KAMUKAPCSOLAT

Kinek melyik élethelyzet az elviselhetőbb, kamukapcsolat vagy inkább egyedül?

Ha egyedüllét mellett teszed le a voksodat, tudd, az a kamunyugi. Hogy miért is hiszed azt, hogy nyugodt vagy? Mert nem érnek olyan ingerek, amik valójában megérintenek, és így biztonságosan, sérülésmentesen élhetsz a kamunyugiban. És hogy miért kamu?

Mert nem sok köze van a valóságos nyugalomhoz, ahhoz a nyugalomhoz, amiben akkor vagy, ha boldog vagy, ha megkapod az ingereket amiket akarsz, attól akitől szeretnéd, és pont ettől vagy nyugodt mert van.

Ne attól érezd magad nyugodtnak, mert az inger közelében sem voltál, mert akárhogy is nézem, így nem nehéz nyugodtnak tűnni, de csak tűnni, mert sajnos ez az állapot bármikor kibillenthető, mégpedig akkor, ha jön a valós inger, ami számít, ami a kamunyugiban nincs!

Mindenkinek volt olyan időszaka valamikor, az a tudatos egyedüllét határozta meg az életét, amikor eldöntötte, most hagyja mindenki békén, ne szóljon hozzá senki.

Ebben az időszakban, eléggé magasra emeljük a falakat, és amikor tudatosul bennünk, hogy végre  bontani szeretnénk őket, akkor sok mindent meg kell tenni ahhoz, hogy újra visszakerüljünk a régi kerékvágásba.

Nehéz megítélni, hogy melyik a rosszabb, az egyedüllét vagy a kamukapcsolat, mert mind a kettő az önbecsapáson alapszik. Ha nem azzal vagyunk, akire igazán vágyunk, és folyamatosan védekeznünk kell egy kapcsolaton belül, csak raboljuk a saját és a másik idejét, megfosztva magunkat és a másikat attól a lehetőségtől, hogy megtalálja, az igazán hozzá illő embert!

A megoldás megtanulni rálátni a helyzetre, nem többször elkövetni ugyanazt a hibát, tapasztalni, tanulni belőle és ha kell továbblépni! A szeretetet a központban állítani, és nem félni tőle. Önvédelem nélkül létezni. Őszintének lenni magunkhoz és másokhoz. Megtanulni, különbséget tenni a valóság és a látszat között.

Béküljünk ki a megérzéseinkkel és az érzéseinkkel, és továbbra se higgyük el, hogy tartósan lehet racionális alapokon kezelni őket. Felismerni, hogy a másik ember véleményéből, mit szeretnénk beépíteni magunkban, mert az valóban rólunk szól, és mi az, ami ő saját maga, csak ránk próbálja húzni, pedig nekünk ehhez semmi közünk.

 Megengedni magunknak, hogy szabadon érezzünk és gondolkozzunk. Mindig a valós dolgok maradjanak értékek, nem a körítés és nem a díszlet, a jól hangzó dolgok, az illúzió, amik a nagy semmit veszik körben, mert nem látszik tőlük a végtelen űr.

Utálom a felszínt! És tudom, bármeddig fogok élni, bármennyi dolog fog változni, és bármennyin fogok változtatni, ez már csak így marad!

Hogy miért utálom? Mert biztonságosnak akarja mutatni az életet, holott nem az. Biztonságosnak tűnik minden, ami a felszínen történik. Nem kell a valóságról beszélni, nem helyezi reflektorfénybe a problémás helyzeteket.

 Higgyük el, amikor minden a helyére kerül, akkor már nem építünk falakat, nem védekezünk, merünk kérdezni, nem félünk beszélni, nem félünk a változástól, nem védjük magunkat folyamatosan, és nem hárítunk!

Ez sok- sok óra önismeret, és sajnos nem sikerülhet mindenkinek!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.