ELEFÁNT A NAPPALIBAN!

2015.09.29. 17:33

elefant.jpg„Az apám sosem foglalkozott velem, rám sosem volt ideje, bezzeg lerészegedni igen. Az anyám pedig azt mondta, hogy ne nyaggassam állandóan a bajaimmal, menjek és játsszak a barátaimmal. De nem voltak barátaim. Nem mertem senkit elhívni hozzánk.”

Elefánt a nappaliban!

Akinek alkoholisták a szülei, azok esetében a tagadás szinte határtalan mértékeket ölt. Az alkoholizmus olyan, mint egy elefánt a nappali közepén. Egy kívülálló számára lehetetlen nem észrevenni, de azokat, akik együtt élnek vele, az elefánt eltávolításának kilátástalansága arra kényszeríti, hogy úgy tegyenek, mintha nem is létezne. Csak így képesek együtt létezni ezzel a tudattal.

Hazugságok, kifogások, titkok mérgezik meg a légkört ezekben az otthonokban, kimondhatatlan érzelmi káoszt okozva a gyerekben.

„ Az első emlékem az apámról, hogy amint megjött munka után, rögtön a hűtőhöz ment. Ez volt az esti forgatókönyv. Miután ivott pár pohárral, leült vacsorázni. Csak vacsi után kezdte el komolyan a dolgot, nekünk csendben kellett maradnunk, nehogy megzavarjuk. Minden este az anyámmal és a húgommal cipeltük ágyba. Én húztam le a cipőjét meg a zokniját. Erről sosem beszéltünk, még egymás közt sem, nem volt szabad. Amíg idősebb nem lettem, komolyan azt hittem, normális dolog apát ágyba vonszolni. Olyasmi, amit más családokban is csinálnak.”

A gyerek korán megtanulta, hogy apja alkoholizmusa a NAGY TITOK. Bár meg van tiltva neki, hogy apja problémájáról beszéljen, szégyene akkora, hogy magától is hallgatna. Az ilyen családok, a külvilág számára a „tökéletesség mintaképei”.

A gyerekre nézve, a „tökéletes család” látszata különösen romboló hatású, mivel arra kényszeríti, hogy letagadja saját érzéseinek valódiságát. Egy olyan gyereknek, akinek állandóan hazudnia kell arról, mit gondol és érez, szinte teljességgel lehetetlen, hogy erős önbizalma fejlődjön ki. Bűntudata szüntelenül kételkedésre kényszeríti, hogy vajon hisznek-e neki az emberek.

Amikor idősebb lesz, az érzés, hogy az emberek kételkednek benne, fokozódik, aminek következtében bezárja magát. Vissza fog riadni attól, hogy önmagából bármit is feltárjon, vagy önálló véleményt alakítson ki.

A „tökéletes család” látszatának fenntartása temérdek energiát emészt fel. A gyereknek folyton résen kell lennie, állandóan félelemben él nehogy leleplezze és elárulja a családot. Hogy ez elő ne forduljon, gyakran kerüli a barátkozást, ezáltal elszigetelődik és magányossá válik.

Ha az egyik szülő alkoholista, ez a helyzet, a másik féltől annyi figyelmet igényel, hogy a gyerekek alapvető szükségleteire már alig marad. Az ilyen gyerekek láthatatlannak érzik magukat, és rögtön belekerültek egy mókus kerékbe. Ugyanis minél terheltebb egy családrendszer, a gyereknek annál nagyobb figyelemre lenne szüksége.

„Az apám sosem foglalkozott velem, rám sosem volt ideje, bezzeg lerészegedni igen. Az anyám pedig azt mondta, hogy ne nyaggassam állandóan a bajaimmal, menjek és játsszak a barátaimmal. De nem voltak barátaim. Nem mertem senkit elhívni hozzánk.”

Vajon milyen érzés lehetett láthatatlannak lenni?

Az ilyen gyerek hamar megtanulja, hogy szülei számára létezése inkább teher, mint áldás. Amikor egy gyerek segít az apját ágyba vonszolni, akkor szülőként viselkedik nem gyerekként, és felborul a rend. Azzal, hogy átveszi a szülői szerepet, elveszíti a példaképét, ami veszélybe sodorja felnőtt identitását. Az alkoholista családokban a destruktív szerepcsere igen gyakori.

A bejegyzés trackback címe:

https://angi-kinez.blog.hu/api/trackback/id/tr637848278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.