ÖSSZEKÖLTÖZÉS

2013.11.22. 16:41

293078_174831096011948_1817298308_n.jpg

Összeköltözés
Két olyan ember összeköltözése, akik jól kialakították a személyes életüket, lakásukat, érettek és kontúrral rendelkeznek, hosszabb ismeretséget és eléggé megalapozott bizalmat feltételez.

Jó időben...
Egy megfontoltan és végigbeszélten meghozott döntés következménye az lesz, hogy még több örömöt leltek egymásban, a kompromisszumok egészségesek, mindketten közel egyformán hoztok áldozatot az együttélésért, és mindenkinek elég tere és személyes szférája van.

Mintha két erős, egészséges faként állnátok stabilan egymás mellett, elegendő teret és elegendő biztonságot adva egymásnak.

Túl korán...
Abban az esetben, ha már nagyon nehezen viseled a magányt, túl könnyen és gyorsan dönthetsz az összeköltözés mellett. Ennek az az előnye, hogy megkönnyebbülhetsz egy időre, hogy végre nem egyedül ébredsz, van valakid, aki felvállal, nem üres lakásba érsz haza. Ám hátránya, hogy nem is tudod, hogy valójában kivel is költözöl össze, hiszen nem adtál magadnak időt rá, hogy megismerd, mint ahogyan ő sem ismer téged.

Amikor két ember összeköltözik, és nem ketten vesznek ki vagy meg egy harmadik lakást, hanem az egyik fél a másik otthonába megy, az komoly előzetes beszélgetéseket igényel. Ha úgy cuccolsz át valakihez vagy ő hozzád, hogy a határok nem tiszták, abból később nagyon sok súrlódás lesz, vagy egyre növekvő rejtett neheztelések, ami vagy életen át húzódó vitákat vagy szakítást fog eredményezni.

Hová teheted a dolgaidat, vagy hová teheti a dolgait? A magadénak érezheted-e az ő bútorait annyira, hogy ne vendégnek érezd magad, vagy ő a magáénak érezheti-e a tieidet? Melyik az ő kedvenc bögréje, amelyikből ne igyál, és melyik a tied? Ki takarít és hányszor? Ki mos és ki tereget? Ki főz, mennyit, mit? Hogyan oszlik meg ez anyagilag?

"A szerelem majd mindent megold" leple alatt rejtetten gyűrűznek a rossz érzések akkor, ha mindezeket és még az összes többit, amit nem írtam le, nem beszélitek át előre mindkettőtök számára megnyugtatóan.

Ekkor jön az amőba-érzés. Egymásba folytok, alkalmazkodtok, de nincs következetesség, csak alig-határok.

A kompromisszum csak akkor jó kompromisszum, ha mindketten mertétek vállalni a vágyaitokat, és kimondtátok az összes érzést, ami bennetek van egy-egy határkeresés kapcsán. Addig kell beszélgetni, amíg minden kimondódik. A csalódottságok ugyanannyira, mint az örömök és félelmek.

Ha szeretnél 5 polcot a párod szekrényében, de ő csak 4-et ad szívesen, akkor csalódott lehetsz. Mondd ki. Ne zsarold vele, semmiképpen sem. Ha képes vagy rá, fogadd el, hogy most ennyi van, de fejezd ki, hogy ez mit okoz benned.

Ha te tudsz kevesebb teret biztosítani a párod számára, mint amennyi neki jólesően elég, akkor el kell tudnod fogadni az ő érzéseit, és szeretettel vele lenni ebben.

Ha sehogyan sem tudtok úgy megegyezni, hogy mindkettőtöknek jó legyen, akkor gondolkozzatok el egy harmadik lakáson vagy azon, hogy korai még az összeköltözés.

Sokára vagy soha...
Léteznek olyan emberek is, akik elképesztően nehezen engednek be bárkit a személyes terükbe. Ők személyiségükben is roppant zárkózottak, és ez megnyilvánul abban is, hogy mereven ragaszkodnak a terükhöz, tárgyaikhoz, azok helyéhez. Sem feladni nem képesek, sem beengedni.

Mint magányos sziklák állnak szilárdan és zordan a világban.

Ha ilyen a párod, el kell gondolkodnod azon, hogy rendben van-e neked, ha csak 1-2-5-10 év múltán élhettek közös otthonban. Van-e ennyi erőd és türelmed várni? Szereted-e őt, fontos-e ő neked annyira, hogy megszelídítsd?

Nem lehetetlen küldetés egyébként, de ritkán sikerül.

Summa summarum: ha bölcsen döntötök, alapos beszélgetések után, ha képesek és készek vagytok megvédeni a határaitokat és kimondani az érzéseiteket, akkor csodás együttélés elébe néztek.

A bejegyzés trackback címe:

https://angi-kinez.blog.hu/api/trackback/id/tr645649524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.