A JÓ GYERMEKNEVELÉS DINAMIKÁJA!

A betegségek és a szenvedések hozzátartoznak az ember életéhez, de ha egy gyermek szenved, az különösen megindító. Lelkük mélyén a gyerekek is kötődnek elődjeikhez, amitől szenvedhetnek. Betegségével, vagy úgynevezett „zavarával” a gyerek gyakran a család tabutémáját hozza felszínre. A  későbbi házasságból született gyerekek, együtt éreznek azokkal, akiket kizártak a család szeretetéből – például az apa első, szülés közben elhunyt feleségével vagy egy elhanyagolt féltestvérrel, aki az apa támogatása nélkül, szegény körülmények között nőtt fel. Ilyen esetekben az érintett gyerekkel végzett terápiás foglalkozásokon a kirekesztett családtagokra kell irányítani a figyelmet, és a család egészét kell figyelembe venni.

A gyermekek és a fiatalkorúak nevelésénél a családi kötelékeken kívül néhány alapvető törvényt is figyelembe kell venni: a gyerek mindig kicsi, a szülő pedig nagy. A szülő ad, a gyerek kap. A szülő először az életet adja a gyerekének, és ebben a tettben az erkölcs, azaz a „jó és a rossz” semmilyen szerepet nem játszik. A szülővé válás olyan nagyszerű dolog, ami kívül áll a „jó és a rossz” hatáskörén.

A szülő adása és a gyerek kapása közötti különbséget semmiképp sem szabad alábecsülnünk. Az élet mellett a szülők számos más dolgot is adnak a gyereküknek: például táplálékot és otthont, de idejük nagy részét is feláldozzák, és sok olyan dologról is lemondanak, ami előtte kellemesebbé tette az életüket. A neveléssel és a lemondással a szülő az életet szolgálja.

A család természetes rendje – ami ugyancsak nem egy erkölcsi fogalom – azt jelenti, hogy mivel a szülő gyermekek előtt jött a világra, gyermekének a fölérendeltje. Az idősebb testvérek is több jogot élveznek fiatalabb testvéreiknél, a vér szerinti gyerekek pedig örökbe fogadott testvéreiknél. A nevelés egyik fontos eleme, hogy a szülő tartást adjon gyerekének. Tartást akkor kaphat a gyermek, ha a szülő magatartása megbízható és kiszámítható. A szülők világos korlátokat állíthatnak gyermekük elé. Mivel az apa és az anya általában különböző korlátok között nőttek fel, a nevelés során egyet kell érteniük abban, milyen korlátokat állítanak saját gyermekük elé. Ha az apa másfajta korlátokat állít, mint az anya, a gyerek elbizonytalanodhat, és gyakran a szülőket is kijátszhatja egymás ellen.

A gyerek mindig azt követi, illetve tartja helyesnek, ami az anya és az apja családjából hiányzott, vagy ami fontos volt a szülei számára. Ha például az anya a saját elképzeléseit viszi keresztül a nevelésben, bár a gyerek a felszínen őt fogja követni, a háttérben az apával vállal szolidaritást. Az egyik szinten tehát azt követi, ami a felszínen is érvényesül, de megvalósítani a háttérben szorulót fogja: azt, amit nem szabad!

A gyermek a szüleik iránt érzett szeretetük miatt mindkét szülőnek a kedvében akar járni. Ez tudattalanul történik, és úgy is tekinthetjük, mint az alárendelt szülővel vállalt szövetséget. Ha például egy elvált apa azt mondja a lányának, hogy ne legyen olyan, mint az anyja, aki „slampos szerencsétlen és egy szörnyeteg”, a lány szolidaritást fog érezni az anyjával, mert lelkében az anyját és az apját is magába hordozza. Ezért nem is lehet másmilyen, mint az anyja.

Ha az apa azt mondja: „olyan is lehetsz, amilyen én vagyok, és olyan is, mint az anyád”, a gyermeknek nem kell anyja rossz tulajdonságait is átvennie. Csak azt veszi át a szüleitől, ami a fejlődéséhez szükséges. Mindaz, ami az anyát és az apát zavarja egymásban, az a gyermekükben is zavarni fogja!!!

Fontos, hogy a szülők, egy olyan értékrendszerben egyezzenek meg, amiben mindkettejük értékei kifejezésre kerülhetnek.

Egy másik nevelés tanács azoknak a szülőknek segít, akik valamilyen hibát követtek el gyermekükkel szemben. Hogy a szülő továbbra is nagy a gyerek pedig kicsi maradhasson, a szülőnek sosem szabad bocsánatot kérnie gyermekétől. Ilyenkor a gyerek csak még mérgesebb lesz a szülőre, egy megbocsátó gyerek ugyanis automatikusan az erősebb pozíciójába kerül. Ha a szülő igazságtalan volt, mondja inkább azt, hogy ”sajnálom”.

A nevelés csak akkor lehet sikeres a hétköznapokban is, ha mind a szeretet, mind a szülők által felállított szabályok érvényre jutnak. Egyedül sem a szülői szeretet, sem a szabályok betartása nem segít, csak a kettő együtt ad biztonságot a gyereknek. Azokat a szülőket, akik nem állítanak fel korlátokat, gyermekük gyengének fogja látni. Bár első pillantásra úgy tűnik, hogy a gyermek örül a hatalmának, legbelül szenved. Mindez fordítva működik abban az esetbe, amikor a gyermektől elveszik túlságosan nagy hatalmát: először elégedetlenkedik, de belül fellélegez.

Egy másik probléma, hogy manapság a szülők inkább barátaik lesznek gyermeküknek, ahelyett, hogy a szüleik lennének. Ettől a gyermek egyre erősebbnek érzi magát. Sok „felvilágosult” szülőnél, még az is belefér, hogy a gyerek a keresztnevén szólítsa. A gyermeknek fontos lenne tudnia, hogy az apja, az elsősorban az apja, és nem a barátja. Ha egy apát apának szólítanak, a szülői pozíció is erősödik.

Ha egy gyerek barátja a szüleinek, túl sok erőt birtokol. Ilyenkor meg azon sem csodálkozhatunk, ha terrorizálja a szüleit, és haragszik rájuk, gyermeki rosszalkodásaiban ugyanis csak segédkiáltása rejlik. A szülő akkor cselekszik helyesen, ha világosan gyermeke tudtára adja, kié az utolsó szó a családban. Tapasztalataim szerint a gyermek számos viselkedési zavarát az okozza, hogy apjuk vagy anyjuk pótpartnert lát bennük. Ez a szerep túlságosan is megterhelő a gyermek számára, aki szenved, mert nem képes megbirkózni a túl nagy elvárásokkal. Ezt úgy előzhetjük meg, hogy önmagunkat nagynak, gyermekünket pedig kicsinek látjuk. Ha ez problémát okoz az anyának vagy az apának, a következő kérdések segíthetnek neki:

Melyik szülőmtől szeretnék még kapni valamit?

Mi az, amit gyermekként nem kaptam meg a szüleimtől?

Vannak problémák a párkapcsolatomban?

A félreértések elkerülése végett, fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy a rideg és hatalomközpontú nevelés árt a gyereknek. A gyermeknek néha a szülő által állított korlátokat is át kell lépnie! Ez hozzátartozik a játékhoz. A gyerekek csak akkor őrzik meg erejüket, ha néha kivételes esetekben áthágják a szabályokat. Egészséges én tudat akkor fejlődik ki bennük, ha egyszer-egyszer nem tesznek eleget a szülői tiltásnak. Sőt, a szülő csak remélheti, hogy a gyereke nem mindig vesz tudomást a tiltásról. Ha a gyerek soha nem akarja megszegni a szabályokat, az neki sem a szüleinek nem jó. A hatalomközpontú neveléshez hasonlóan, az is helytelen, ha a szülő mindent megenged a gyereknek, ilyenkor ugyanis nem fejlődik ki a gyerek lelkiereje, és gyengének és céltalannak fogja érezni magát.

Szellemi vagy testi fogyatékossággal született testvér vagy gyerek,

A sikertelenségek és kudarcok mögött, sokszor előfordul, hogy a családban egy nehéz sorsú testvér van, aki szellemi vagy testi fogyatékossággal született.

Ha az egyik gyerek fogyatékos, az mindig hatással van a testvérek közötti sorrendre. Az egészséges gyerekek gyakran nem merik teljes mértékben kiaknázni az életük nyújtotta esélyeket.  Pusztán szolidaritásból, úgy érzik, hogy nem érdemlik meg a sikert, ez nem jár nekik. Bűnösnek érzik magukat, azért mert ők egészségesek, testvérükre azonban nagy terhet rótt az élet.

Ilyenkor az segít, ha az egészséges testvérek tisztelik a beteg gyermek sorsát és a beteg fogyatékosságának láttán is képesek elfogadni az életüket. Gyakran előfordul, hogy az egészséges testvér kötelességének érzi, hogy lemondjon lehetőségeinek kibontakoztatásáról.

Ilyenkor egyfajta negatív kiegyenlítésre kerül sor:”A fogyatékosságod miatt nem merem kihasználni az esélyeimet. Ez azért van, mert szeretlek!” A is elképzelhető, hogy idővel az egészséges gyerek is megbetegszik. A negatív kiegyenlítődés, a beteg testvér számára is terhet jelent.

Megoldás a pozitív kiegyenlítődés jelentene, ami abból áll, hogy az egészséges gyerek a következőket mondja a beteg testérnek: „Az egészségem kötelez arra, hogy támogassalak, amikor csak szükséged van rám. A betegséged miatt képesnek érzem magam arra, hogy kezdjek valamit az életemmel!”

A fogyatékos gyerekekkel végzett terápiák, mindig arra az eredményre jutnak, hogy a gyermek kibékülne a sorsával, ha végre a szülei is hajlandóak lennének erre. Sok szülőnek nehezére esik gyermekeként elfogadnia egy fogyatékkal élő gyereket.

A fogyatékos gyerekek szülei a fogyatékosságot gyakran egy olyan magasabb erő hatásának tulajdonítják, amire nincs befolyásuk. Ez elsősorban a nőkre érvényes. Megfigyelések szerint nekik sokkal inkább nehezükre esik gyermekük fogyatékosságát a sors részeként elfogadniuk. Ez azzal lehet összefüggésben, hogy az anyák a terhesség intenzív állapotának köszönhetően minden szempontból nagyobb felelősséget éreznek gyermekük és annak egészsége iránt, mint az apák.

Ilyen helyzetekben előfordulhat, hogy a szülők a gyermekük miatti aggódásukban eltávolodnak egymástól. Ha azonban közösen viselik a terhet, az el is mélyítheti a kapcsolatukat. Ha egy betegséget, vagy fogyatékosságot nem lehet meggyógyítani akkor érdemes nem ellenségnek tekinteni, hanem sorsunk részeként elfogadni, ugyanis ezzel a hozzáállással erőt kap a páciens.