Önismeret és partnerkapcsolat

A szerelem és a szeretet az a varázsszó, amely a tárkapcsolat nyitja. Számos film, zene és regény foglalkozik ezzel a témával, és a keresztény vallásokban is kulcsszó a szerelem. Számtalan oka lehet annak, hogy miért megyünk bele egy viszonyba, és ezeket az okokat nem árt kíméletlenül feltárni. Csak akkor tudjuk tisztázni kapcsolatunkat, ha önmagunkkal tisztában vagyunk.

 Ezért előszeretettel hangsúlyozom, mennyire fontos önmagunk megismerése. Az önismeret előfeltétele annak, hogy értelmes kommunikációba bocsátkozzunk másokkal. Nagyon sok ember vágyik a szerelemre és a társkapcsolatra. Szerelmet várunk egy másik embertől, akit vonzónak találunk, akkor is, ha mi nem szeretjük magunkat. Ha valaki más szeret bennünket, akkor szeretetre méltónak találjuk magunkat, mert ez számunkra annak a bizonyítéka, hogy szeretetre méltók vagyunk. Csakhogy ez nem helyes.

Számos könyvet írtak már azzal a témával, hogy „Ismerd meg magad!”, de úgy tűnik az önismeret nem annyira fontos téma, mint a szerelem, holott pedig előfeltétele annak. Csakhogy ezt kevesen akarják elfogadni, inkább másokban keresik tükörképüket, ami önmagában véve nem volna baj, ám felmerül a kérdés: vajon miért nem nézünk magunkba, miért keressük a tükröt másoknál? Számos oka van ennek, érdemes hát egy kicsit alaposabban tárgyalni.

Ismételten hangsúlyozom: figyeljük önmagunkat, mert önmagunk megismerése kulcsfontosságú. A páciensekkel való beszélgetés során gyakran hangoztatom, mennyire fontos, hogy az ember szembesüljön önnön érzelmeivel, a félelemmel, az irigységgel, a nagyravágyással, az agresszióval, mindazokkal az érzésekkel tehát, amelyeket önmagában nem kíván észrevenni. Ha kíméletlenül szembe nézünk önmagunkkal, láthatjuk mindezt – félelmet, agressziót, féltékenységet, becsvágyat, erőszakot, és irigységet. Azt szoktam javasolni a klienseimnek, hogy nézzenek önmagukban, és ne hunyják le a szemüket, csak azért, mert ezeket általában negatív érzéseknek tartjuk. Ez a bizonyos önismeret, önmegismerés, ami elengedhetetlenül fontos, ezért is fogom gyakran felhívni rá a figyelmet. Hasonlóképpen fontos és megszívlelendő a következő is: soha ne fojtsunk el semmit, ami látszólag negatív, mert ezzel csak menekülünk önmagunk elől.

 A legtöbb ember ezt teszi, magad is megfigyelheted, önmagadon is és másokon is. Ezért mondom, hogy: legyen már vége a folytonos menekülésnek, nézzünk már szembe önmagunkkal. A fogadóórákon is ezt hangsúlyozom. Ott persze könnyű dolgom van, mert kineziólógusként tekintélyem van, amire nem tartok ugyan igényt, de kétségtelen, hogy felruháztak vele.

 A terápiás megbeszéléseken természetesen gyakran előfordul, hogy ellenállásba ütközöm. Klienseim problémákat akarnak velem megbeszélni, amiket mások okoznak nekik: a párjuk, a főnökük, egy barát, stb. Mindig a többiek a bűnösök. Ha a többiek nem volnának, minden tökéletesen rendben volna. De vajon valóban minden rendben volna?

Ilyen esetekben azt szoktam mondani: „ A többiek ugyanolyanok, mint Te, éppúgy agresszívek, éppúgy félnek, féltékenykednek,irigykednek, éppúgy működik bennük a szexuális vonzalom. Illúzióik vannak, vágyaik, és kívánságaik. Terveket kovácsolnak, alapelveket állítanak fel, filozófiákat teremtenek, és mindegyikük rendelkezik szellemi és lelki motivációval. Természetesen mindegyikük egoista is. Te, talán nem vagy egoista? Ismerd fel saját egoizmusod, ismerd fel önmagad! HA TE NEM AKAROD MEGÉRTENI SAJÁT MAGAD, HA ELFUTSZ, ÖNMAGAD ELÖL, HOGYAN ÉRTHETNÉNEK MEG A TÖBBIEK?Elvárnád a többiektől, hogy vegyék maguknak a fáradságot, és próbáljanak megérteni, miközben Te a kisujjadat sem mozdítod annak érdekében, hogy közelebb kerülj önmagadhoz? Hiú remény azt várni másoktól, hogy mindezt megtegyék. Túlbecsülöd őket.

Neveltetésünknek köszönhetően hajlamosok vagyunk rá, hogy másokat túl, magunkat pedig alulértékeljük. Volt idő, amikor felnéztünk a szüleinkre és a tanárainkra is, míg egyszer csak rájöttünk, mindez mennyire nem a saját véleményünk volt. A szülők veszekednek egymással, a tanárnő agresszív, esetleg depressziós is, becsvágyó, egoista, irigy; lehet, hogy van valamelyes tekintélye, de példaképpé nem tud válni. Így aztán eszményképet keresünk a külvilágból, távol a mi őseredeti világunktól, és ezt a külső világot tartjuk az egyedüli realitásnak. Csakhogy ez a tartás törékeny, mert illúziókra épül, akárcsak a külső világ, amelyről azt képzeljük, hogy megtaláljuk benne, amit keresünk.

Ha ott keresgélünk, csalódni kényszerülünk. Végül aztán partnert, vagy partnernőt keresünk, valakit, valamit, akibe-amibe belekapaszkodunk.

Úgy tűnik, mintha a szerelem, azt nyújtaná nekünk, amit ilyen intenzitással senki sem adott, csakhogy ez is törékeny, ingatag dolog, így aztán előbb-utóbb csalódottak leszünk, cinikusak, egoisták, kőkemények és brutálisak.

Kedves olvasó, kérlek, ne keress külső támaszt senkiben és semmiben, csak kizárólag önmagadban. Szeresd önmagad, ismerd meg önmagad, és légy a saját példaképed. Visszautallak önmagadhoz, mert mindenekelőtt azt szeretném, hogy felismernéd, hogy egyedül és kizárólag Te tudhatod, mi a jó neked. Senki mást ne kövess, csak kizárólag önmagadat. Te vagy önmagad középpontja, és ehhez az egoizmusnak semmi köze.

Ha tisztán látod önmagad, és képes vagy kíméletlenül őszinte lenni önmagadhoz, akkor ez meghatározza cselekedeteidet, és megszületik a szeretet.

Nem más fogja megmondani neked, miként cselekedj, hanem te magad fogod tudni, mit tegyél; nem más fogja megmondani neked, kit szeress, hanem benned születik meg a szeretet, és az tiszta lesz, egyértelmű, minden kétséget és csalódást kizáró. Szeretni fogsz, és nem lesznek ezzel kapcsolatos problémáid. Tudom, hogy nem könnyű ezt megtenni. Olyan elengedő szeretetről van itt szó, amelynek semmi köze az egész társkapcsolati stresszhez. Ha úgy érzed, egyedül nem megy, Én itt vagyok és segítek Neked…..

Szerelem és szexualitás

A szexualitás minden szempontból rendkívül fontos szerepet játszik az életünkben. Manapság, amikor már nincsenek tabuk, amikor nyíltan lehet mindenről beszélni, és amikor szinte mindent tudunk a szexualitásról, egyszerűnek tűnik a szexuális kielégülés megszerzése. Ennek ellenére éppen a szexualitás teszi egyre bonyolultabbá társkapcsolatainkat. Ismerek például egy párt, remekül megvannak egymással, nagy barátságban, de testi kapcsolat nélkül, egy másiknál pedig pompásan működik a szex, a hétköznapok azonban veszekedéssel telnek.

Mindenekelőtt nézzük meg, vajon a szerelem feltétele-e a jól működő szexualitásnak. Az elmúlt évek alatt a praxisomban szerzett tapasztalatok alapján, állíthatom, hogy nem, a szerelem nem előfeltétele a jónak minősíthető szexuális együttlétnek. Két különböző dimenzióról van szó, az egyik a szerelem, a másik a szexualitás. Nagyon könnyen lehetséges szexuális vonzalom szerelem nélkül is. Bár azt szokták mondani, hogy ahol a szexuális vonzalom jelentkezik, ott a szerelem is jelen van, én azonban szeretném hangsúlyozni, hogy szó sincs automatikus egybeesésről. Tapasztalataim mondatják velem, hogy a legtöbb embernek, mindenekelőtt a férfiaknak fogalmuk sincs róla, mi a szerelem, csak azt tudják, hogy mit jelent számukra a szexuális vonzalom.

Aki nem érzett még szerelmet, az a testi vágyat fogja szerelemnek tartani, és ettől nem is lehet nagyon eltántorítani, mert ugyan ki tudná elmagyarázni, mi is a szerelem.

Akik párkapcsolatukat szexuális vonzalomra építik – és ez igen gyakori jelenség - , el fognak válni, mert a szexuális vonzalom olyan jellegzetességekhez kötött, melyek változnak az idő folyamán. Gondolok itt arra, hogy telik-múlik az idő, az egyik felszed pár kilót, a másik megváltoztatja a frizuráját, stb. Helytálló persze az ellenvetés, hogy mindezek csupán külsőségek, csakhogy sokaknál a szexuális vonzalom éppen ezeknél a külsőségeknél ragad meg. A legtöbb ember bizonyos szexuális stimulálásra kondicionált, ki többre, ki kevesebbre. (női lábak, mellek, karcsú derék, stb.)

Sok nőt azonban nem a férfi külseje vonz, hanem sokkal inkább a társadalomban elfoglalt helye, státusza, rangja. Egyszer így fogalmazott az egyik kliensem: „Az a férfi, aki nem keres havonta több millió forintot, nem is érdekel.

Ez hoz téged izgalomba? – kérdeztem

Igen, szexuális izgalmat vált ki belőlem, megpróbálom elcsábítani. Bizonyára az én szexualitásommal lehet valami, Te talán elítélsz érte, de nem tehetek róla, egyszerűen így van, magam sem tudom megmagyarázni, hogy miért. Az a férfi, akinek pénze és hatalma van, szexuális vágyat ébreszt bennem.

Akkor is, ha testileg se nem szép, se nem mutatós férfiről van szó? –érdeklődtem.

A pénzén, a hatalmán keresztül válik számomra érdekessé, és hat rám, mint nőre.

Szexuálisan is?- kérdeztem.

Igen, szexuálisan is – hagyta helyben.

Nem felszínes ez egy kicsit?

Dehogynem! De vajon azok a férfiak, nem felszínesek-e, akik a nő külsődleges jellemzőire – dekoltázsára, lábára, karcsú csípőjére – figyelnek? Vagy például a korára?  Idősebb, sikeresebb férfiak előszeretettel választanak maguknak fiatal nőket – ez vajon nem felszínes dolog?

Tehát érzékelhető, hogy a felületességet nem hagyhatjuk figyelmen kívül, minthogy újra meg újra beléje botlunk. Szexualitásról, szexuális vonzalomról beszélünk, szexuális vágyainkra ható dolgokról, de vajon ezeknek van-e közük a szerelemhez? A szexuális vonzalom nyilvánvalóan nem azonos a szerelemmel, sokkal inkább valamely dimenzió, amelyet még csak nem is feltétlenül érint meg a szerelem, mert tőle tökéletesen függetlenül is működhet. Világosan meg kell tehát értenünk, hogy a szexuális vonzalom és a szerelem két külön dolog.

A nagy ideálkép nem a szexualitás, hanem a szerelem. A szex profán, a szerelem sokkal magasabb értékeket kap a ranglistán. Ekképpen az ideál és a valóság elválik egymástól, mert valójában, tehát egészen konkrétan, a szexuális vonzalomnak tulajdonítunk nagyobb fontosságot, mint a szerelemnek. Ha a szexet ráadásul szerelemnek is álcázzuk, tökéletes lesz a zavarodottság, ami a lehető legnagyobb probléma. Nem látunk tisztán, és ez boldogtalanná tesz bennünket, sőt akár meg is betegíthet. Tisztáznunk kellene tehát a dolgokat, kérdés csupán, hogy akarjuk-e egyáltalán. Én azt gondolom, hogy NEM. Nem akarunk tisztán látni, mert ezzel újabb, fájdalmasabb konfliktusoknak tennénk ki magunkat. Inkább nem is akarunk tudni róla. Marad tehát az elérhetetlen álomnak a szerelem, miközben vadul keressük a szexet.

Így azonban a szerelem és a szex összeütközésbe kerül egymással az életünkben, és hogy ezt elkerüljük, egyenlőségjelet teszünk a kettő közzé. Minthogy nem tudjuk, mi a szerelem, ám a szexuális vonzerőt pontosan érzékeljük, belemegyünk hát a szexbe, és kiemelve a profanitásból, szerelemmé idealizáljuk.

Bármennyire elementáris erejű is a szexualitás, úgy tűnik, kisebb jelentőséget tulajdonítunk neki, mint a szerelemnek. A legtöbb ember egyformán vágyik szexre és szerelemre. Ha valaki azt mondja „szexuális vágyat ébresztett bennem”, és ezt egyéb úton-módon is kifejezésre juttatja, készek vagyunk belemenni a kapcsolatba, feltéve, ha mi is hasonlóképpen érzünk. Ha azonban, azt mondja valaki, hogy „szeretlek”, ez nem feltétlenül ébreszt bennünk szexuális vágyat.

A szex és a szerelem tehát két külön dimenzió, és újra hangsúlyoznom kell, hogy igen sok problémát okoz. Az egyik fél szexre vágyik, a másik szerelemre. Az egyik szeretetteljes szexre gondol, amikor szerelmet mond, a másik azonban pusztán szexként értelmezi, és nem ismeri fel benne a szerelmet. Minden szexuális aktust át kellene hatnia a szeretetnek, csakhogy ez a legritkább esetben fordul elő: a szex üres szex marad. A szex ideál: szexus a szex kedvéért, a szerelemideál pedig: szex a szerelem kedvéért. Minthogy azonban sokan semmit sem tudnak a szerelemről, ez utóbbi esetben, nincs másról szó, mint az önmagáért való szexről.

Sokan csalódni kényszerülnek, mivel nem minden szerelem, ami annak látszik, ezért egy újabb szexuális kapcsolattól várják a csodát, ami persze nem jön, így hát továbbmennek, és egy újabb kapcsolat zsákutcájában tévednek.

Csak keveseknek adatik meg, hogy megtapasztalják a szeretetteljes szexet, és ők sem tudják megmagyarázni, mi is ez valójában, mert hiányoznak hozzá a megfelelő szavak.