Szeretni csak a tökéletlent lehet!

A tökéletes nem vonzza az embert. Az önmagában nyugszik, messze a normál élettől. Szeretni csak a tökéletlent lehet. Csak a tökéletlen ösztönöz növekedésre, a tökéletes nem.

Együttlét….

A férfi választ egy nőt, mert érzi, hogy férfiként, hiányzik belőle a nő. És a nő válasz egy férfit, mert érzi, hogy nőként hiányzik belőle a férfi. Mindketten érzik a hiányát annak, ami a másikban megvan, és mindketten meg tudják adni azt, amire a másiknak szüksége van. Ahhoz tehát, hogy egy kapcsolat sikeres legyen, az kell, hogy a férfi - férfi legyen és férfi maradjon, a nő pedig nő legyen és nő maradjon.

Kötődés…

Ha tehát a férfi elfogadja a nőt nőként és a nő a férfit férfiként, akkor teljesedik be a szerelmük.

A szerelem beteljesedésének hatása, igen mély a lélekben. Ezáltal a férfi és a nő feloldhatatlanul egymáshoz kötődnek. Ezután már nem szabadok, akkor sem, ha úgy akarják.

Leírok szemléltetésül egy példát:

Miért olyan fájdalmas, ha egy pár szakít?

Miért kerül sor szakításnál heves nézeteltérésekre?

És miért érezzük a kudarc és a bűnösség fájdalmas érzéseit, ha szakítunk?

Mindez abból fakad, hogy két ember között kialakult egy kötődés.

Amikor egy férfi és egy nő, akik a beteljesült szerelmük révén egymáshoz kötődtek, szakítanak, majd keresnek és találnak egy új partnert, akkor hamarosan azt tapasztalják, hogy a második társsal nem ugyan olyan a kötődés, mint az elsővel, mert az első kötődés továbbra is hat. Ezért a második partnerrel való szakításkor, a fájdalom és a bűntudat érzése már kisebb, mint az elsőnél, majd a harmadiknál még kisebb, a negyedik után, már szinte nem is fáj.

Ha a terápiák során, valaki azt mondja, hogy állandó partnert keres, megkérdezem tőle:  Hány komoly kapcsolata volt már?

A válasz:”Sok, 5-6-7!”

Akkor sajnos elfelejtheti, hogy valaha képes legyen tartós kapcsolatra!

Megkérdezik: Van kiút? Igen, felelem, ha tiszteli és szeretettel elfogad mindent, amit az előző kapcsolatokból kapott és tanult, gyűjtse magában és építse be a következő kapcsolatában, akkor lehet esélye.

Az, hogy vannak korábbi kapcsolatok, nem jelenti azt, hogy a későbbiek nem lehetnek sikeresek. De csak azzal a feltétellel sikerülnek, ha a korábbi kapcsolatot, tisztelik és méltányolják.

„Megmarad irántad a szeretetem!”-ez egy szép mondat, ezzel az előző partner, megkapja a tiszteletet, és általában megbékél.

Ha ez mégsem történik meg, akkor különös összefonódások alakulhatnak ki, hiszen akkor a korábbi partnert az új kapcsolatban egy gyerek fogja képviselni anélkül, hogy annak a gyerek, vagy bárki más tudatában lenne.

VALAMI HIÁNYZIK

Amikor egy férfi és egy nő találkozik, a férfi egyszerre rádöbben, hogy valami hiányzik neki, és a nő is tudja már, hogy neki szintén hiányzik valami. Végtére is, mi a férfi nő nélkül, és mi a nő férfi nélkül?

A férfit a nő teszi férfivá, a nőt a férfi nővé. Amikor kapcsolatra lépnek, mindketten megkapják azt, ami hiányzott. A férfi a nőt, a nő a férfit. Annak az elismerése, hogy a másik, a férfinak a nő, a nőnek a férfi hiányzik, alázatot jelent. Ez nem könnyű. A saját korlátait fogadja el ilyenkor mindenki.

Egyesek szeretnék megúszni ezt a szembesülést, például úgy hogy a férfi a nőiességet, a nő pedig a férfiasságot kísérli meg önmagában fejleszteni, mert így a férfinak már nincs szüksége nőre, a nőnek pedig férfira. Így egymás nélkül is meglehetnek.

A párkapcsolat azonban akkor sikeres, ha mindketten beismerik, hogy hiányzik a másik, hogy szükségük van a másikra a tökélesedésük érdekében. Akkor lesznek teljesek és egészek, ha kölcsönösen megajándékozzák egymást azzal, ami a másiknak hiányzik.

A basso continuo

A kapcsolat hasonlatos egy barokk versenyműhöz. A magasban gyönyörű dallamok sokasága csendül fel, alattuk, pedig a basso continuo hallatszik, ami vezeti és összefogja a melódiákat, támaszt ad neki, illetve jelentőséggel és tartalommal ruházza fel őket.

A párkapcsolatban a basso continuo így hangzik:” elfogadlak téged, elfogadlak téged, elfogadlak téged!” ELFOGADLAK TÉGED,  ÉS ODAADOM MAGAM SZERETETTEL!

Kommunikációs szokások

Közbeszólás

Szeretsz közbevágni, amikor másvalaki beszél? Észrevetted már magadon, hogy befejezed a másik történetét, mert úgy gondolod, hogy jobban tudod, vagy jobban el tudod mesélni?

A közbevágás, egyáltalán nem egy harmonikus törésre utal, sőt azt jelzi, hogy valamilyen ellenséges érzelmet táplálunk a személy iránt, akivel ezt megtesszük. Olyan, mint amikor egy bakkecske felöklel, mert azt szeretné, hogy eltakarodj az útjából. Ez igaz a közbeszólóra is.

Közbe akar vágni, és mellékvágányra akar tolni téged, aki a beszélgetést irányítod.

Nem egyszerűen, arról van itt szó, hogy ő szeretne központba kerülni, hanem megpróbálja kontrolálni a mondanivalódat, gyakran azért mert zokon veszi, hogy nem tarthat az irányítása alatt

 A félbeszakítással, bizonyos módon leértékeli a beszélőt. Gyakran saját párja teszi ezt az emberrel félelmében, hogy az olyan dolgot mondhat, ami neki nem tetszik. Ez az irányítás egy módja, és azt jelzi, hogy a közbeszóló, nem tiszteli partnerét és nem is bízik benne. Az üzenet: ha nem nekem megfelelő módon mondod, akkor elintézem, hogy inkább ne mondj semmit.

A közbevágó rendszerint bizonytalan és a világban, vagy a párjával szemben betöltendő domináns szerepéért küzd. Az ilyen viselkedés azt jelzi, hogy az illető semmibe veszi a többiek határait.

Az egészséges határok, gyermekkorban alakulnak ki, a biztonság és bizalom eredményeképpen.

Ezzel a háttérrel tudjuk azt mondani, hogy: „ne, kérlek, ezt hagyd abba”, „köszönöm, nem kérek, ettem eleget”, vagy „ez a kapcsolat, fájó véget szeretnék vetni neki”. Csak egészséges határokkal tudjuk másokét is tiszteletbe tartani. Ha nem tudjuk meghúzni saját határainkat, másokra van szükségünk ahhoz, hogy biztonságban érezhessük magunkat, mert folyamatosan be szeretnénk tölteni a bennünk tátongó űrt.

Mások beszélgetésében belefolyva szinte megesszük őket, ezáltal elégítve ki teljességigényünket.

Ez az igény, a nem elég szoros anyai kötődés, születési trauma, komoly gyermekkori betegség, fizikai bántalmazás, elhanyagoltság, táplálási problémák következménye lehet.

A közbeszóló pedig szeretné felhívni a többiek figyelmét a sebeire.

ADJ HELYET A SZERELEMNEK!

Képzeld el, hogy van benned illetve az életedben egy hely annak az embernek, akit elképzeltél magad mellett. Akár igazi térként, például a lakásod egyik szobájában is elképzelheted azt a helyet.

Létezik jelenleg egy ilyen hely az életedben?

Lépj be ebben a terembe, és nézz körül: Fájdalmas emlékeket találsz benne? Még mindig lakik benne valaki, aki már régen nincs melletted? Készen állsz arra, hogy egy új lakó mindent megváltoztasson benne? Úgy rendezhetné be, ahogyan ő akarja?

Biztos vagy benne hogy szabad?

Ha nem, jobban teszed, ha kiüríted magadban azt a teret. Ha találkozni akarsz valakivel, vagy azt szeretnéd, hogy párod jól érezze magát veled, térre van szüksége hogy melletted és veled is „létezhessen”. Tudatosan kell kitakarítanod azt a teret. Az kevés, ha csak vágysz rá, mert az olyan mintha csak kapni akarnál, de adni nem. Vendég, csak akkor látogathat meg, és érezheti jól magát veled, ha valóban van egy üres tér az életedben. Lehet, hogy az akire vágysz, sokáig szeretne maradni.

DÖNTS:

Ha meghoztad a döntést, kifelé is sugározni fogod ezt az érzést, hogy szabaddá váltál az új partner számára. A döntés, hogy megváltoztatod az életedet, hogy találkozol egy olyan emberrel, aki megosztja veled mindenét. Ha készen állsz arra, hogy megtörténjen mindaz, ami egy igazi szerelemben megtörténhet, tárd ki kapuidat az ég felé. Ha olyannak akarod megőrizni az életedet amilyen eddig volt, kevesebb teret engedsz az újnak, és a jövőben is a múltat folytatod.

A MÚLT ÁRNYAI

Emlékek

Dénes, egy ötvenhárom éves üzletember, két éve egyedül él, amióta elvált szeretett feleségétől. Reggelente megköti a nyakkendőjét, majd betűzi azt a nyakkendőtűt, amelyet még a feleségétől kapott házasságuk első napján. Ahányszor csak megérintette a tűt, felidézte magában a szerelmet, amelyet kezdetben és még akkor is érzett.  Pár perc múlva, a valóságban találta magát, és tudatosítania kellett, hogy ez már csak a múlt. Nagy űrt érzett az életében. A fájdalom olyan óriási volt, hogy képtelen volt új kapcsolatokat kezdeményezni.

Barátai tanácsára, eljött egy terápiás ülésre. Sokat beszélgettünk, majd azt tanácsoltam neki, nézzen rá a tűre, és írja le olyan részletesen, amennyire csak tudja: a színét, a formáját, a kidolgozását, a súlyát.

Dénes ebben a pillanatban három dolgot is felismert:

-a tű csak egy darab fém, és nem a felesége iránt érzett szerelem szimbóluma.

-nem a szerelem jele, ha „tiszteletben tartunk” régi szimbólumokat vagy emlékeket, főleg ha azok fájdalmat okoznak.

-nem helytelen, ha valaki a volt felesége iránt érzett szerelem ellenére is megismerkedik más nőkkel, és megnyílik előttük. Ezzel nem csalja meg és árulja el szerelmét, épp ellenkezőleg: ha megnyílunk saját életünk beteljesedése és öröme előtt, az csak a saját magunk iránt érzett szeretet jele.

Miután Dénes felismerte ezt, képes volt mellőzni magányának szimbólumát, anélkül hogy fájdalmat érzett volna. Az ezt követő hetekben sorra eladta vagy elajándékozta közös lakásuk számos tárgyát. Elmondása szerint, minél több dologtól szabadult meg, annál szabadabbnak érezte magát.  Hatalmas lelkesedés lett úrrá rajta, ahányszor csak eltávolított olyan tárgyat, amely közös múltjukra emlékeztette. Végül másik lakásba költözött, amit új bútorokkal rendezett be. Pár hónappal később, hosszú idő óta először megismerkedett egy nővel is.

AZ NEM A SZERETET JELE, HA FÁJDALMAT OKOZUNK MAGUNKNAK. A SZERETET JELE AZ, HA MINDENT MEGTESZÜNK AZÉRT, HOGY NE FÁJJON.

DOHÁNYZÁS

A dohányzás inkább függőség, mint szokás, de voltaképp mindkét csoportba besorolható, ezért kivételes népszerűsége miatt, gondoltam írok pár sort róla.

Már régóta tudjuk azt, hogy a dohányzás során a függőséget elsősorban a nikotin alakítja ki. Ugyanakkor azt is megfigyelhetjük a dohányosokon, hogy jellemző szokásokat tesznek magukévá. Ilyen értelemben a rossz szokás és a függőség szembeállítása mesterséges, mert mind a kettő igaz a dohányzásra. Három folyamat játszik szerepet a függőség kialakulásában: 

• A nikotin az agy jutalmazó központjára meglehetősen gyorsan fejti ki a hatását, mivel a cigarettafüst beszívása után akár 8-10 másodperc alatt eléri az agyat. Ez közvetlenül jutalmazza az idegrendszert megerősítve ezzel a dohányzást.

• Egy idő után azonban már azért van szükség a cigarettára, hogy a személy fenntartsa a szervezetében a nikotin megszokott szintjét. A csökkenő nikotin mennyisége mellett azt tapasztalja, hogy ideges, nyugtalan, ingerült. Ha rágyújt a cigarettára, akkor az ingerültsége, idegessége nagyon gyorsan megszűnik. A dohányosok ezt gyakran a cigaretta és a nikotin nyugtató hatása példájaként hozzák fel. Ez azonban tévedés. A nikotin stimuláns hatást fejt ki. Például növeli a vérnyomást, emeli a pulzust, szűkíti az ereket, növeli az éberséget. A nyugtató hatás csak abból az illúzióból adódik, hogy a dohányos a csökkenő nikotinszinttel együtt járó kellemetlen tüneteket szüntetheti meg a rágyújtással. Ráadásul a problémák nem oldódnak meg attól, hogy rágyújtott a cigarettára. A dohányzás azt ígéri, hogy megoldja a problémát, de az esetek túlnyomó többségében a problémák maradnak, sőt szaporodnak.

• Az idegrendszer mindezeken túl összekapcsolja a nikotin hatását és azokat az ingereket, amelyek körül veszik a dohányzó személyt, így például a cigaretta ízét, látványát, a füstöt, a dohányzó helyiséget, a reggeli kávét, és a sor még hosszan folytatható. Ennek következtében a környezeti ingerek is felébreszthetik a dohányzás utáni vágyat az idegrendszerben, és a dohányost a rágyújtásra késztetik.

És most, a cigiről kicsit másként: mivel a dohányzás kapcsolódik a légzésünkhöz, a légzésnek meg a dualitáshoz van köze, ezért vizsgáljuk meg a kapcsolatteremtés és az elkülönülés,a spirituális fejlődés és visszafejlődés, az ellazulás és a feszültség/ stressz, kifejezés és elfojtás, korlátozás és szabadság szemszögéből. A dohányzással ezeket a területeket próbáljuk kiegyensúlyozni önmagunkban.

Dohányzás közben mely, ellazulást okozó nikotinadagot szívunk be, a nikotin utáni vágy viszont újra feszültséget kelt. A cigarettában lévő kátrány megtölti a tüdőt, ezáltal csökkenti a külvilággal való kapcsolattartást biztosító felületet. Ez arra utal, hogy félünk kapcsolatot teremteni a való világgal, és ezért mérgező határt vonunk magunk köré.

Amikor szabadságra vágyunk, ugyanakkor beszorítva érezzük magunkat, amikor próbálunk belsőségesen kommunikálni, ám félünk is ettől; amikor stresszesek vagyunk, de szeretnénk megszabadulni a gondoktól; amikor vágyunk rá, hogy kifejezhessük valódi érzéseinket, ám mégsem merjük; vagy amikor spirituális kapcsolatra áhítozunk, de visszariadunk az ehhez szükséges fegyelmezettség és bátorság miatt – egyszerűen rágyújtunk, hogy elszökjünk életünk realitása elől.

A dohányzás végső soron a vágyakozás szokása. Ez a vágy az ideális élettel kapcsolatos elképzeléshez való ragaszkodás a valódi élet helyet. Érzelmi szempontból, ezért ilyen nehéz leszokni a dohányzásról.

Ha nem gyújtunk rá, a fizikai vágyakozás mellett a dolgok jelenlegi állásával is foglalkoznunk kell, és nem építhetünk légvárat, amikor „füstben mennek” az álmaink! Krízishelyzetben a jó útra tért dohányos kétségbeesetten vágyik a füst által ígért megkönnyebbülésre.

A dohányzás az önértékelésre is kihat. A nikotintól sárga újjak, a dohányszagú lehelet, valamint a tudat, hogy a papírba csavart kis levélke puszta hiányától, feszültek, idegesek és irracionálisak lehetünk, erőtlenné tehet.

 A tűz az átalakulás jelképe, a cigarettafüst azonban kegyetlenül kigúnyolja megrekedt állapotunkat. a tűzzel játszottunk, és a nikotin csapdájában kerültünk. Tíz másodperc kell csak ahhoz, hogy a nikotin az agyba jusson. Ott az örömérzéshez és a koncentrációhoz kapcsolódó kémiai anyagokat szabadít fel, továbbá csökkenti az éhségérzetet, a stresszt és az idegességet. Nem csoda tehát, hogy a dohányzás ennyire népszerű, és hogy a megvonás következtében módosult érzékelés miatt igen hamar rágyújtunk a következő szál cigire.

Sok dohányos tizenévesen kezd dohányozni, amikor még nem igazán biztos magában. A világ oly sok kincset és lehetőséget rejteget! Vágynak a szabadságra, ám az iskolai kötelezettségek alkalmazkodásra és beilleszkedésre kényszerítik őket. Tornyosulnak a kifejezhetetlen érzések és szexuális késztetések, melyek gyakran szégyenérzést és zavarodottságot keltenek, és nem kapják meg a vágyott intimitást és elfogadást. Ebben a zavarodottságban a cigaretta elmossa a realitás éles határait.