Kinek van igaza?

Ha nekem igazam van, te biztosan tévedsz.

„Bárcsak megváltozna…”Annyit változott, amióta összejöttünk…”

Hányszor mondunk ilyeneket a partnerünkről? Úgy tűnik, sokan osztunk egy sarkalatos alapelvet, amely nagyjából így hangzik „Ha a társam képes lenne változtatni a viselkedésén, az életem egyszerű lenne, addig azonban egy olyan kapcsolatban kell tengődnöm, ahol nem vagyok boldog, és amellyel nem tudok mit kezdeni”.

Most,hogy sikerült nagy ügyesen a saját boldogságunk felelőségét eltévelyedett párunkra hárítani, nyugodtan hátradőlhetünk, és leshetjük a csodát. Ha pedig nem jön ( mert csak kivételes esetekben fog, de inkább soha), úgy érezhetjük, jó okunk van rá, hogy csendes neheztelésben éljük le az életünket.

Minden kapcsolatnak számos nézőpontja van, és minden érintett sokféleképpen tudja elmondani a saját „igazát”. Gond, csak akkor van, ha mindkét fél azt hiszi, hogy neki van igaza. Ez a kapcsolatmodel, a legrosszabb esetben, kudarcra van ítélve, de a legjobb esetben is csak a „megjárja”kategóriában lesz sorolható.

Ha nekem és neked is igazad kell hogy legyen, akkor elkerülhetetlen az ellentét, mivel megpróbállak majd lehengerelni az igazságommal. Miért fáj ennyire a másik mássága?

Egyszerűen azért, mert mélyen legbelül attól rettegünk, hogy ők talán jobban csinálják, mint mi. Ezért, ha valaki nem olyan, mint mi, az elhatárolódással jár, ez pedig félelmet szül, ami gyakran a konfliktusainkon keresztül fejeződik ki.

Ha egy különböző hitrendszerrel vagy életmóddal találkozik, egónk, az „eltérést” minket fenyegető lehetőségként fogja fel, és önvédelemből dühvel, félelemmel reagál. Az egészet az okozza, hogy az egésszel szemben az elkülönült létben hiszünk. Minél különbözőnek érezzük magunkat, annál elkülönültebbeknek és elszigeteltebbnek tekintjük saját magunkat. A különbözőség, úgy jelenik meg elménkben, hogy jobbnak vagy rosszabbnak érezzük magunkat másoknál. Ez pedig arogáns viselkedést eredményez, vagy ami még gyakoribb, az alkalmatlanság érzésével jár- itt tart bennünket a legszívesebben az egónk. Miért? Mert amennyire alkalmatlannak érezzük magunkat, pontosan olyan mértékben adjuk át az irányítást az egónknak. Minél messzebb kerülsz az integrált léttől, annál szétszórtabbnak érzed magad.

Amíg a gondolkodásunkat a „mi és ők”,”én és te” határozza meg, fájdalmat és szenvedést okozunk magunknak és másoknak. Ez a sok erőfeszítés a magunk igazolására, vagy arra, hogy a dolgok jól menjenek, azzal jár, hogy kevésbé tudjuk majd örömünket lelni a pillanatban.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.