CÉLKITŰZÉS!

Nem tervezni egyet jelent a kudarccal!

Sok ember úgy éli az életét, mint a mezei nyulat kergető kutya egy fényes nyári napon. Fut, szalad a nyúl után egész addig, amíg egy másik nyúl a látómezejébe nem kerül, elterelve figyelmét az eredeti zsákmányról. Megpróbál irányt váltani, és kergetni kezdi a másik nyulat, de mielőtt elérné, észrevesz egy harmadikat. A kutya természetesen izgatottan újra irányt vált. A nap végére teljesen kimerülten rogy össze, de egyetlen nyulat sem tudott fogni.

TÚL SOK ÉLET ÉS PÁLYAFUTÁS TÖKÉLETES TÖRTÉNETE EZ A RÖVID TÖRTÉNET.

Sokan ezt a mintát követik a munkájukban és a kapcsolataikban is. Az a képességed, hogy teljes elméddel egyetlen feladatra koncentrálj azért, hogy egy pontosan meghatározott cél felé haladj, alapvető szükséglet ahhoz, hogy valami értékeset hozz ki az életedből.

Fontos, hogy legyenek céljaid, fontos, hogy leírd őket!

Az utolsó céllistámat 2014. július 24-én írtam, ugyanis akkor ért véget a maja esztendő. Lezártam az évemet, elköszöntem Tőle, majd kb. egy húsz pontból álló céllistát írtam. Az eredmény döbbenetes volt, alig egy hónap alatt több mint 60% megvalósult.

Rájöttem, hogy a célkitűzés folyamatában van valami nagyon különleges. Később megértettem, hogy ez azért van, mert amikor a céljaidat papírra veted, igazából beprogramozod ezeket a tudatalattidba, ahol önálló életre kelnek. Tudatalattid, sőt tudatod összes rejtett zuga elkezd a nap huszonnégy órájában ezeknek a céloknak az elérésén dolgozni – akár alszol, akár éberen vagy! Elkezded vonzani azokat az embereket és helyzeteket, amik hozzásegítenek célod (céljaid) eléréséhez. Amikor tiszta számodra, hogy mit akarsz, a konkrét külső világod elkezdi tükrözni belső világod elképzeléseit és álmait.

Lássunk neki!

1. DÖNTSD EL,HOGY MIT AKARSZ!

2. ÍRD LE, HOGY MIT TESZEL ÉRTE!

3. TUDATOSÍTSD MAGADBAN, HOGY A CÉLJAIDÉRT ELŐRE KELL FIZETNED!

Nem lesz könnyű, nem adják ingyen, meg kell dolgoznod érte, ez nem étterem, ahol megrendelsz valamit, majd fizetsz! Itt előre fizetsz, mint a menzán! Befizeted a teljes árat, majd kapsz valamit!

4. KÉSZÍTS TERVET!

5. ALAKÍTS KI SIKERES SZOKÁSOKAT.

6. LÁSD TISZTÁN A CÉLODAT, annyira tisztán, hogy mindennap minden cselekedeted felé hajtson. Pályafutásom során sok gazdag emberrel találkoztam, náluk az intelligencia a cselekvési módban mutatkozik meg.

Hogy milyen az intelligens viselkedés?

Az intelligens viselkedés minden olyan cselekedet, ami a célod felé visz, ezzel ellentétben az ostoba viselkedés eltávolít ettől.

7. MINDEN SZÁMÍT! Minden, amit teszel, vagy épp nem teszel, SZÁMÍT! Kérdezd meg magadtól ebben a pillanatban, hogy amit most épp csinálsz, az közelebb vagy távolabb visz a célodtól.

8. ÖNFEGYELEM, vagyis az a képességünk, hogy rá tudjuk venni magunkat, hogy megtegyük amit kell, akkor, amikor kell, függetlenül attól, hogy van-e kedvünk hozzá vagy nincs.

9.  VÁGYJ RÁ!

10. HIGYJ BENNE!

11. A CÉLOK LEGYENEK REÁLISAK, vizsgáld meg jelenlegi állapotodat!

12. VÁLASZOLD  MEG A „MIÉRTEKET”! Miért szeretném ezt a bizonyos célt, mi történik, ha elérem, mi fog változni?

13. TŰZZ KI HATÁRIDŐT!

14. HATÁROZD MEG AZ AKADÁLYOKAT! Majd tartsd magad távol tőluk!

15. VIZUALIZÁLD naponta többször!

16. TARTS KI MELLETTE!

SOK SIKERT KEDVES OLVASÓ!

Kezeld az indulataidat, tartsd kordában haragodat

A társadalom, az iskola és sajnos a család sem tanít meg indulataink kezelésére. Gyakran tiltott érzésként éljük meg a haragot, mint szégyent, bűnt, vagy a gyengeség jelét, vagy épp ellenkezőleg, kontrol nélkül zúdítjuk környezetünkre. A harag kezelése hatalmas felelősség. Mindenki felelős azért, hogy haragját hogyan fejezi ki, vagy éppen, hogy hogyan nyomja el.

A visszafojtott érzelmek és indulatok csak egy ideig képesek a palackban maradni, előbb vagy utóbb ki fognak törni. Ilyenkor csapódnak az ajtók, és zeng a ház. Az ilyen kitörések párokat távolítanak el egymástól, gyerekeket tartanak rettegésben, miközben mély sebeket okoznak.

A harag kitörése és szélsőséges kifejezése, férfiakra és nőkre egyaránt jellemző lehet.

Miért is van az, hogy míg a legtöbb ember „elengedi a füle mellett” a mindennapok apró-cseprő bosszúságait, addig vannak, akik nem tudják kontrolálni dührohamukat, és szabadjára engedik indulataikat? Kik provokálhatóak könnyebben? A védekezésből hisztizők! A számukra veszélyesnek tűnő helyzet lavinát indít el.

Ahhoz, hogy ezt a viselkedési formát megértsük, tudnunk kell, hogy a hisztis emberek gyakran olyan családban nőttek fel, ahol lerázták, lejáratták, kritizálták, és kigúnyolták őket. Az ilyen sérelmeket elszenvedett ember tanult válasza a szélsőséges harag és agresszió.

Ők már megégették magukat, megtanulták, hogy az emberi kapcsolatok gyakran fájnak, éppen ezért állandóan résen vannak és készek támadni. Számukra a hiszti egyfajta előre elszigetelődés az esetleges sebektől.

Mi játszódik le ezekben az emberekben? Bekapcsolnak régi emlékek, és tudjuk, hogy a sarokba szorított kutya morog és támadásra kész. Az ember nem szereti veszélyben érezni magát, a hisztit eszközként használja ahhoz, hogy elérje célját.

Van, amikor a cél az önvédelem, ám egy idő után a torzuló személyiség már nem tudja megkülönböztetni az önvédelmet az önzéstől, saját akaratának az érvényesítése mindent elsöpör. Sajnos ezek a sebzett emberek félelmükben magukat izolálják, hisz mindenkiben ellenséget látnak, mindenben hibát keresnek, gyűjtögetik mások fekete pontjait, s a bosszú válik legfőbb hajtóerejükké.

A hiszti a mai ember betegsége. Sebzett emberek, kik újra sebeznek. Az ördögi kört meg lehetne szakítani, ha valaki időnként leülne s csendben figyelne, hogy a másik érezze: Veled vagyok, hallgatlak, és figyelek Rád, én nem sebezni, segíteni jöttem!

Négy olyan alapszituáció létezik, amely bárkiből haragot válthat ki.

Az első a fáradtság, hiszen ilyenkor az ember kevésbé képes kontrolálni indulatait.

A második a szégyen, amikor nyilvánosan lealacsonyítanak, vagy megaláznak valakit, ez érthető módon mindig haragot szül.

A harmadik a frusztráció, gondoljunk csak egy meghiúsított tervünkre, és az ezt követő haragra.

És végül a visszautasítás érzése, amikor valaki sebet kap, ott a harag is felüti a fejét, a legjobban ezt úgy lehetne érzékelni, hogy a harag gyökere szinte mindig egy seb. A haragot, nem lehet mindig egymagában vizsgálni, mélyebbre kell tekinteni, a lényeg az, hogy mindannyian kapunk/kaptunk sebeket, és ilyenkor mindannyian haragudhattunk.

Legközelebb, amikor egy hisztis férfivel vagy nővel találkozunk, emlékezzünk vissza: velünk is előfordult már nemegyszer, hogy irracionális, túlzott kitöréssel fejeztük ki haragunkat. Talán empatikusabban tudjuk kezelni a másikat, és ez megkönnyítheti kapcsolatunkat a hisztis egyénnel.

Ne temessük el saját haragunkat. A harag kifejezése művészet, amely akár életet menthet. Kell, hogy el tudjuk mondani mindazt, ami dühít, és meg kell fogalmaznunk, mielőtt feltornyosulna és robbanna. Ha erre képesek vagyunk, akkor mi magunk is tudunk segíteni azon, aki „bezárta magát”saját hisztijébe. A hisztis ember tragédiája, hogy kiszámítatlansága sokakat elriaszt.

Ne legyünk bűnbakok. Hisztis nővel vagy hisztis férfivel együtt élni állandó támadások sorozatát jelenti. Társunk gyakran azt érzi, hogy a partner minden haragja ellene irányul. Nem így van! A haragot nem a társ okozta, ő csupán kontrolálatlan, fegyelmezetlen haragjának áldozata. Ez a tudat erőt és vigasztalást adhat.

Mindemellett fontos, hogy a hisztis embereknek határokat húzzunk. Önmagunkat is kell tisztelnünk annyira, hogy az igazságtalan és szélsőséges támadásoktól meg merjük védeni.

ELKÖTELEZETTSÉG – A MAGÁNY MELLETT

Egyedül élsz magányosan, és nem érted az okát. Amikor épp vannak körülötted, sem vagy kevésbé egyedül…..és ez fáj Neked!

Mi történik Veled, mit jelent ez?

Lemondtál a külsőségekről, és Önmagadat feladva állsz a világban. A közönséges földi élet nem csábít, nem kelti fel figyelmedet, bezárkózol, olyan mintha hűséges maradnál VALAMIHEZ, vagy VALAKIHEZ!

Majd betoppan valaki az életedben, és amint földi embernek bizonyul, mert vannak hibái, elfutsz, elmenekülsz. Nincs más választása, épp hogy megérkezett, mennie kell. A kialakult helyzet téged igazol, jól gondoltad, Neked nem sikerülhet, jobb Neked egyedül!

Valami másra vágysz, valami jobbra, valami nem evilágira….

Álmaidban az, akire vágysz, mindvégig a lelkedben él, Őt állítod mércéül mások elé. De senki sem érhet fel Vele.

Kedves olvasó, ez a cikk nem azokról szó, akik valóban belső elhivatottságot éreznek arra, hogy életüket apácaként, vagy szerzetesként éljék le. Ebben az írásban, a dolgok mozgatórugójára szeretném felhívni a figyelmet.

Némelyek sajátságos módon visszavonultak a világtól. Nem külsőleg – hiszen akár párkapcsolatban is élhetnek, – hanem lelkileg.

Olyan benyomást keltenek, mintha egy kolostoron kívül, de mégis egyfajta belső elzártságban élnének. Lemondtak a barátokról és az élet kínálta sokszínűségről. A párkapcsolaton belül is belső remeteségben élnek, és társuknak semmi esélye nincs bejutni ebben a remetelakba. Így természetesen nincs mód a mély kapcsolatra.

Olyan ez, mintha a szív ajtaján egy táblácska lógna egy felirattal: FOGLALT! Ezért aztán ezek a kapcsolatok többnyire hamar véget is érnek!

A legdöbbenetesebb, hogy ezeknek az embereknek a lelkük mélységesen vágyik a szeretetre, a közelségre és az érintésre. Általában nagyon szenvednek attól, hogy nem sikerül megtalálniuk az igazi társukat. Egyvalami élteti őket, ha ismét vége egy kapcsolatunknak: a remény, hogy a következővel minden másképp lesz. Addig pedig álmodozhatnak az igaziról.

Sok minden lehet ennek a problémának a kiváltó oka. Lehet, hogy fiatal korodban elveszítettél valaki, és még mindig gyászolod, és őhozzá vagy ilyen kitartóan hűséges? Lehet, hogy párod hirtelen, még szerelmetek beteljesülése előtt meghalt? Lehet, hogy a családból távozott el valaki túl korán, és a szeretet és a sóvárgás még ma is hozzá köt – és meggátol attól, hogy valódi társsal élj.

Köt egy ígéret?

De az is lehet, hogy szolidaritásból mondasz le. Mondjuk azért, mert egy generációs ősöd, korán meghat a háborúban, és sohasem tapasztalhatta meg párkapcsolat örömeit. Ezért az iránta érzett szeretetből, inkább te is magányos maradsz.

Kedves olvasó, ha érintett vagy az egyedüllét kérdésében, kérlek, szabadulj meg ettől a titkos kötöttségtől. Keresd meg azt, akihez a hűség köt, s akinek a javára lemondtál a boldogságról. Ő már nem tér vissza, és még szereteted és lemondásod sem változtat azon, ami megtörtént. A lelked mélyén kérdezd meg, mit szólna Ő – a te lemondásodhoz? A lelked hűtlenségek fogja érezni ezt a kérdést, de a másik fél számára, ez jelenti a szabadulást, a végre elengeded Őt.

Amikor először fordulsz felé tudatosan, engedélyt kapsz tőle a teljes életre és a teljes szerelemre.

Azok, akiktől a halál ragadta el a társát, gondoljanak arra, mit mond a házasulandó pár az oltár előtt: amíg a halál el nem választ. Esküdet tehát betartottad. Most már újra szabadnak érezheted magad, és engedheted, hogy Ő is nyugalmat leljen.

A SIKERES ÉLET TITKA! KÉRD SZÜLEID ÁLDÁSÁT!

Úgy érzed felnőttél, elmentél, elköltöztél otthonról…….

És ezt hogyan tetted????

Megkaptad a szülői áldást, a szülői jóváhagyást?

Vagy csak hátat fordítottál nekik, és ezzel mindennek, amit ők képviselnek.

Ez a pár sor azokhoz szól, akik nem úgy hagyták el a szülői fészket, ahogy azt kellett volna, de szól az áldottaknak is és egyben az áldás továbbítására hív. Arra az útra indít, amelyben felfedezheted a létezés gazdagságát, az érintések üzenetét és a határtalan szeretet erejét.

„Térj vissza, hogy elindulhass”, mondják a nagy tanítók, és igazuk is van, mert amíg hátat fordítasz a szüleidnek – főleg az édesanyádnak – addig sehol sem tudsz érvényesülni, sehol sem állod meg a helyed!

Teljesen mindegy, hogy miért fordultál el tőlük, sőt még az sem számít, ha a szüleid, fordultak el tőled. Amíg vissza nem térsz, addig nem kapod meg a szülői áldást, helyben járás lesz az életed.

Csak akkor tudsz békésen és szabadon kilépni az életbe, belekezdeni saját párkapcsolatodba és hivatásodba, ha ismét a gyerekükké válsz, és magad mögött tudhatod erejüket, segítő szándékukat.

Csak akkor tudsz egyenrangú felnőtt lenni a párod mellett, ha a szüleid mellett gyerek vagy!

ERRE A VISSZATÉRÉSRE VAN SZÜKSÉGED AHHOZ,HOGY VÉGRE ELINDÚLHASS!

Kedves olvasó, látom lelki szemeim előtt, ahogy lázadozol… Talán mindvégig azt hitted, azért repültél ki olyan korán a családi fészekből, hogy önálló légy. Elhagytad Őket, mert eleged lett a gyámkodásukból, a kritikájukból, a mindent jobban tudásukból és a beavatkozási kísérleteikből.

Egyszerűen meguntad. Most pedig önként térj vissza?

Hiszen Te a békétlenség, a veszekedések, a hatalmi harcok elől menekültél, most pedig Neked kell újra visszatérned?

Ne lázadozz a szüleid ellen, mert amíg ezt teszed, életed minden területére ezt a viselkedést építed be. A léleknek van egy nagy titka: SENKI SEM NŐHET FEL A SZÜLEI ELLENÉRE!

Sokakban, saját elképzelés él, hogy milyennek kellene lennie a párkapcsolatának, vagy a hivatásának. A „mi lenne ha”világban élnek. A rossz hír, hogy ez a gondolkodás egyesíti az összes gyermekkori és gyerekes elképzelést arról, hogy édesapádnak és édesanyádnak valójában hogyan kellett volna viselkednie, hogy belőled boldogabb ember válhasson.

Párkapcsolaton belül, fő ismertető jele: „erre nem tudtad volna azt mondani”….., „vagy nehezedre esett volna úgy válaszolni, hogy”…..

A „mi lett volna ha” képeit, magaddal vitted a párkapcsolatodba, és ezzel nyaggatod kedvesed.

Mindig csak azt látod, mennyire nem szeret, hogyan csinálhatná jobban, és milyen hiányosságai vannak.  Olyan társ mellett, aki csak a hiányosságokra fókuszál, nehéz élni. Ráadásul, visszatükrözi a szüleid esetét: nem azt látod, amit kaptál, hanem csak azt, amit szerettél volna.

Nem, tényleg nem kaptál meg mindent, amit akartál, de mindent megkaptál, amit adhattak. Mindent, amit lelkileg adni tudtak. „Hát ez nem valami sok” – mondod ma is! Valójában pedig nem is kevés!!!!!

Kedves olvasó, a gyermekkornak és az ifjúságnak egyszer véget kell érnie. Még egyszer vissza kell térned – lelkedben a szüleidhez, hogy észrevedd: az ő helyzetük sem volt éppen rózsás. Ők is csak a saját szüleik áldozatai, és ha nem volt ki megtanítsa nekik, akkor hogyan is adhatták volna tovább neked?

Ideje, hogy korlátjaikban meglásd a lehetőséget: rajtuk keresztül felismered saját határaidat, saját kötöttségeidet. Csak így válhatnak a korlátok lehetőségekké: a kompromisszumok lehetőségeivé.

Társadnak pillanatnyilag csak azt adhatod, amit a szüleid adtak neked. Ám amíg magadban őket vádolod, ugyanúgy vádolod a társadat is: semmi sem elég jó, minden túl kevés….

Kedves olvasó, tudd, minden szülő visszavárja gyermekét, és ezt a lépést lélekben kell megtenned, lélekben bármikor visszatérhetsz, még akkor is, ha 30 esztendeje halottak!

A visszatérő úton néha szükséged van segítőre, vagy terapeutára. Egyszer talán fel kellene hívnod egy ilyen segítőt, mondván: „szeretnék visszatalálni a szüleimhez”, azt hiszem, lassan itt az ideje!

TETTES VAGY ÁLDOZAT?

Egyes nők oly sokáig gyűjtögetik társuk rossz pontjait, amíg el nem érnek egy általuk megállapított határt. Ekkor nyilvánvalóvá válik, hogy milyen gonosz a másik és véget vethetnek a kapcsolatnak. Válásuk megfontolt cselekedet, hisz ezer jó okuk van rá. A társnak, aki átlépte a határt, esélye sincs bármit is jóvátenni, de ezt az esetek többségében el sem várják tőle.

A megoldás a kiegyenlítődés lenne! De mi van azokkal, akik túl jók ahhoz, hogy rosszak legyenek????

Ők azok, akik kiadják a fegyvert a kezükből, átadják a társuknak, akinek nem marad más választása, mint hogy használja azt a kapcsolatukban. Vagyis ez a tett titokban felszólítás: Okozz nekem fájdalmat, csalj meg, legyél te a rossz, hogy én annál jobb lehessek, és ellened fordíthassam a tetteidet!

A másik ezzel a kapcsolat számlájának a TARTOZIK oldalára kerül,annak is a legaljára. Én pedig, a jó, egy csapásra ott találom magam a KÖVETEL oldal tetején.

Elég furcsa játék nem?

Miért is kerülöm a kiegyenlítés lehetőségét?

MERT MOST A ROSSZ KIEGYENLÍTÉSRŐL BESZÉLÜNK!

A helyzet arra tanít, hogy tanulj meg te is rossz lenni és rosszá válni. És még valami: a rosszá válásnak valójában semmi köze a párodhoz. A lényeg az, hogy te addig erkölcsi elvek szerint éltél: ha arcul ütöttek odatartottad a másik orcádat is. A Szentírás tényleg erre tanít, és te el is hitted, hogy ezzel a magatartással igazán jó, nemes és ártatlan leszel.

PEDIG A MINDENNAPOKBAN EZZEL CSAK TETTESEKKÉ VÁLTOZTATTÁL MÁSOKAT. SZÁMTALAN PSZICHOLÓGIAI KÍSÉRLET BIZONYÍTOTTA, HOGY AKI HAJLANDÓ ÁLDOZATTÁ VÁLNI, AZ TETTESEKET TEREMT.

Lehet, hogy a kapcsolatodban már túl késő helyre állítani az egyensúlyt. Talán már túl régóta vagy nemes, segítőkész és jó. Lehet, hogy már túl sok negatívumot halmoztál fel a társad számláján – magadban -,szenvedő alanyként mindent neki róva fel.

Egyet azonban tudnod kell: a társad azért olyan rossz, mert te olyan nagyon jó vagy. Ha tehát tönkre megy a kapcsolatotok, felerészben te tehetsz róla. Nem jobban és nem kevésbé.

De az is lehet, hogy még nincs késő egy nagy tisztító viharra, amelyet ezúttal neked kell előidézned. Épp elég felleg gyűlt már össze fölöttetek! Úgyhogy most félre minden finomkodással, jöhet az égszakadás földindulás. A ti kapcsolatotok kibírja!

Párod pedig, aki eddig mindig rossz volt, még meg is fogja köszönni neked – na, nem mindjárt, hanem egy kis idő múlva. Így végre nem lesz fedezetlen az ő számlája sem. És nem fogja magát olyan rosszul érezni.

Azoknak a lelkében, akik nem bírnak rosszak lenni, sokszor sajátos motívumot találunk: nem vállalják a megtorlást, a megfizetést, ezért gyakran szerepet vesznek fel. Tiszták akarnak maradni, vagyis más végzi el helyettük a piszkos munkát.

Ez a minta persze a gyerekkorra vezethető vissza. Mintha ezek az emberek a mostani nemességükkel meg nem történté tehetnék múltjuk valamelyik becstelen mozzanatát. A nők gyakran az anyuk szerepét vállalják magukra, a férfiak pedig az apjukét. Ez persze történhet fordítva is, vagy vonatkozhat a nagyszülőkre is!

Semmi esetre sem akarnak olyanok lenni, mint az a személy, aki emlékezetük szerint egykor vétkezett.

Mondok erre egy példát: az apa káromkodott, tombolt, sőt néha verekedett is, amikor ivott, és ettől tönkrement a szülők házassága, ilyenkor előfordul, hogy a fiú megesküszik: ő sosem lesz ilyen! És tény: később felnőttként, fát lehet vágni a hátán. Ez viszont idővel alaposan kikészíti a házasságát, hiszen egyszer sem hajlandó helyre tenni a feleségét. 

Egy szó, mint száz: A FIÚ VALAKI MÁS HELYETT MARAD JÓ! Mintha ezzel helyrehozná a szülők 40 éve tönkrement házasságát.

Te, aki az áldozat szerepét játszod, a következő kérdéseken gondolkodj el:

Kinek nem akarok megfizetni?

Kinek a fegyvereit adom a társam kezébe?

Ha rád is illik ez a helyzet, akkor elsőként arra kell rájönnöd: miféle idegen szerepbe bújtál?

Ki nem vállalta gyerekkorodban, hogy megfizessen? Ki volt olyan elvetemült, amilyen te sohasem akartál lenni? Kinek a sorsát osztod a társadra?

Ugyanis ő most kénytelen olyanná válni, mint az, akit egykor elutasítottál.

Bizony nem lesz könnyű a megoldás. Lélekben oda kell menned ahhoz, aki annak idején vétkezett, és azt kell mondanod:

„Nem tartozik rám, ami közted és az apa, anya, nagypapa, stb.,között történt!

Egyszerűen belekeveredtem!

Ez nem az én ügyem, én csak a gyerek vagyok, úgyhogy kiszállok belőle!

Visszaadom a terheket, amik nem hozzám tartoznak, hogy végre a saját életemet élhessem!

Legyél olyan, amilyen lenni akarsz, és én is olyan leszek!

Ezek a mondatok persze nem mentenek fel a társaddal esedékes elszámolás alól. Ő már régóta erre vár. De azért nem kell túlzásba esni!

A JÓ GYERMEKNEVELÉS DINAMIKÁJA!

A betegségek és a szenvedések hozzátartoznak az ember életéhez, de ha egy gyermek szenved, az különösen megindító. Lelkük mélyén a gyerekek is kötődnek elődjeikhez, amitől szenvedhetnek. Betegségével, vagy úgynevezett „zavarával” a gyerek gyakran a család tabutémáját hozza felszínre. A  későbbi házasságból született gyerekek, együtt éreznek azokkal, akiket kizártak a család szeretetéből – például az apa első, szülés közben elhunyt feleségével vagy egy elhanyagolt féltestvérrel, aki az apa támogatása nélkül, szegény körülmények között nőtt fel. Ilyen esetekben az érintett gyerekkel végzett terápiás foglalkozásokon a kirekesztett családtagokra kell irányítani a figyelmet, és a család egészét kell figyelembe venni.

A gyermekek és a fiatalkorúak nevelésénél a családi kötelékeken kívül néhány alapvető törvényt is figyelembe kell venni: a gyerek mindig kicsi, a szülő pedig nagy. A szülő ad, a gyerek kap. A szülő először az életet adja a gyerekének, és ebben a tettben az erkölcs, azaz a „jó és a rossz” semmilyen szerepet nem játszik. A szülővé válás olyan nagyszerű dolog, ami kívül áll a „jó és a rossz” hatáskörén.

A szülő adása és a gyerek kapása közötti különbséget semmiképp sem szabad alábecsülnünk. Az élet mellett a szülők számos más dolgot is adnak a gyereküknek: például táplálékot és otthont, de idejük nagy részét is feláldozzák, és sok olyan dologról is lemondanak, ami előtte kellemesebbé tette az életüket. A neveléssel és a lemondással a szülő az életet szolgálja.

A család természetes rendje – ami ugyancsak nem egy erkölcsi fogalom – azt jelenti, hogy mivel a szülő gyermekek előtt jött a világra, gyermekének a fölérendeltje. Az idősebb testvérek is több jogot élveznek fiatalabb testvéreiknél, a vér szerinti gyerekek pedig örökbe fogadott testvéreiknél. A nevelés egyik fontos eleme, hogy a szülő tartást adjon gyerekének. Tartást akkor kaphat a gyermek, ha a szülő magatartása megbízható és kiszámítható. A szülők világos korlátokat állíthatnak gyermekük elé. Mivel az apa és az anya általában különböző korlátok között nőttek fel, a nevelés során egyet kell érteniük abban, milyen korlátokat állítanak saját gyermekük elé. Ha az apa másfajta korlátokat állít, mint az anya, a gyerek elbizonytalanodhat, és gyakran a szülőket is kijátszhatja egymás ellen.

A gyerek mindig azt követi, illetve tartja helyesnek, ami az anya és az apja családjából hiányzott, vagy ami fontos volt a szülei számára. Ha például az anya a saját elképzeléseit viszi keresztül a nevelésben, bár a gyerek a felszínen őt fogja követni, a háttérben az apával vállal szolidaritást. Az egyik szinten tehát azt követi, ami a felszínen is érvényesül, de megvalósítani a háttérben szorulót fogja: azt, amit nem szabad!

A gyermek a szüleik iránt érzett szeretetük miatt mindkét szülőnek a kedvében akar járni. Ez tudattalanul történik, és úgy is tekinthetjük, mint az alárendelt szülővel vállalt szövetséget. Ha például egy elvált apa azt mondja a lányának, hogy ne legyen olyan, mint az anyja, aki „slampos szerencsétlen és egy szörnyeteg”, a lány szolidaritást fog érezni az anyjával, mert lelkében az anyját és az apját is magába hordozza. Ezért nem is lehet másmilyen, mint az anyja.

Ha az apa azt mondja: „olyan is lehetsz, amilyen én vagyok, és olyan is, mint az anyád”, a gyermeknek nem kell anyja rossz tulajdonságait is átvennie. Csak azt veszi át a szüleitől, ami a fejlődéséhez szükséges. Mindaz, ami az anyát és az apát zavarja egymásban, az a gyermekükben is zavarni fogja!!!

Fontos, hogy a szülők, egy olyan értékrendszerben egyezzenek meg, amiben mindkettejük értékei kifejezésre kerülhetnek.

Egy másik nevelés tanács azoknak a szülőknek segít, akik valamilyen hibát követtek el gyermekükkel szemben. Hogy a szülő továbbra is nagy a gyerek pedig kicsi maradhasson, a szülőnek sosem szabad bocsánatot kérnie gyermekétől. Ilyenkor a gyerek csak még mérgesebb lesz a szülőre, egy megbocsátó gyerek ugyanis automatikusan az erősebb pozíciójába kerül. Ha a szülő igazságtalan volt, mondja inkább azt, hogy ”sajnálom”.

A nevelés csak akkor lehet sikeres a hétköznapokban is, ha mind a szeretet, mind a szülők által felállított szabályok érvényre jutnak. Egyedül sem a szülői szeretet, sem a szabályok betartása nem segít, csak a kettő együtt ad biztonságot a gyereknek. Azokat a szülőket, akik nem állítanak fel korlátokat, gyermekük gyengének fogja látni. Bár első pillantásra úgy tűnik, hogy a gyermek örül a hatalmának, legbelül szenved. Mindez fordítva működik abban az esetbe, amikor a gyermektől elveszik túlságosan nagy hatalmát: először elégedetlenkedik, de belül fellélegez.

Egy másik probléma, hogy manapság a szülők inkább barátaik lesznek gyermeküknek, ahelyett, hogy a szüleik lennének. Ettől a gyermek egyre erősebbnek érzi magát. Sok „felvilágosult” szülőnél, még az is belefér, hogy a gyerek a keresztnevén szólítsa. A gyermeknek fontos lenne tudnia, hogy az apja, az elsősorban az apja, és nem a barátja. Ha egy apát apának szólítanak, a szülői pozíció is erősödik.

Ha egy gyerek barátja a szüleinek, túl sok erőt birtokol. Ilyenkor meg azon sem csodálkozhatunk, ha terrorizálja a szüleit, és haragszik rájuk, gyermeki rosszalkodásaiban ugyanis csak segédkiáltása rejlik. A szülő akkor cselekszik helyesen, ha világosan gyermeke tudtára adja, kié az utolsó szó a családban. Tapasztalataim szerint a gyermek számos viselkedési zavarát az okozza, hogy apjuk vagy anyjuk pótpartnert lát bennük. Ez a szerep túlságosan is megterhelő a gyermek számára, aki szenved, mert nem képes megbirkózni a túl nagy elvárásokkal. Ezt úgy előzhetjük meg, hogy önmagunkat nagynak, gyermekünket pedig kicsinek látjuk. Ha ez problémát okoz az anyának vagy az apának, a következő kérdések segíthetnek neki:

Melyik szülőmtől szeretnék még kapni valamit?

Mi az, amit gyermekként nem kaptam meg a szüleimtől?

Vannak problémák a párkapcsolatomban?

A félreértések elkerülése végett, fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy a rideg és hatalomközpontú nevelés árt a gyereknek. A gyermeknek néha a szülő által állított korlátokat is át kell lépnie! Ez hozzátartozik a játékhoz. A gyerekek csak akkor őrzik meg erejüket, ha néha kivételes esetekben áthágják a szabályokat. Egészséges én tudat akkor fejlődik ki bennük, ha egyszer-egyszer nem tesznek eleget a szülői tiltásnak. Sőt, a szülő csak remélheti, hogy a gyereke nem mindig vesz tudomást a tiltásról. Ha a gyerek soha nem akarja megszegni a szabályokat, az neki sem a szüleinek nem jó. A hatalomközpontú neveléshez hasonlóan, az is helytelen, ha a szülő mindent megenged a gyereknek, ilyenkor ugyanis nem fejlődik ki a gyerek lelkiereje, és gyengének és céltalannak fogja érezni magát.

Szellemi vagy testi fogyatékossággal született testvér vagy gyerek,

A sikertelenségek és kudarcok mögött, sokszor előfordul, hogy a családban egy nehéz sorsú testvér van, aki szellemi vagy testi fogyatékossággal született.

Ha az egyik gyerek fogyatékos, az mindig hatással van a testvérek közötti sorrendre. Az egészséges gyerekek gyakran nem merik teljes mértékben kiaknázni az életük nyújtotta esélyeket.  Pusztán szolidaritásból, úgy érzik, hogy nem érdemlik meg a sikert, ez nem jár nekik. Bűnösnek érzik magukat, azért mert ők egészségesek, testvérükre azonban nagy terhet rótt az élet.

Ilyenkor az segít, ha az egészséges testvérek tisztelik a beteg gyermek sorsát és a beteg fogyatékosságának láttán is képesek elfogadni az életüket. Gyakran előfordul, hogy az egészséges testvér kötelességének érzi, hogy lemondjon lehetőségeinek kibontakoztatásáról.

Ilyenkor egyfajta negatív kiegyenlítésre kerül sor:”A fogyatékosságod miatt nem merem kihasználni az esélyeimet. Ez azért van, mert szeretlek!” A is elképzelhető, hogy idővel az egészséges gyerek is megbetegszik. A negatív kiegyenlítődés, a beteg testvér számára is terhet jelent.

Megoldás a pozitív kiegyenlítődés jelentene, ami abból áll, hogy az egészséges gyerek a következőket mondja a beteg testérnek: „Az egészségem kötelez arra, hogy támogassalak, amikor csak szükséged van rám. A betegséged miatt képesnek érzem magam arra, hogy kezdjek valamit az életemmel!”

A fogyatékos gyerekekkel végzett terápiák, mindig arra az eredményre jutnak, hogy a gyermek kibékülne a sorsával, ha végre a szülei is hajlandóak lennének erre. Sok szülőnek nehezére esik gyermekeként elfogadnia egy fogyatékkal élő gyereket.

A fogyatékos gyerekek szülei a fogyatékosságot gyakran egy olyan magasabb erő hatásának tulajdonítják, amire nincs befolyásuk. Ez elsősorban a nőkre érvényes. Megfigyelések szerint nekik sokkal inkább nehezükre esik gyermekük fogyatékosságát a sors részeként elfogadniuk. Ez azzal lehet összefüggésben, hogy az anyák a terhesség intenzív állapotának köszönhetően minden szempontból nagyobb felelősséget éreznek gyermekük és annak egészsége iránt, mint az apák.

Ilyen helyzetekben előfordulhat, hogy a szülők a gyermekük miatti aggódásukban eltávolodnak egymástól. Ha azonban közösen viselik a terhet, az el is mélyítheti a kapcsolatukat. Ha egy betegséget, vagy fogyatékosságot nem lehet meggyógyítani akkor érdemes nem ellenségnek tekinteni, hanem sorsunk részeként elfogadni, ugyanis ezzel a hozzáállással erőt kap a páciens.

Feladás

Nagyon sok ember csak a kézzel fogható dolgoknak – például egy háznak, az autónak, vagy egy komolyabb bankszámla betétnek tulajdonít fontosságot.

A szellem szempontjából azonban ezeknek a dolgoknak nincsen különösebb értékük. Léteznek viszont olyan apróságok, amelyek a szellem szemében nagyon is sokat jelentenek, ezek egyszerű cselekedetek, amelyek jóakaratot, odafigyelést, szeretetet és jóságot tükröznek.

Az emberek többségének, a szeretetből fakadó cselekedetek MÉG nem igazán tűnnek fel, viszont ha egy nap visszatekintenének életükre, ezek a pillanatok fényesebben ragyognának bármelyik csillag fényénél.

Van két szó, amit sem szavakban, sem gyakorlatban egyaránt nem szeretünk használni: a lemondás és a feladás.

Feladás, ennek a szónak olyan sok arca van!

 Szeretem, mert alázat és tisztelet övezi!

Mindazt, amit nem tudunk megoldani, itt a mindennapi életemben,a hétköznapokban, azt feladjuk, FEL EGÉSZ FEL, EGY MAGASABB HATALOMNAK, OTT AHOL REND VAN, OTT AHOL NEM KELL TUDNUNK, HOGY MI MIÉRT TÖRTÉNIK, AHOL HÁTRADŐLHETÜNK ÉS RÁBÍZHATJUK MAGAM A LELKÜNKRE!

FELADNI,  ODA, AHOL A VALÓDI MEGOLDÁSOK SZÜLETNEK!

Ezt tették Ők is! Nem láttak más megoldást, sok volt a teher, sok volt a fájó emlék! Majd kis időre külön váltak útjaik, és megismertek másokat.

De a Sors nagy rendező, nem ezt szánta nekik! Az „újjaknak” csak az volt a feladatuk, hogy rendet rakjanak! És ők megtették, jelenlétük rendet teremtett! Általuk helyre került minden.

Valami elkezdődhetett volna, de mégsem kapott teret. Mert nem ez volt megírva.

 Majd teltek a napok, és mivel nem érzékelték a lány és a fiú egymástól való elszakadását, Ők is feladták! Fel egészen fel, oda ahol az igazi megoldások születnek.

Megtették! Értük!

A fiúért és a lányért!  Azért, hogy Ők ma együtt lehessenek!

Ajándék volt részükről, bár tudom, fájdalommal járt.

Ma, már hálával a szívemben gondolok rájuk. Tudom, hogy ez volt a feladatuk, ezt vállalták, hogy RENDET teremtenek!

………..és azóta rend van!

GYÁSZTERÁPIA

A gyász életünk legnagyobb krízise. Mindannyian nehezen éljük meg, akár idős korban veszítjük el a szeretet személyt, egy hosszú teljes élet után, akár egy hosszú betegség következtében, előre láthatóan, akár tragikus hirtelenséggel élete derekán, akár fiatalon, úgy hogy még szinte alig élt.

Elveszíteni egy szerettünket, ez életünk talán legfájdalmasabb pillanata.
Pillanata? Hiszen életünk végéig elkísér az érzés, az emléke, mindaz, ami a szeretet személyhez kötött. A bánat, fájdalom idővel enyhülhet, eljön az az idő, amikor már jó visszaidézni az együtt átélt napokat, hónapokat, éveket, amikor már nem a veszteség érzése uralkodik rajtunk, hanem a korábban megélt közös idők emléke.
De ezt a fájdalom csúcspontján nem tudjuk elhinni. Elképzelni sem tudjuk az életet NÉLKÜLE.

A gyász egy veszteségre adott érzelmi-gondolati-testi tartalommal töltődött reakció, melyek jól behatárolható fázisokra oszthatók.

1. fázis:Sokk 

Jellemzője a dermedtség, torok-szorítás érzés, sírás, sóhajtozás, hasi üresség érzése, a valótlanság érzése, tagadás, hitetlenség.

2. fázis: Elmélyülés az elhunyttal kapcsolatos érzésekben és gondolatokban

Dühösség átélése, lehangoltság, álmatlanság, testsúlycsökkenés, erőtlenség, kimerültség, bűntudat, elhunyttal kapcsolatos álmok, ill. gondolatok, örömre való képtelenség.

3. fázis: Újraszerveződése és helyreállása a személyiségnek

A gyászoló múltból már a szép emlékekre is képes gondolni, a mindennapi tevékenységekkel kapcsolatban újra aktív és érdeklődő, képes új kapcsolatok kialakítására. 

A normál gyász

Életünk során biztos, hogy átélünk különböző veszteségeket: pl. partnerkapcsolat megszakadása, költözködés, munkaváltás, akár annak elvesztése, amputáció… stb. Ezek mindegyike gyászreakciót válthat ki. A legintenzívebb veszteségélmény általában az egyén számára fontos személy halálakor következik be. Ehhez a személyhez kapcsolódó viszony az, ami meghatározza, hogy a gyászfolyamat normál vagy komplikált mederben fog zajlani.

Anticipáló (előrevetített) gyász

Ma leginkább akkor találkozunk ezzel a típussal, ha előrevetítik a halál lehetőségét. Ilyen lehet egy betegség megléte. Ez esetben mind a betegben, mind a hozzátartozókban beindul a folyamat, ami a halállal való foglalkozást, az erről való gondolkodást eredményezi. Fő kérdése: milyen lesz, ha meghal(ok)?

GYÁSZTERÁPIA

A gyász életünk legnagyobb krízise. Mindannyian nehezen éljük meg, akár időskorban veszítjük el a szeretet személyt, egy hosszú teljes élet után, akár egy hosszú betegség következtében, előre láthatóan, akár tragikus hirtelenséggel élete derekán, akár fiatalon, úgy hogy még szinte alig élt.

Elveszíteni egy szerettünket, ez életünk talán legfájdalmasabb pillanata.
Pillanata? Hiszen életünk végéig elkísér az érzés, az emléke, mindaz, ami a szeretet személyhez kötött. A bánat, fájdalom idővel enyhülhet, eljön az az idő, amikor már jó visszaidézni az együtt átélt napokat, hónapokat, éveket, amikor már nem a veszteség érzése uralkodik rajtunk, hanem a korábban megélt közös idők emléke.
De ezt a fájdalom csúcspontján nem tudjuk elhinni. Elképzelni sem tudjuk az életet NÉLKÜLE.

A gyász egy veszteségre adott érzelmi-gondolati-testi tartalommal töltődött reakció, melyek jól behatárolható fázisokra oszthatók.

  1. fázis:Sokk 

Jellemzője a dermedtség, torok-szorítás érzés, sírás, sóhajtozás, hasi üresség érzése, a valótlanság érzése, tagadás, hitetlenség.

2. fázis: Elmélyülés az elhunyttal kapcsolatos érzésekben és gondolatokban

Dühösség átélése, lehangoltság, álmatlanság, testsúlycsökkenés, erőtlenség, kimerültség, bűntudat, elhunyttal kapcsolatos álmok, ill. gondolatok, örömre való képtelenség.

3. fázis: Újraszerveződése és helyreállása a személyiségnek

A gyászoló múltból már a szép emlékekre is képes gondolni, a mindennapi tevékenységekkel kapcsolatban újra aktív és érdeklődő, képes új kapcsolatok kialakítására.

A normál gyász

Életünk során biztos, hogy átélünk különböző veszteségeket: pl. partnerkapcsolat megszakadása, költözködés, munkaváltás, akár annak elvesztése, amputáció… stb. Ezek mindegyike gyászreakciót válthat ki. A legintenzívebb veszteségélmény általában az egyén számára fontos személy halálakor következik be. Ehhez a személyhez kapcsolódó viszony az, ami meghatározza, hogy a gyászfolyamat normál vagy komplikált mederben fog zajlani.

Anticipáló (előrevetített) gyász

Ma leginkább akkor találkozunk ezzel a típussal, ha előrevetítik a halál lehetőségét. Ilyen lehet egy betegség megléte. Ez esetben mind a betegben, mind a hozzátartozókban beindul a folyamat, ami a halállal való foglalkozást, az erről való gondolkodást eredményezi. Fő kérdése: milyen lesz, ha meghal(ok)?

Sokkhatás

A fő mondata: „Ez nem lehet igaz!”

Ez tarthat a pár perctől akár pár napig is. Annál hosszabb, minél váratlanabb az esemény.

Jellemző tünetek:

Érzelmi bénultság, kiüresedettség érzése vagy érzelmi viharok ill. feltörő érzelmek sokasága.

Kontrollálás

A halállal kapcsolatos elintézni valók időszaka: leginkább a temetés ügyintézése, annak lebonyolítása, ami lehet akár túl passzív vagy túl aktív is. Ez a szakasz a temetés szertartás végéig tart, hiszen ez tudatosítja az elválást, valamint lehetőséget ad az érzelmek felszakadására.

Tudatosulás

Fő motívum: „Egyedül vagyok, elvesztettem valami fontosat!”

Érzelmi jellemző:

•       Ez egy amolyan érzelmi viharzóna időszaka, melyre jellemző, hogy szabálytalanul, váltakozva jelentkezhet: szomorúság, megkönnyebbülés, magány, tehetetlenség, megsemmisültség, kisebbrendűség, félelem, szorongás, harag érzése.
•       Ide sorolandó a bűntudat megélése is (megtett vagy meg nem tett dolgok miatt), ami mindenképpen kiemelt figyelmet érdemel, mert könnyen sodorhatja az átélőt az önvádba, ami kiemelt figyelmet érdemel.

Gondolkodásra jellemző:

•       Visszacsúszhat egy koragyermeki szintre, amire jellemző, hogy a halottat különböző formában látja viszont (pl. lepkeként). Ugyanide sorolandó az is, ha valaki saját maga tartja felelősnek a halál beálltáért.
•       Olyan emberek jogtalan felelőssé tétele, akik valamilyen kapcsolatban voltak az elhunyttal, pl. az orvos az oka, a rossz szülő az oka a halálnak… stb.
•       A halott érzékelése: mintha őt látná ott, vagy őt hallaná megszólalni… stb. (Ez nem keverendő össze a súlyos pszichiátriai betegek hallucinációival! Gyászoló esetében csak az elhunytra vonatkoznak ezek az érzékelések, míg egyéb súlyos esetben ezek a hallucinációk tartalma változatos, és abszurd.)

Magatartásra jellemző:

•       Szórakozottság, döntésképtelenség vagy épp ellenkezőleg, túl gyors döntések meghozatala.
•       Felváltva jelentkezik az elkerülő magatartás (oda ne menjek, ahol a halott volt, vagy élt) a kereső magatartással (vágyakozás egy belső párbeszédre a halottal).

Kapcsolatokra jellemző:

•       A visszahúzódás, begubódzódás állapota kerül előtérbe, amit időnként felvált a „legyen valaki mellettem” érzése.

Testi jellemzők:

•       Ezekre jellemző, hogy olyan helyzet idézi elő, ami felidézi az elhunyttal való kapcsolat emlékét. Ilyen: a torokszorítás, fulladásérzet, légszomj, sóhajtozás, gyengeségérzet, gyomorérzet. Mindezek tarthatnak 1-2 percig, vagy akár 1-2 óráig is. Van, hogy egyik másik tartósan fennmarad hosszabb időre.

Átdolgozás

Itt kezdődik a gyászidőszak tudatos időszaka. A gondolatok emlékképek nem tolakodóak, lehengerlőek, hanem „kézben” tarthatóak. Egyre több szép, kellemes emlék kezd a felszínre jönni.

Bár a gondolatok még a halottal túlterheltek, de a gyászoló már képes megélni a „fel tudom dolgozni a veszteséget” érzését. A testi tünetek is enyhülnek.

Erre a szakaszra jellemző, hogy minden jeles alkalom, ünnep még pillanatnyi visszaesést hozhat az előző szintekre. Ezek azonban már nem olyan tartósak, és időben egyre rövidebbek.

Épp emiatt fontos a „gyászév” fogalma. Minimum egy év kell egy elhunyttól való búcsúzásra, hiszen ezen idő alatt találkozik először a gyászoló azokkal az eseményekkel, ünnepekkel melyeken az előző évben még az elhunyt részt vett.

Adaptáció a halálhoz

Semmiképpen nem jelenti azt, hogy a szeretett vagy fontos személy, dolog örökre elvész! A gyászolóban érzéseiben, emlékeiben az elhunyt úgy él tovább, hogy az nem akadályozza a megfelelő életvitel folytatását, azaz az egyén mindennapi működésében visszanyeri a régi formáját.

Jellemző a gyászolóra

•       Az elhunyt nem külső (létező) alak, hanem belső alak (emlékkép).
•       A halott megemlítése vagy őrá való emlékezés nem hoz reménytelenséget, megszűnik a kilátástalanság érzése.
•       Nincs bűntudat, nincs „elárulom a halottat” érzése.
•       Képes az élet folytatására, céljai megvalósítására, így magatartása kifelé, ill. a jövő felé irányul.
•       Új kapcsolatokra kezd képessé válni, melyek örömet okoz
•       A testi tünetek megszűnnek.
•       Új szerepek kerülnek a látótérbe, melyek hozzák egy új életforma lehetőségét is.

Összefoglalva:

Ha a gyászmunka „jól” történik, akkor az egyén képes a veszteséggel való szembenézésre, az érzések átélésére és kifejezésére. Ebben az időszakban az emlékek felidéződhetnek, a közös életút belsőleg szabadon átélhető, akár az elhunyt érzelmei is felemlegethetők. Ha ez megengedhető a gyászoló számára, akkor megszületik az elhunyttól való búcsúzás is, ami egyben a gyászidőszak lezárását is jelenti.

A gyász a veszteség által kiváltott reakció. Veszteséget azonban nem csak egy szeretett személy halála miatt élhetünk át. 
Egy párkapcsolat megszakadása, válás, munkahely elvesztése, nyugdíjba vonulás, költözés – ezek mind olyan helyzetek, amikor veszteséget szenvedünk, szeretetünk, ragaszkodásunk tárgyát elveszítjük. Ilyenkor a gyászhoz hasonló érzések jelentkeznek, melyeket feldolgozni,épp annyira nehéz, mint a szeret személy elvesztését.

Sokkhatás:

A fő mondata: „Ez nem lehet igaz!”

Ez tarthat a pár perctől akár pár napig is. Annál hosszabb, minél váratlanabb az esemény.

Jellemző tünetek:

Érzelmi bénultság, kiüresedettség érzése vagy érzelmi viharok ill. feltörő érzelmek sokasága.

Kontrollálás

A halállal kapcsolatos elintézni valók időszaka: leginkább a temetés ügyintézése, annak lebonyolítása, ami lehet akár túl passzív vagy túl aktív is. Ez a szakasz a temetés szertartás végéig tart, hiszen ez tudatosítja az elválást, valamint lehetőséget ad az érzelmek felszakadására.

Tudatosulás

Fő motívum: „Egyedül vagyok, elvesztettem valami fontosat!”

Érzelmi jellemző:

•       Ez egy amolyan érzelmi viharzóna időszaka, melyre jellemző, hogy szabálytalanul, váltakozva jelentkezhet: szomorúság, megkönnyebbülés, magány, tehetetlenség, megsemmisültség, kisebbrendűség, félelem, szorongás, harag érzése.
•       Ide sorolandó a bűntudat megélése is (megtett vagy meg nem tett dolgok miatt), ami mindenképpen kiemelt figyelmet érdemel, mert könnyen sodorhatja az átélőt az önvádba, ami kiemelt figyelmet érdemel.

Gondolkodásra jellemző:

•       Visszacsúszhat egy koragyermeki szintre, amire jellemző, hogy a halottat különböző formában látja viszont (pl. lepkeként). Ugyanide sorolandó az is, ha valaki saját maga tartja felelősnek a halál beálltáért.
•       Olyan emberek jogtalan felelőssé tétele, akik valamilyen kapcsolatban voltak az elhunyttal, pl. az orvos az oka, a rossz szülő az oka a halálnak… stb.
•       A halott érzékelése: mintha őt látná ott, vagy őt hallaná megszólalni… stb. (Ez nem keverendő össze a súlyos pszichiátriai betegek hallucinációival! Gyászoló esetében csak az elhunytra vonatkoznak ezek az érzékelések, míg egyéb súlyos esetben ezek a hallucinációk tartalma változatos, és abszurd.)

Magatartásra jellemző:

•       Szórakozottság, döntésképtelenség vagy épp ellenkezőleg, túl gyors döntések meghozatala.
•       Felváltva jelentkezik az elkerülő magatartás (oda ne menjek, ahol a halott volt, vagy élt) a kereső magatartással (vágyakozás egy belső párbeszédre a halottal).

Kapcsolatokra jellemző:

•       A visszahúzódás, begubódzódás állapota kerül előtérbe, amit időnként felvált a „legyen valaki mellettem” érzése.

Testi jellemzők:

•       Ezekre jellemző, hogy olyan helyzet idézi elő, ami felidézi az elhunyttal való kapcsolat emlékét. Ilyen: a torokszorítás, fulladásérzet, légszomj, sóhajtozás, gyengeségérzet, gyomorérzet. Mindezek tarthatnak 1-2 percig, vagy akár 1-2 óráig is. Van, hogy egyik másik tartósan fennmarad hosszabb időre.

Átdolgozás

Itt kezdődik a gyászidőszak tudatos időszaka. A gondolatok emlékképek nem tolakodóak, lehengerlőek, hanem „kézben” tarthatóak. Egyre több szép, kellemes emlék kezd a felszínre jönni.

Bár a gondolatok még a halottal túlterheltek, de a gyászoló már képes megélni a „fel tudom dolgozni a veszteséget” érzését. A testi tünetek is enyhülnek.

Erre a szakaszra jellemző, hogy minden jeles alkalom, ünnep még pillanatnyi visszaesést hozhat az előző szintekre. Ezek azonban már nem olyan tartósak, és időben egyre rövidebbek.

Épp emiatt fontos a „gyászév” fogalma. Minimum egy év kell egy elhunyttól való búcsúzásra, hiszen ezen idő alatt találkozik először a gyászoló azokkal az eseményekkel, ünnepekkel melyeken az előző évben még az elhunyt részt vett.

Adaptáció a halálhoz

Semmiképpen nem jelenti azt, hogy a szeretett vagy fontos személy, dolog örökre elvész! A gyászolóban érzéseiben, emlékeiben az elhunyt úgy él tovább, hogy az nem akadályozza a megfelelő életvitel folytatását, azaz az egyén mindennapi működésében visszanyeri a régi formáját.

Jellemző a gyászolóra

•       Az elhunyt nem külső (létező) alak, hanem belső alak (emlékkép).
•       A halott megemlítése vagy őrá való emlékezés nem hoz reménytelenséget, megszűnik a kilátástalanság érzése.
•       Nincs bűntudat, nincs „elárulom a halottat” érzése.
•       Képes az élet folytatására, céljai megvalósítására, így magatartása kifelé, ill. a jövő felé irányul.
•       Új kapcsolatokra kezd képessé válni, melyek örömet okoz
•       A testi tünetek megszűnnek.
•       Új szerepek kerülnek a látótérbe, melyek hozzák egy új életforma lehetőségét is.

Összefoglalva:

Ha a gyászmunka „jól” történik, akkor az egyén képes a veszteséggel való szembenézésre, az érzések átélésére és kifejezésére. Ebben az időszakban az emlékek felidéződhetnek, a közös életút belsőleg szabadon átélhető, akár az elhunyt érzelmei is felemlegethetők. Ha ez megengedhető a gyászoló számára, akkor megszületik az elhunyttól való búcsúzás is, ami egyben a gyászidőszak lezárását is jelenti.

A gyász a veszteség által kiváltott reakció. Veszteséget azonban nem csak egy szeretett személy halála miatt élhetünk át. 
Egy párkapcsolat megszakadása, válás, munkahely elvesztése, nyugdíjba vonulás, költözés – ezek mind olyan helyzetek, amikor veszteséget szenvedünk, szeretetünk, ragaszkodásunk tárgyát elveszítjük. Ilyenkor a gyászhoz hasonló érzések jelentkeznek, melyeket feldolgozni,épp annyira nehéz, mint a szeret személy elvesztését.

A SZERELEM SZEXUÁLIS BETELJESEDÉSE


A szerelem beteljesedése nem egyénként adatott meg az embernek. Mert a férfi és a nő közötti szerelem beteljesedésének van egy kozmikus dimenziója. Nem önmagunk öröme a célja. A férfi és a nő egy kozmikus dinamika részesei lesznek, amely messze túlér rajtuk. Ez a beteljesedés akkor sikerül, ha mindketten részesei ennek a dinamikának.

A nő akkor képes a teljes elfogadásra és teljes odaadásra, ha egészen tág értelemben véve kapcsolatban van a nőiességgel. Eleinte ez a kapcsolatban-levés egészen konkrétan megmutatkozik abban, hogy össze van kötve az anyával. Pontosabban az anyával, mint nővel, és mint anyával. Ezek a szálak messzire visszanyúlnak, és így a nőt maga a nőiesség hordozza, ahogy az élet alapvető dinamikája azt megadja.

Ezzel a dinamikával összhangban megvan az ereje a teljes odaadáshoz és beteljesítéshez. Van ereje a vágyhoz és a szenvedélyhez, amelyek összetartoznak. Van ereje egyet érteni a szerelem beteljesülésének következményeivel, bármiképp befolyásolja is az az életét. Ezáltal válik egy mély beteljesedéssé, sőt a létező legmélyebbé.


Ugyanez érvénes a férfira is. Akkor képes a teljes odaadásra és a teljes elfogadásra, ha kapcsolatban van a férfiséggel, ahogy az az élet beteljesítésében le van fektetve. Akkor van meg benne a férfierő. Ebben az erőben van valami harcos. Egy puhány ember nem tudja véghezvinni, ezt a mély beteljesítést, mert nem férfi. Egy harcos képes erre. A harcos olyasvalaki, aki kész és képes megvédeni a családot. Tud érvényesülni a világban. Képes megvalósítani az akaratát, és megvédeni és táplálni a családját vagy gondoskodni a táplálásukról.

Nincs meg az a mély erő a férfiban, ha csak önmagában áll. Akkor van meg benne, ha mögötte ott áll az apja, mégpedig férfiként és apaként. És ha az apja mögött, ott áll annak apja férfiként és apaként. És ugyanúgy az édesanya apja férfiként és apaként, és így tovább visszafelé. Akkor a férfiség hordozza őt, és egységben van ezzel az erővel. 

Akkor tudja átadni magát a férfi a feleségének, akkor tudja őt erővel és vággyal, szenvedéllyel elfogadni, és akkor tud egyetérteni a szerelem beteljesedésével, bármi is legyen az. Ebben van nagyság. A szerelem ilyen értelemben vett beteljesedése a legnagyobb, amit csak ismerhetünk.