van, de fejezd ki, hogy ez mit okoz benned.

Ha te tudsz kevesebb teret biztosítani a párod számára, mint amennyi neki jólesően elég, akkor el kell tudnod fogadni az ő érzéseit, és szeretettel vele lenni ebben.

Ha sehogyan sem tudtok úgy megegyezni, hogy mindkettőtöknek jó legyen, akkor gondolkozzatok el egy harmadik lakáson vagy azon, hogy korai még az összeköltözés.

Sokára vagy soha...
Léteznek olyan emberek is, akik elképesztően nehezen engednek be bárkit a személyes terükbe. Ők személyiségükben is roppant zárkózottak, és ez megnyilvánul abban is, hogy mereven ragaszkodnak a terükhöz, tárgyaikhoz, azok helyéhez. Sem feladni nem képesek, sem beengedni.

Mint magányos sziklák állnak szilárdan és zordan a világban.

Ha ilyen a párod, el kell gondolkodnod azon, hogy rendben van-e neked, ha csak 1-2-5-10 év múltán élhettek közös otthonban. Van-e ennyi erőd és türelmed várni? Szereted-e őt, fontos-e ő neked annyira, hogy megszelídítsd?

Nem lehetetlen küldetés egyébként, de ritkán sikerül.

Summa summarum: ha bölcsen döntötök, alapos beszélgetések után, ha képesek és készek vagytok megvédeni a határaitokat és kimondani az érzéseiteket, akkor csodás együttélés elébe néztek.

SORSCSAPÁSOK A PÁRKAPCSOLATBAN

Bizonyos pároknak különös a sorsa. Például, ha az egyik félnek nem lehet gyereke, ám a másik szeretne családot. Annak, akinek nem lehet gyereke, ez a személyes sorsa, és nem várhatja el, hogy a másik osztozzon vele ebben a sorsban.

Ezért akinek ez a sorsa, belsőleg el kell hogy engedje partnerét. Ha mégis vele marad a társa, az különleges ajándékként is kell értékelni. Ezt nem lehet, nem szabad kikövetelni.

Egyfajta ellensúlyozás lehet a kapcsolatban, ha a férfi azt mondja a nőnek:”Különleges ajándék, hogy velem maradsz, akkor is, ha nem lehet gyerekem. Ez mély tiszteletet ébreszt bennem. Rád bízhatom magam, egészen különleges módon.” Ilyen esetben együtt maradhatnak.

De nézzük, mi történik akkor, ha megszületik a baba:

A párkapcsolatról fontos tudni, hogy elsőbbséget élvez a szülői szereppel szemben, mert az hogy a partnerek szülők lettek, az a párkapcsolat folytatása. Ha egy kapcsolatban nehézségek vannak, meg szoktam kérdezni:  Mi élvez elsőbbséget a párkapcsolat, vagy a szülői szerep?- mert ha vannak gyerekeik a párnak, sokszor a szülői szerep minden energiájukat igénybe veszi, és csak kevés jut a kapcsolatra.

A szülők gyerekek iránti szeretete a párkapcsolatból táplálkozik, annak a folytatása. Ha újra a kapcsolat foglalhatja el az első helyet, akkor a párok a szülői szerepben is jobban helyt tudnak állni.

És mindenekelőtt: azok a gyerekek érzik jobban magukat, akiknek a szüleik szeretik egymást párként.

KAMUKAPCSOLAT

Kinek melyik élethelyzet az elviselhetőbb, kamukapcsolat vagy inkább egyedül?

Ha egyedüllét mellett teszed le a voksodat, tudd, az a kamunyugi. Hogy miért is hiszed azt, hogy nyugodt vagy? Mert nem érnek olyan ingerek, amik valójában megérintenek, és így biztonságosan, sérülésmentesen élhetsz a kamunyugiban. És hogy miért kamu?

Mert nem sok köze van a valóságos nyugalomhoz, ahhoz a nyugalomhoz, amiben akkor vagy, ha boldog vagy, ha megkapod az ingereket amiket akarsz, attól akitől szeretnéd, és pont ettől vagy nyugodt mert van.

Ne attól érezd magad nyugodtnak, mert az inger közelében sem voltál, mert akárhogy is nézem, így nem nehéz nyugodtnak tűnni, de csak tűnni, mert sajnos ez az állapot bármikor kibillenthető, mégpedig akkor, ha jön a valós inger, ami számít, ami a kamunyugiban nincs!

Mindenkinek volt olyan időszaka valamikor, az a tudatos egyedüllét határozta meg az életét, amikor eldöntötte, most hagyja mindenki békén, ne szóljon hozzá senki.

Ebben az időszakban, eléggé magasra emeljük a falakat, és amikor tudatosul bennünk, hogy végre  bontani szeretnénk őket, akkor sok mindent meg kell tenni ahhoz, hogy újra visszakerüljünk a régi kerékvágásba.

Nehéz megítélni, hogy melyik a rosszabb, az egyedüllét vagy a kamukapcsolat, mert mind a kettő az önbecsapáson alapszik. Ha nem azzal vagyunk, akire igazán vágyunk, és folyamatosan védekeznünk kell egy kapcsolaton belül, csak raboljuk a saját és a másik idejét, megfosztva magunkat és a másikat attól a lehetőségtől, hogy megtalálja, az igazán hozzá illő embert!

A megoldás megtanulni rálátni a helyzetre, nem többször elkövetni ugyanazt a hibát, tapasztalni, tanulni belőle és ha kell továbblépni! A szeretetet a központban állítani, és nem félni tőle. Önvédelem nélkül létezni. Őszintének lenni magunkhoz és másokhoz. Megtanulni, különbséget tenni a valóság és a látszat között.

Béküljünk ki a megérzéseinkkel és az érzéseinkkel, és továbbra se higgyük el, hogy tartósan lehet racionális alapokon kezelni őket. Felismerni, hogy a másik ember véleményéből, mit szeretnénk beépíteni magunkban, mert az valóban rólunk szól, és mi az, ami ő saját maga, csak ránk próbálja húzni, pedig nekünk ehhez semmi közünk.

 Megengedni magunknak, hogy szabadon érezzünk és gondolkozzunk. Mindig a valós dolgok maradjanak értékek, nem a körítés és nem a díszlet, a jól hangzó dolgok, az illúzió, amik a nagy semmit veszik körben, mert nem látszik tőlük a végtelen űr.

Utálom a felszínt! És tudom, bármeddig fogok élni, bármennyi dolog fog változni, és bármennyin fogok változtatni, ez már csak így marad!

Hogy miért utálom? Mert biztonságosnak akarja mutatni az életet, holott nem az. Biztonságosnak tűnik minden, ami a felszínen történik. Nem kell a valóságról beszélni, nem helyezi reflektorfénybe a problémás helyzeteket.

 Higgyük el, amikor minden a helyére kerül, akkor már nem építünk falakat, nem védekezünk, merünk kérdezni, nem félünk beszélni, nem félünk a változástól, nem védjük magunkat folyamatosan, és nem hárítunk!

Ez sok- sok óra önismeret, és sajnos nem sikerülhet mindenkinek!

MOSTOHÁK 2

Lássuk, mi történik olyankor, ha mindkét fél hozza magával az előző házasságból született gyereket, és a gyereket egy fedél alatt laknak.

Ilyen esetben nagy figyelemre van szükség ahhoz, hogy ne próbáljunk meg beleavatkozni a mostohagyerekek nevelésének legfontosabb kérdéseibe, és legyünk képesek ráhagyni ezt a társunkra és a gyermek másik szülőjére. Másrészt a családban együtt élő gyermekeket nem szabad más elvek szerint nevelni, mert ebben az esetben állandó vita alakul ki a gyermekek között: Miért szabad Andreának este kilencig tévét néznie, és nekem nem, pedig én is annyi idős vagyok?- kérdezi a lány az anyát.

Ha az anya erre azt válaszolná, mert az Andrea apukájának más elvei vannak a nevelésről, mint neki, ez egészen biztosan nem lenne elfogadható a kislány számára. Az ilyen családokban, a hagyományos családokhoz képest lényegesen fontosabbak az újra fogalmazott keretfeltételek és a közösen egyeztetett kompromisszumok, amelyek valamennyi családtag számára elfogadhatók. A tapasztalat mégis azt igazolja, hogy a nevelés döntő kérdéseiben csakis a vér szerinti szülők határozhatnak.

Ha tehát a mostohagyerek az iskolában valami súlyos vétséget követett el, akkor nem a mostohaapa vagy a mostohaanya dönt a következményekről, hanem a vér szerinti apa vagy anya. Minden más, csak szükségtelen dühöt vált ki a gyerekből a mostohaszülő irányában. Természetesen elképzelhetőek, olyan határesetek is, amikor a mostohaszülőnek ilyen helyzetekben is szerepet kell vállalnia. Ha például kivételesen teljes mértékben át kell vennie a mostohagyerek nevelését, mert a vér szerinti szülő beteg, vagy túlságosan lefoglalja a hivatása, akkor nagyon részletesen meg kell beszélni, hogyan viselkedjen a mostohaszülő a gyerekkel.

Ha például megbünteti a gyereket, a gyerek sokkal könnyebben el tudja fogadni ezt, ha a mostohaanya vagy a mostohaapa elmagyarázza neki, hogy ő most a vér szerinti szülőt képviseli.”Most pontosan ugyanezt teszem, amit az édesanyád/vagy édesapát csinálna ebben a helyzetben. Megbeszéltem az édesanyáddal, vagy az édesapáddal, és ő ezt tenné!”

Igazán nehézzé akkor válik a helyzet, ha olyan embert választunk házastársul, akinek tinédzser korú gyermeke van. Egy kisgyermek az idő elteltével, sokkal inkább meg tudja nyitni a szívét, az apja vagy az anya új társa felé, mint egy idősebb gyermek. Ilyenkor nagyon sok türelemre van szükségünk.

A mostohagyermek különösen, ha már idősebb pontosan érzi, hogy az apja vagy az anya új társa, sohasem fogja úgy szeretni őt, mint a saját gyermekeit, vagy ahogy a vér szerinti szülei őt szeretik. Nem szabad leplezni, vagy tabuként kezelni ezt a teljesen magától értetendő tényt, mert csak elmérgesítené a helyzetet. Ha nyíltan beszélünk a gyerekkel az igazságról, akkor mint a szülő, mint a gyerek lelke megkönnyebbül. A mostohagyereknek emellett, még csak szeretnie sem kell a mostohaanyát vagy a mostohaapját, épp elég, ha anyu vagy apu szereti az új társát. Ha ezt tudatosítjuk a gyerekben, nagy terhet veszünk le a válláról, és egyidejűleg a társunk helyzetét is könnyebbé tesszük, akinek így nem kell megfelelnie a teljesen irreális „papa elvárásoknak”!

MOSTOHÁK

Korábbi cikkekben már írtam a régi partnerekről és azok hatásáról a jelenlegi kapcsolatra. Szinte, ugyanazok a gondolatok és viselkedési formák vezetnek el bennünket, ebben az esetben is a megoldáshoz. Ha az ember a lelke mélyén valóban tiszteli a férje vagy a felesége előző partnerét, illetve a másik előző házasságából született gyermekét, akkor a kapcsolatuk jól működhet.

Egy mostohaapa azt mesélte, hogy problémái voltak a mostohafiával. A fiú, egyre agresszívabbá vált vele szemben, és nagy feszültség alakult ki a fiú vér szerinti apja és ő maga, a mostoha apa között. A legnagyobb gondot, mindig a vér szerinti apa és a fia találkozásainak a szabályozása jelentette. Tudni kell, hogy nagyon rossz hatással van a családi békére, ha egy mostohaszülő megpróbálja elfoglalni az igazi szülő helyét. Amikor valaki tudatában kerül ennek a felismerésnek, nagy megkönnyebbülés lesz úrrá rajta, hiszen tudatosul, hogy nem ő a felelős a gyerek iskolai osztályzataiért, sem a viselkedéséért, sem számtalan másdologért. A mostohaszülők, hajlamosak azt gondolni, hogy most már ők a felelősek mindenért, valóban mindenért, ami a gyerekkel történik. Úgy érzik, hogy lényegesen 100% kosan anyává vagy apává kell válniuk a gyerek számára, és csakis az ő hibájuk, ha valami nem alakul jól.

Ha mostohaszülő, belső lelki viszonyulása megváltozik, akkor ez nagyon rövid idő elteltével, pozitív irányban változtatja meg a családi légkört.

Azokban a családokban, ahol az egyik szülő mostoha, ott a legnagyobb méreg a féltékenység!

A zöld szemű szörny, nem ütheti fel a fejét, azoknál a családoknál ahol ismerik a rangsort. Mindig az élvez elsőbbséget, ami előbb volt. Vagyis az előző partner, és az ebből a házasságból született gyerek!

Sokan elkövetik azt a hibát, hogy nem képesek elfogadni, hogy az előző partner és annak gyereke, beletartozik a családi rendszerben. De hogyan is lehetne, áldás azon a kapcsolaton. Az alapvető szabályokhoz tartozik például, hogy a nő, semmilyen formában ne tegyen szemrehányást a férfinak azért, mert szoros kapcsolatot tart az előző házasságából született gyerekkel, vagy épp közös programot szerveznek a szünidőre. Megfordítva is nagyon fontos, hogy a férfi szeretettel viszonozza feleségének, hogy ennyire tekintettel van a gyerekeire.

Ha a gyermekét egyedül nevelő, egyedül álló szülő megfelelő társat akar találni, akkor az a legcélszerűbb, ha a gyermeküket szintén egyedül nevelő szülőkkel kezd kapcsolatot, vagy olyanokkal, akiknek szintén van gyerekük. Még ha nem laknak is közös háztartásban a társ gyermekei, hanem az előző házastársnál maradnak, az új élettársnak akkor is tekintettel kell lennie a partnere előző kapcsolatából született gyerekeire.

A kapcsolatnak, nagyobb esélye van a sikerre, ha a pár kölcsönösen vagy váltakozva van tekintettel egymásra, és nem mindig csak az egyik toleráns. Ennek is az adás és az elfogadás kölcsönhatására van köze. Az aki egy előző kapcsolatából született gyerekeket hoz egy új kapcsolatba, az új kapcsolatban többet kap, és az, akinek nincs gyereke többet ad. Ha mindkettőjüknek vannak előző kapcsolatokból született gyerekei, akkor kezdettől fogva kiegyensúlyozottabb, az adás és az elfogadás mértéke, különösen akkor, ha valamennyi gyerek egy fedél alatt él!

HALÁL

A spiritualitást nem lehet a haláltól külön kezelni. A mi kultúránkban a halált félelem övezi. Hellinger szerint az élete a haláltól különválasztva szemléljük, életünket valamilyen személyes tulajdonnak tartjuk, amit maximálisan ki kell használni. Ám az életet a halál perspektívájából is nézhetjük. Minden ember rövid időre felbukkan az életben, aztán újra visszahull. Az élet végezetével visszatérünk oda, amiről semmit sem tudhatunk. Ha összemérjük magával a létezéssel, vagy a mélységgel, amelyből szüleink révén feljöttünk, életünk parányi és átmeneti.

Ebből a szemszögből nézve egy gyerek korai halálában nincs semmi rossz. Aki 85éves korában hal meg, illetve a gyerek, aki mindössze egyévesen, egyaránt ugyan abba a létformába hull vissza, amelyről nem tudunk semmit. Ezen a síkon nincs különbség köztük.

Hétköznapi életünket erővel tölti fel, ha úgy élünk, hogy tudatában vagyunk a mulandóságnak. A halálunkig hátralévő időt ajándéknak tekinthetjük. Ezzel a szemléletmóddal a családunkban előforduló halálesetekkel is könnyebben tudunk szembenézni. Ha meghal valaki, akit szerettünk, meg kell őriznünk a szívünkben. A halottak tisztelete a család minden tagjára nemesítően hat. Az elválás akkor sikerül, ha a búcsú mély fájdalmának szabad utat adunk, és nem térünk ki előle. Ha elmenekülünk, a fájdalom elöl, az szorosan hozzá köt bennünket a halotthoz, és eltűnik a saját életünk.

Ha a hátramaradott gyásza nem akar szűnni, akkor Hellinger szerint sok esetben, akár meg is neheztelhet a halottra. Ilyenkor ez a mondat segít:”Tisztelem az életedet és a halálodat!” Néha az is előfordul, hogy valaki átveszi egy családtagjától, annak a ki nem élt gyászát, vagy pedig úgy érzi, tartozik még valamivel a halottnak.

GYÓGYULÁS ÉS REND

Régóta ismert, ősi bölcsesség, hogy a betegségeknek a rendetlenséghez is közük van, mégpedig nem csak a fizikai szinten, testben, hanem az életben, vagy a családban vagy a lélekben kialakult rendetlenséghez. Ha igazán súlyos betegekkel dolgozom, soha nem láttam olyat, hogy a családban minden rendben lett volna. Minél súlyosabb a betegség, annál súlyosabbak a családban a sorsok, és annál nagyobb a rendetlenség. 

Ezért szolgálja a gyógyulási folyamatot, ha azt, ami rendetlen, rendbe tesszük, amennyire lehetséges. Tehát a renddel gyógyítunk.

Ezért dolgozunk rendekkel, amelyek gyógyítanak. Rendet tenni azt jelenti:
-bevonni azokat, akik a családhoz tartoznak
-megadni a tiszteletet azoknak, akiktől megtagadták
-elkerülni, vagy elengedni azokat, akik eljátszották az odatartozás jogát, vagy akik el akartak menni.

Ezek a családon belül érvényesülő rendek.

REND ÉS BŰN

Van azután egy rendetlenség, ami a bűnnel függ össze, a személyes bűnnel. És van a rend, amikor vannak, akivel szemben igazságtalanságot követtünk el,vagy akivel valami rosszat tettünk, a szemébe nézünk, és így felvesszük vele a kapcsolatot. Ez a kapcsolat nagyon megalázó.

Az első reakció az érzem, bűnös vagyok. A második, hogy érzem, a bűn örökre megmarad. Ennek következtében, minden próbálkozásnak ellen állok, ami megszüntethetné a bűnt (pl. soha nem vetném alá magam kineziológiai kezelésnek, maradjunk zárójelben, mert ott sok minden gyorsan a felszínre kerül).

Hogy sokkal inkább hajlandó vagyok a szemében nézni, egyetérteni vele és a belőle fakadó következményeket vállalni, bármi legyen is. Ez legyen az, hogy akár börtönben megyek, ha megérdemlem.
Vagy jóváteszek valamit, ha ez lehetséges. Vagy ha erre nincs mód, akkor alávetem magam a bűnös sorsának, és azután, a bűnösségből fakadó erőből valami jót teszek, valami egészen egyszerűt. Azután ez a jótett, talán béküléshez vezet, mert aki bűnöm áldozata lett, látja, hogy az ő szenvedéséből, valami jó született.

Ezzel a szenvedő és a békülő pozitív összefüggésbe kerül egymással.
Ahol ez nem történik meg, ahol megtagadják a bűnt, ott sokszor betegség alakul ki, mert nem akarnak felismerni. A megtagadott bűn tehát a betegségek gyakori dinamikája.

Ha ismerjük ezeket az összefüggéseket, akkor meg lehet találni a lehetőséget rá,hogy rendbe hozzunk dolgokat és felszabadítsuk a gyógyító erőket az adott személyben vagy családban.

FÉKEK KIENGEDÉSE-FELNŐTTÉ VÁLÁS

Felnőtté akkor válunk, ha megtörténik a szüleinktől való leválás. Sajnos nagyon sok olyan felnőtt létezik a mai világban, aki csak „nagykorú” de nem érett felnőtt. Ez azt jelenti, hogy sokan megrekednek a gyerekkori sérelmeknél. A szülők tisztelete és feltétel nélküli elfogadása, állandó visszatérő téma. A szülőkről való leválás azt jelenti, hogy már nem táplálunk negatív érzéseket, dühöt, haragot egyik felmenőnk iránt sem, és nem vádoljuk, okoljuk őket, azért mert nem tettek meg értünk gyermekkorunkban valamit, vagyis nem ragadunk le a gyermekkori sérelmeknél.

Megmarad a tisztelet érzése, ha másért nem, azért mindenképpen, mert a legfontosabbat, az életet tőlük kaptuk.

Vannak nagyon terhelt gyermekkori sorsok, amelyek tele vannak traumákkal, és sok rossz dologgal, olyanokkal, amiket senkinek sem kívánnánk. Ilyenkor a gyerek elemei, úgymond „le vannak merülve”, és ilyen esetben nehezen fog tudni adni felnőttkorában, mert nincs miből. Ezek már komplikáltabb esetek, amik több terápiás ülést igényelnek.

Fékek kiengedése:

A gyermekekben működik egy láthatatlan fék, ami akkor lendül működésben, amikor a gyermek teljesítményben vagy boldogságban elkezdi túlszárnyalni a szüleit. Hiszen egy gyerek számára a szülei valóságos „ISTENEK” az ő szavuk, viselkedésük az etalon, és föléjük nőni, őket túlszárnyalni, nem illendő dolog. Viszont, ha a szülőkről való leválás megtörténik, akkor nincsenek fékek és nincsenek korlátok, csak a szabad választás lehetősége marad.