HAZUDOZÁS         

Hazugságainkért legtöbbször az egónk a felelős. Az akarja, hogy okosnak, gazdagnak, fontosnak, népszerűnek látszunk. Ha rájövünk, hogy a valóság nem fedi ezt az elképzelést, hazugságokkal tákoljuk össze az egónk által annyira áhított világot. Végül a hazugságokból és az igazságokból szőtt illúzióháló, annyira kuszává válik, hogy még mi is bajban vagyunk, ha meg kell mondanunk, hogy mi igaz és mi nem. A hazugság akkor mások manipulálásának eszközévé válik, hiszen azt akarjuk, hogy higgyenek nekünk. A gyerekek gyakran viselkednek így amikor ilyeneket mondnak: „Az én apukám, a világ legnagyobb focistája” ,vagy „ fekete öves karatés vagyok”. Egyik sem igaz, de a gyerek azt akarja, hogy az legyen! Minél többet elmondja a hazugságot, annál igazabbá válik nem csak a saját maga számára, hanem reményei szerint a hallgatóság számára is!

Hogyan kezdődik:

A megrögzött hazudozó, már gyerekkorában megalapozza ezt a szokását. A legtöbben anyukánktól várjuk, hogy kielégítse szükségleteinket. Ha azonban valamiért (érdektelenségből, vagy a körülmények miatt), ő nem gondoskodik rólunk, dühösek leszünk. Ezt ordítással fejezzük ki, mely megválaszolatlanul  szomorúsággá alakul, majd végül beletörődünk, hogy első számú gondozónk nem törődik velünk. Ha azért sírunk, mert éhesek vagyunk, de nem történik semmi, ahelyett,hogy szembe néznénk az igazsággal, hogy anyukánk nem áll a rendelkezésünkre, elmagyarázzuk magunknak, hogy nem is vagyunk igazán éhesek.

A kisgyerekek gyakran magukat okolják, bármi történik is. Ha anya túl elfoglalt a munka miatt, vagy apa lelép a szomszéd megunt barátnőjével, a kisgyerek a legtöbb esetben valamennyire felelősnek érzi magát. Úgy véli, hogy rossz viselkedése miatt nem elégítik ki az igényeit, és inkább magát hibáztatja, ahelyett hogy belátná, anya és apja korántsem tökéletes. Önértékelése komoly sérüléseket szenved, vagy egyáltalán ki sem fejlődik, és minél alacsonyabb az önbecslése, annál valószínűbb, hogy hazudni fog!

Az igazság és az őszintétlenség közötti határvonal elhalványult, és újabb hazugságokkal próbáljuk meg újjáépíteni megtépázott önbecsülésünket. Ebben a csapdában nem vállalunk felelősséget az életünkért, és másokat fogunk hibáztatni. A többi ember tetteinek áldozatai leszünk, mert ezt kevésbé érezzük félelmetesnek, mint a saját démonainkkal való szembenézést.  Lehet, hogy tudatában vagyunk hazugságainknak, ám akkor is megmagyarázzuk viselkedésünket, „az adott körülmények között, nem volt más választásunk”, mint a hantázás!

Azok a gyerekek, akik tanúi lesznek szüleik hazugságainak, megtanulják, hogy ez elfogadható. Amikor anya azt mondja, hogy nem megy el, és mégis titokban kilopódzik, vagy apa azt mondja, hogy labdázni fog velünk, de mégis ott ragad a TV előtt, a gyerekek nemcsak a becsapottság érzését értik meg, hanem azt is,hogy ezt meg lehet tenni másokkal.

Igazságban élsz?

Hazudsz, hogy felnagyítsd magad?

Mennyire bízol meg az életbe? Lehet, hogy sem magadban sem másokban nem bízol? Kész vagy hazudni azért, hogy elkerüld a konfliktusokat?

Inkább hazudsz magadnak, mintsem az igazmondás következtében meg kelljen változnod?

Ha igazságban élünk, képesek vagyunk megteremteni azt, amire vágyunk. A keleti hagyományok szerint az igazság és a teremtés központja a testünkben egy és ugyanaz, és a torkunkban van!

Pár ötlet ami a segítségedre lehet, hogy felhagy a hazudozással:

Jegyezz fel minden alkalmat, amikor hazudtál, mindegy, ha jelentéktelennek tűnik is. Minden hazugság mellé írd le, hogy szerinted mi motivált arra, hogy ne az igazat mond. Félelem? Mohóság, Alkalmatlanság? Bosszú?

Ne ítélkezz magad felett, egyszerűen csak ismerd el, hogy hazudtál, és vedd észre a mögötte rejlő motivációt. Légy könyörületes. Majd engedd el. Bocsáss meg magadnak és az érintetteknek, és lépj tovább. A napló segítségével ráláthatsz, hogy mikor hazudsz, és milyen okok vezérelnek ebben.

Ismerd fel, hogy minden alkalommal, amikor a lelkiismereted ellen teszel, olyan egyensúly eltolódást okozol, amelyet csak azzal lehet orvosolni, hogy egyszer te leszel majd a hazugság áldozata. Szóval, ha legközelebb megkérdezik tőled, hogy „hűséges voltál-e”,- mond meg az igazat, és hagyd pihenni a karmádat.

KRITIZÁLÁS

A kritika, mint a manipuláció eszköze

Amikor folyamatosan kritizálnak minket, lassan elhisszük, hogy nem vagyunk elég jók. Ezért nagyon keményen dolgozunk, hogy eredményeinken és tetteinken keresztül nyerjük el mások elismerését és szeretetét. Minél jobban próbálkozunk azonban, annál kevesebb elismerést tudunk kicsikarni. Egyre keményebben küzdünk, de mégsem nő az önbecsülésünk.

Hogyan kapcsoljuk ki ezt az önpusztító programot, mely folyamatosan alkalmatlanságunkra emlékeztet? Ha sikertelennek, vagy tehetségtelennek érezzük magunkat, a munka és az elért eredmények révén, mindegy milyen jelentéktelen a feladat, jobban érezhetjük magunkat.

Ilyenkor valójában manipulálnak minket. Elismerésre és szeretetre vágyva hagyjuk, hogy zsinóron rángassanak. Minél kevésbé dicsérnek, mi annál jobban szeretnénk ezt elnyerni, és ők annál jobban visszafogják magukat. Miért?  MERT EZZEL ERŐSSEBBEK LESZNEK. Valójában a mi erőnket veszik el, amelyet buzgón adunk a kezükbe. Megengedjük, hogy uraljanak minket, és ezért elismerést remélünk. Ez azonban a mi döntésünk, ezért nem hibáztathatunk másokat.

Ha befolyásoljuk egy másik személy szabad akaratát, ezzel negatív következményeket zúdítunk magunkra. A szabad akarat különbözteti meg életünket a többi létformától. Tehát amikor nem tartjuk tiszteletben a másik döntését, mert éppen nem azt akarja, amit mi, és így megpróbáljuk érvényre juttatni saját akaratunkat, ezzel semmibe vesszük a választási szabadságát. A döntés joga tett minket a teremtés koronájává, és mindannyian megkaptuk ezt az ajándékot.

Következésképpen, a kritikával valómanipulálás, alsóbb rendű énünk fondorlata, és nem a magasabb énünkből ered. Ha fejlődni szeretnénk, keményen kell dolgoznunk azon, hogy elengedjük a mások irányítására való törekvésünket.

AMI MÁSOKBAN ZAVAR, AZ MAGUNKBAN ZAVAR

Minél kritikusabbak vagyunk másokkal szemben, ez annál inkább azt jelzi, hogy valahol mélyen magunkat nem szeretjük. Ezt megértve, könnyebb együtt érezni, egy-egy kritikus emberrel, hiszen valójában önmagát kritizálja. Azok, akiket kritizál, pusztán az ő saját problémáit tükrözik. Tulajdon lelki problémáink vizsgálata, a velük való szembesülés azonban fájdalmas lehet, és sok bátorságot kíván - ráadásúl sokkal könnyebb és szórakoztatóbb másokat ízekre szedni!

KAPCSOLATFÜGGŐSÉG

Bántalmazás és az egyedülléttől való félelem

A kapcsolaton belüli erőszak, általában az alábbi mintát követi:

Minél jobban becsmérli a bántalmazó fél a másikat, annál inkább csökken a másik önbecsülése. Ezért egyre kitartóbban próbálja kielégíteni partnere igényeit, ami, ha a bántalmazó hatalmon marad, soha nem sikerülhet. Nem számít, mennyire szolgálatkész, soha nem lesz elég, amit tesz. Mindegy, milyen óvatosan lép, biztosan hibásan dönt. Hiszen pontosan ezt akarja a másik. Így manipulálja a párját, így kényszeríti rá, hogy azt tegye, amit ő akar. A legfurcsább az, hogy mégis belemegyünk ebbe.

A dolog érdekessége, hogy soha nem az elnyomott, hanem a bántalmazó az, aki jobban fél az egyedülléttől. Színlelt harciassága és partnere látszólagos értéktelensége ellenére, azért bántja a másikat, mert fél, hogy egyedül marad!

Ha elhiteti partnerével, hogy értéktelen, tudatalattija azt hiszi, hogy nem fogja őt elhagyni, hiszen olyan hasznavehetetlen, hogy senki másnak nem kellhet (ennyi hitellel senkinek sem kellenél, tedd össze a kezed, hogy egyáltalán én szóba állok veled); a bántalmazott maga is elhiszi ezt!!!!

Amikor ha egyáltalán mégis elhagyja erőszakos párját, nagyon gyakori, hogy a bántalmazó fél összeomlik, ő pedig elég erős lesz ahhoz, hogy új életet kezdjen.

Amikor saját magunk fényezése érdekében másokat lekicsinylünk, pontosan azt akarjuk, hogy kicsik legyenek. Ha kicsik és gyerekesek, básáskodó szülőként irányíthatjuk őket.

Testi tüneti kezeléseken dolgozva, gyakran kiderül, hogy a kritikus megjegyzések, bizonyos testrészeken raktározódnak. Amikor egy adott fájdalom feloldásán dolgozom, a páciensnek gyakran eszébe jut egy-egy esemény, az elmék által hordozott érzelemmel együtt. Ha az érzelmi fájdalmat átéli, és képes elengedni azt, nagyon gyakran megszűnik a fizikai tünet is.

Eszter (nevezzük így;))) komoly fájdalomról panaszkodott a jobb térdében, és sok éjszakát virrasztott át emiatt. Problémájának nem volt nyilvánvaló oka, de a fájdalom, csak nem múlt el. Kezelése során világossá vált, hogy a férje megijedt Eszter szakmai sikerei miatt, és azért folyamatosan kritizálta és leszólta a teljesítményét. Ettől Eszter bűntudatot és frusztrációt érzett. Szeretett volna előbbre jutni, de minden elért eredmény feldúlta a kapcsolatát. A fájdalmat, a gyerekkorában is átélt hasonló eseményekkel is össze lehetett kötni.

Mivel a jobb térdéről volt szó, a probléma a férfiakhoz kötődött. A térdünket használjuk arra, hogy előbbre jussunk az életben,és az egyenlősséggel kapcsolatos kérdésekhez is köze van. A fenti problémákon dolgozva, jelentősen csökkent a fájdalma.

Ezek az érzelmek, gyakran olyan régi kritikákhoz kapcsolódnak, amelyről tudatos emlékünk nincs is. Egy megoldatlan megjegyzés komoly érzelmi sebeket ejthet. Ha észreveszed, hogy ilyeneket mondasz: „Már nem tudok rád nőként nézni, veled már a szex sem jó!, jusson eszedbe, hogy éppen beprogramozod a párod elméjét, és ez a program napról napra ismétli majd önmagát!

A hangnemnek, szintén nagy szerepe van, a negatív üzenetek bevésésében. Finoman kíméletesen közölve a legkeményebb megjegyzéseket sem ártanak sokat hosszú távon, míg egy egyszerű ellenségesen ordítva közölt „semmire sem vagy jó”sokkal nagyobb fokú sérülési lehetőséget hordoz magában. Próbáld meg mindig elkülöníteni a tettet és a személyt, például így:” sajnos az eddig történteket, nem tudom feldolgozni, ezért és ezért…….” Így nyilvánvalóvá teszed, hogy Te inkábba tettet, és nem annyira az elkövetőt ítéled el!