MENEKÜLNI A BŰNTUDAT ELŐL

2015.11.21. 15:25

Menekülni a bűntudat elől,

395847_155787764540865_1199655399_n.jpg„Éjszakánként felébredek, és űrt érzek belül, mintha halott lennék. Csodagyereknek számítottam, mindenben remekeltem gyerekkoromban. A munkám, a karrierem remekül alakult, de belül haldoklom. Hat hónapja a kórházba kerültem a depresszióm miatt, kicsúszott a talaj a lábam alul, nem tudom mitévő legyek.”

– ezek egy harmincnyolc éves nő kétsége ejtő szavai.

Megkérdeztem történt-e valamilyen konkrét esemény a kórházba kerülése előtt. Elmondta, hogy az azt megelőző három hónap leforgása alatt mindkét szülőjét elveszítette. Átéreztem a fájdalmát, de ő azonnal igyekezett lebeszélni az együttérzésről.

Elmondása szerint, már évek óta nem voltak beszélő viszonyban, és úgy érezte, már sokkal korábban elveszítette őket.

Arra kértem, beszéljen arról, hogy mitől szakadt meg a kapcsolat.

„Amikor az első gyerekünket vártuk a férjemmel, a szüleim kitalálták, hogy hozzánk költöznek, és segítenek a mindennapi teendőkben. Erről én hallani sem akartam, pont ez hiányzott, hogy ismét beleszóljanak mindenben, mint gyerekkoromban. Azt mondták, ha nem lakhatnak nálunk, akkor megszakítanak minden kapcsolatot. Ezt meg is tették.
Reméltem, ha megszületik a baba, akkor a helyzet is megváltozik. De nem így történt. Életemben először nem engedtem nekik. Ez óriási hiba volt. Először is nem jöttek el meglátogatni az unokájukat sem, és az egész családnak elhordtak mindennek. Így aztán megszakadt a kapcsolat. Majd anya beteg lett, és az egész családnak a lelkére kötötte, hogy nekem ne szóljanak, amikor meghal.
Csak öt hónappal később tudtam meg, amikor összefutottam a család egyik régi barátjával, aki a részvétét fejezte ki. Így tudtam meg, hogy meghalt az anyám.
Ahogy hazaértem felhívtam az apámat, reméltem rendbe tudjuk hozni a dolgainkat. Az első szava az volt: „most aztán örülhetsz, hogy megölted az anyádat”. Össze voltam törve. Apa három hónap múlva belehalt a gyászba.
A fejemben a hangjukat hallom, ahogy engem vádolnak, és gyilkosnak érzem magam. A síron túlról is fojtogatnak, mi kell ahhoz, hogy kiverjem őket a fejemből?”

Barbara magában hordozza a felelősséget, szülei halála miatt, és ez tette tönkre egészségi állapotát, ahogyan kétségbeesetten menekül a bűntudat elől.

„ Bárcsak én is meghalnék, sokat szoktam erre gondolni, akkor nem hallanám a hangokat a fejemben, nem hallanám, ahogy vádolnak. Annyiszor voltam már a határán, hogy végezzek magammal, de csak egy dolog tart vissza, tudod mi?” – kérdezte.

Megráztam a fejem. Az együtt töltött alkalmak alatt, most először mosolyodott el. Ezt felelte:

„ Attól félek, hogy újra találkozom velük. Így is eléggé fájt, ahogy itt a földön tönkre tették az életemet, nem akarok még egy lehetőséget adni nekik.”

Ahogy egyre több időt töltöttünk együtt, Barbara képes volt szembe nézni a szülők okozta fájdalom nagy részével. Lassan vissza tudta adni a terheket. De ez még nem volt elég, hogy a felelősséget magáról rájuk hárítsa át. Ehhez sok- sok munkára volt szükség, de végül sikerül együtt feldolgoznunk a múltat, és Barbara el tudta fogadni, hogy kegyetlen viselkedésükért a szülei voltak a felelősek.

Azoknak a szülőknek, akik békében vannak önmagukkal, nincs szükségük arra, hogy felnőtt gyerekeik életébe beleszóljanak. De a problémás szülőket a mélyről jövő elégedetlenség és az elhagyatottságtól való félelem mozgatja.
Gyerekük önállóságát úgy élik meg, mint egy testrész elvesztését. Ahogy a gyerek idősebb lesz, a szülő számára így válik egyre fontosabbá, hogy manipulációkkal továbbra is függőségben tartsa.

Amíg a szülőnek sikerül elérnie, hogy gyereke kisgyereknek érezze magát, addig fenn tudja tartani az irányítást. Az ilyen gyerekeknél gyakran tapasztalható az elmosódott identitástudat. Nehezen tudják magukat a szüleiktől különálló személyiségnek tekinteni. Nem tudnak különbséget tenni a saját és a szüleik igényei között.

Minden szülő addig irányítja a gyerekét, amíg az nem képes ura lenni a saját életének. Normális családokban az átmenet röviddel a kamaszkor után bekövetkezik. A problémás családokban ez a leválás évekkel eltolódhat, vagy akár soha nem is kerül rá sor. Csak akkor történik meg, ha a kliens, végrehajtja azokat a változásokat, amelyek képessé teszik rá, hogy átvegye az irányítást saját élete fölött.

A TÖKÉLETES GYEREK

2015.11.21. 15:18

A tökéletes gyerek, a család „kis hőse”!

tanul.jpgA rendezetlen családokban, míg egyes gyerekek bűnbakká válnak, addig mások a családi hős, a mintagyerek szerepét veszik magukra. Az ilyen gyerekek a rákényszerített óriási felelősség miatt a szülők és a külvilág elhalmozzák elismeréssel. Első látásra ezek a dicséretek sokkal kedvezőbbé teszik a hősies gyerek helyzetét, mint a bűnbakét, ám a valóság az, hogy a megfosztottság érzése éppen olyan erős.

A mintagyerek, mint gyerekkorában, mint felnőttként kíméletlenül hajszolja magát, hogy elérje elérhetetlen céljait.

Jól öltözött, szimpatikus, megnyerő fiatalember ül velem szemben, és a következőket vázolja:

„Meg vagyok bénulva, elmúltam harmincöt éves, sikeres vagyok a pályámon, de újabban képtelen vagyok dönteni. Életem legnagyobb munkájában vagyok, és nem tudok koncentrálni rá. Sokan függnek tőlem. Mintha megkövültem volna. Egész életemben a maximalizmusra törekedtem…. tudod, első tanuló voltam, meg minden. Mindig mindent magamtól csináltam, de most úgy érzem lebénultam.”

Megkértem, hogy meséljen az elmúlt hetek történéseiről.

Elmondta, hogy az apját nemrég vitték be az intenzív osztályra, súlyos májkárosodás miatt. Ebből már sejtettem valamit, és rákérdeztem alkoholista-e az apja. Egy pillanatnyi habozás után elmondta, hogy a szülei mindketten alkoholisták. Béla, úgy nőtt fel, hogy az otthoni felfordulás elöl a tanulásban temetkezett, és szuper eminens diák lett belőle.

„Mindenki szuperkölyöknek tartott…a nagyszüleim a tanáraim, még a szüleim is amikor józanok voltak. Én voltam a tökéletes gyerek, a tökéletes tanuló, később a tökéletes tudós, majd a tökéletes férj, apa. Annyira elegem van már ebből, hogy állandóan tökéletes vagyok.”

Gyerekkorában Béla azzal érdemelte ki az elismerést, hogy erején felüli terheket vállalt magára, és korát meghaladó érettséggel kezelte őket. Mivel a szülei nem kezelték értékes lényként, alapvető önbecsülése nem alakulhatott ki, és arra kényszerült, hogy értékeit teljesítményekkel bizonyítsa.

Önértékelése nem önbizalomból fakadt, hanem dicséretektől, díjaktól és osztályzatoktól függött.

Hajszoltsága egyfajta kompenzációt is szolgált.
Szuperteljesítményével Béla tudattalanul szülei alkalmatlanságát is igyekezett ellensúlyozni.
Elmondtam Bélának, hogy apja betegsége nyilván rengeteg elintézetlen problémát hozott felszínre, és bár tudom, hogy szenved, mindez kitűnő alkalom arra, hogy elkezdjen foglalkozni néhány valóban döntő kérdéssel.

Arra kértem, gondolkodjon el azon, hogy a család kis hőseként a maga módján próbált megbirkózni szörnyű gyermekkorával. Ez a szerep jelentette a biztonságot és a rendet az életében. Sajnos azt nem tanulta meg, hogyan legyen elnéző saját magával. Ennyi év után pedig, a legtöbb maximalistára jellemző módon, egyszerűen megbénult attól, hogy élete minden területén a tökéletességet hajszolta.

Bélával egy hosszú közös „utazás”kezdődött el, ahol feltárjuk gyermekkori traumáit.
http://ANGI-KINEZ.BLOG.HU

VÁLASZ

2015.11.21. 15:14

valasz.jpg„ Az emberek nem csukott könyvek, nem is titkos kódok. Jeleket bocsátanak ki. Viselkedésük sugall valamit. Ha nem hagyjuk figyelmen kívül a figyelmeztető jeleket, nem nehéz látni, hogy ki lesz az, aki bántalmazza, irányítja a másikat, aki énközpontú, nem törődik a másikkal, uralkodni akar, kegyetlen, vagy súlyos függőségben szenved”.

Majdnem 5 év telt el a válásom óta, 20 évig voltam házas, de az exem érzelmileg bántalmazott. A válásom utáni első kapcsolatom rosszul végződött a szeretőm alkoholizmusa miatt. Most attól félek, hogy ismét egy katasztrofális kapcsolat vár majd rám. Hogyan törhetném meg ezt a mintázatot, és léphetnék tovább?

Ha beszippant minket egy bántalmazással vegyített kapcsolat, azzal együtt jár két, egymással bensőséges viszonyban álló tendencia. Az egyik a hajlam, hogy nem figyeljünk a figyelmeztető jelekre. Az emberek nem csukott könyvek, nem is titkos kódok. Jeleket bocsátanak ki. Viselkedésük sugall valamit. Ha nem hagyjuk figyelmen kívül a figyelmeztető jeleket, nem nehéz látni, hogy ki lesz az, aki bántalmazza, irányítja a másikat, aki énközpontú, nem törődik a másikkal, uralkodni akar, kegyetlen, vagy súlyos függőségben szenved.

Nem azt mondom, hogy azok a férfiak, akikkel találkozni fog, teljesen nyíltan és őszintén viselkednek majd. Társas helyzetekben a legszebb oldalunkat mutatjuk, főleg akkor, ha valakit meg akarunk nyerni magunknak.

A másik hajlam, hogy nem vesszük észre az arra utaló jelzéseket, hogy ki illik hozzánk. Láthatóan elég könnyű nem észrevenni a vörös zászlókat, mivel a legjobbat akarjuk látni másokban. Ön úgy véli, méghozzá helyesen, hogy a gyanakvást és a bizalmatlanságot nem jó belevinni egy új kapcsolatba. De éppen annyira pusztító az is, ha nem látjuk meg a jót a másikba. Mivel a legtöbb ember hordoz a fejében egy képet arról, hogy milyen az „igazi”, e kép alapján elvetik a többieket.

Gondoljon azokra a férfiakra, akiket elutasított, mert unalmasak voltak, nem voltak elég jóképűek, nem elég gazdagok, vagy okosak stb., amikor az egyetlen hibájuk az volt, hogy nem feleltek meg ennek a mesterséges képnek. Ezt megfejeli még a társadalom szülte elvárás, miszerint a külsőségek a legfontosabbak.

A döntő kérdés tehát az, hogy miként lehet felülemelkedni ezeken a hajlamokon? Ön szeretné előre kiszűrni a figyelmeztető jeleket, de vannak rejtett erények is. Az ilyesmik megtételéhez szükséges képesség magától jön, de sokféle módon tudjuk blokkolni. Egy nagy torlaszról beszélt, a múlt sérelmein és kudarcain alapuló félelemről.

Az a macska, amelyik egyszer ráült a forró kályhára, soha többé nem fog ráülni, legyen az akár forró, akár hideg.
Ezzel azt akarom mondani, hogy nem bízhat a régi sérüléseiben. Meg kell tanulnia nyitottnak lenni, meg kell újulnia, amikor lehetőségek adódnak. Meg kell tanulnia átlátni azon a homályos képen, ami miatt képtelen másokat olyannak látni, amilyenek valójában, ami mindig a jó és a rossz keveréke.

Ebből sok minden vezet vegyes érzelmekhez. Amikor látja valakiben a jót és a rosszat, hogyan reagál rá? Ha ön érett, elfogadja a jót, és eltűri a rosszat, de csak egy bizonyos pontig.
A vegyes érzések nem egyenlők a tökéletes románccal. Ez egy toleráns állapot. Amint eléri ezt az állapotot, abból valami új fakad. többé már nem vakítja el a tökéletes szerelemről alkotott fantázia, hanem rájön, hogy már kevésbé kritikus, nem ítél meg másokat annyira, kevesebb oka van a félelemre és a bizalmatlanságra.

Ekkor már képes felismerni a legfontosabbat: tudni fogja, hogy mire van szüksége, és hogyan szerezze meg.
A legtöbb embernek zavaros elképzelései vannak arról, hogy valójában mit is akar, ezért aztán rossz helyen keresik.
Úgy gondolom, hogy önnek biztonságra, védettségre, megerősítésre, szeretetre és gondoskodásra van szüksége, ebben a sorrendben ;)))

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a múltbéli, sebeket okozó kapcsolatait. Egy előrehaladottabb szakaszban, amikor már védettebbnek érzi magát, nagyobb biztonságban van, esetleg elkezdheti keresni a szeretetet, az együttérzést és a bölcsességet, mint elsődleges prioritásokat.

Miután felismerte, hogy mire van szüksége, nézzen reálisan lehetséges párjára úgy, mint aki betöltheti ezeket az igényeit.
Járjon el randizni, éljen egy ideig kapcsolatban, tesztelje a másik adottságait. Tudom, milyen könnyű úgy érezni, hogy képtelen követelésekkel előállni. Ön az energiáját arra fordítja, hogy mások kedvére tegyen.

Aggódik amiatt, hogy elég fiatal-e, elég csinos-e, elég-e a másiknak. De éppen így jönnek szembe a rossz kapcsolatok. Ha saját hiányosságaira koncentrál, képtelen tesztelni, hogy a másik ember tényleg megfelel-e az igényeinek.

Amint figyelmének iránya megfordul, elkezdhet realistán gondolkodni arról, hogy ki is az a másik ember, és hogy mit kell neki adnia önnek.

Úgy vélem, ez a legfontosabb lépés, és remélem elég kulcsot adtam ahhoz, hogy tudja, mit keressen a jövőben, ami nem egyszerűen a múlt ismétlődése.

http://ANGI-KINEZ.BLOG.HU

ÚTON ÖNMAGUNK FELÉ

2015.11.21. 15:09

Úton önmagunk felé,

ut.jpgMit is jelent ez, hogyan történik?

Amikor az ember már tudja, hogy pontosan mit is jelent eljutni önmagába, a személyes fejlődést övező számos rejtély kezd világosabbá válni. Az igazat megvallva, máris mindenki befelé tart. Ha valaki megkérdezi tőled, hogy érzed magad, vagy mit gondolsz, vagy felidézed magadban, hogy bezártad-e az ajtót, akkor automatikusan befelé fordulsz a válaszért.

Mit találsz majd odabent?
Egy gazdag világot, amelyet elárasztanak a gondolatok, érzések, érzelmek, emlékek, remények, kívánságok, álmok, és félelmek. Senki sem immúnis ennek a világnak a csábítására. Itt önmagunkat éljük meg, és mindent, amit csak elképzelni tudunk.
De minden élvezetes élményre jut egy fájdalom is.

Ez a személyes fejlődés kiindulópontja, mivel az emberi lények látva, hogy a fájdalmuk önmagukban összpontosul, a fájó gondolatok, emlékek, baljós előérzetek és bűntudat révén, kiutat keresnek.

Lehetséges bejutni úgy, hogy nem éljük át a fájdalmat?

Még amikor boldognak érezzük magunkat, és jól alakul a napunk, az elkövetkező rossz dolgok árnyékától akkor sem tudunk szabadulni. Vagyis a gondolkodás szintje nem ugyanott van ahol a gyógyír a fájdalomra. Senki sem képes irányítani a fájó gondolatokat.

Ezért aztán az összes tanítás azt mondta, hogy van az elmének egy másik szintje, ahol a CSEND az úr. Ha megtapasztaljuk ezt a csendet, az elménk elkezd váltani. Ahelyett, hogy a félelem, a bűntudat, és a belső félelem más formái uralnák, egy csendes nyugodt állapot veszi át az irányítást.

Ebből az állapotból bontakozik ki a jó közérzet és a biztonságérzet. Ha ezen az úton maradunk, és továbbra is átéljük ezt a belső csendet, ránk köszönt a béke, majd az öröm és a boldogság is. Ez a valódi én kibontakozása.
Ez jelenti az önmagunkba „bejutás” teljes egészében.
http://ANGI-KINEZ.BLOG.HU

KRITIKA

2015.11.21. 14:59

Szavakkal verők

kritika.jpgVan egy közmondás:”az apró kavics fel tudja borítani a nagy szekeret!”, igen egy apró szóval fel lehet borítani egy ember lelkivilágát. A sértő degradáló megjegyzések, a lekicsinyítő bírálatok rendkívül negatív üzeneteket közvetíthetnek önmagunkról, olyanokat, amelyek drámaian befolyásolják lelki egészségünket.

Sokszor hallottam:
„Ha választanom kellene a testi és a szóbeli bántalmazás közül, inkább egy verésnek tenném ki magam. A szavaktól az ember megbolondul, a sebek láthatatlanok, a verésből származó sebek százszorta hamarabb gyógyulnak, mint a sértések.”

Akár gyermeknevelésről, akár párkapcsolatról van szó, előfordul, hogy időnként sértő módon szólunk egymáshoz. Ha ez gyakran ismétlődik, akkor verbális bántalmazásról beszélhetünk. Az a káros, ha a gyerekünk vagy partnerünk külsejét, intelligenciáját, képességeit vagy emberi értékeit gyalázó, rendszeres verbális támadás éri.

A szavakkal verőt, két jól elkülöníthető stílus jellemzi. Vannak, akik közvetlenül nyíltan és gonoszul becsmérlik társukat. Előfordul, hogy külsejét minősíti, helyzetét kibeszéli, és állandóan csak a rosszat látja benne.

Jó kérdés, hogy miért teszi. Járjunk ennek egy kicsit a végére.

Kedves olvasó, hogy jobban ráláss, az ilyen helyzetekre tudnod kell, hogy a kis kritika mögött, mindig egy igény húzódik meg. Nézzünk erre egy példát: „Rám sosincs időd!”, itt valójában az elhanyagoltnak érzett fél, azt szeretné közvetíteni párja felé: „szeretném, ha több időt töltenél velem, szükségem van a közelségedre.”

De nézzük meg, mi rejtőzik a nagy kritika mellett, amikor a másik félt rendszerint becsmérlik, kibeszélik, degradálják. Ebben az esetben, a bántalmazó, olyan helyzetet generált, amivel a saját lelkiismerete nem tud megbékélni, ezért próbálja társát rossz színben feltüntetni, hogy magát mentesítse, a felelősség alul.
Nézzünk erre is egy példát: „fiatal pár, családtervezésről beszél. Majd a fiú, önhatalmúlag, anélkül hogy a lánnyal egyeztetne, elérkezettnek érzi ennek idejét, és teherbe ejti őt. Sok üres szó hagyja el a száját (karácsonyra már a feleségem leszel, jövőre már hárman leszünk, stb.)
A baba megfogan, a fiú meggondolja magát, majd abortuszra kényszeríti a lányt.” Itt felborul kettőjük kapcsolata. Ezután, a fiú társát, rendszerint becsmérli, mindig mindenhol, mert csak így tudja felmenteni magát. A lányt rosszabb színben kell feltüntetnie, mert így van mentség a tettére.

Tehát kedves Olvasó ne feledd, kis kritika mögött igény, nagy kritika mögött lelkiismeret-furdalás rejtőzik.

De nézzük a szavakkal verők másik táborát. Ők azok, akik nem ennyire direkt stílusban, hanem heccelő, szarkasztikus megjegyzésekkel, finoman lekezelő kijelentésekkel támadják a másikat. Az ilyen társ, a sértést gyakran humorral leplezi. Ha a másik fél a nemtetszését fejezi ki, a sértő mindig azzal vág vissza: „tudod drágám, hogy csak viccből mondtam”!

Ha ez sokszor ismétlődik, a sértett fél idővel nem tud különbséget tenni igazság és tréfa, fenyegetés és jópofaság között. A pozitív humor az egyik legértékesebb eszközünk, amellyel a családi kötelékeket erősíthetjük. A lekicsinyítő viccelődés azonban, rendkívül kártékony hatást fejthet ki a családban. Társunk idővel a szarkazmust és a vicces túlzásokat egyaránt szó szerint veszi.

Mindannyian sütöttünk már el vicceket mások kárára. A ilyen tréfák legtöbb esetben ártatlanok, de gyakorisága kegyetlensége és forrása az, ami sértővé teszi őket. Szadista és destruktív dolog, ha az erősebb fél, a társa kárára viccelődik.

Hogy meg tud-e változni a sértő fél? Ahhoz, hogy a válasz igenlő legyen, az alábbiaknak kell teljesülniük:
- a sértő félnek fel kell ismernie és el kell fogadnia, hogy ez probléma
- meg kell bánnia, amikor elveszíti a béketűrést
- segítségért kell folyamodnia
- akarnia kell, hogy társa is része legyen ennek a gyógyulásnak
- a sértett félnek, látnia kell a javulás tüneteit, amikor a tettek mezejére lép.

Jellemző a sértő félre, hogy fontos számára, hogy neki legyen igaza. Ez az irányítással együtt járó problémák egyik tünete. Ők a szőrszálhasogató maximalisták, akiknek sosem lehet a kedvükre tenni. A kor sajnos csak felerősíti ezeket a hajlamokat. Sokszor elhangzik: „engem már ne akarjon senki sem megváltoztatni, nem érdekel, mások mit gondolnak.” Ez szomorú, de elég gyakori.

Hogy benne kell/szabad maradni egy ilyen kapcsolatban?

Én úgy érzem, senkinek sem lenne szabad együtt lennie egy olyan emberrel, aki nem ismeri be, hogy neki kell megváltoznia, és nem a pincérnek, aki kiönti a kávét. Kedves Olvasó, ne szabad a tehetetlenség állapotába esni, ha alaposan szemügyre veszed magad, meg fogod találni azokat az eszközöket, amik kellenek egy jó döntés meghozatalához. Ha mégsem, Én itt vagyok és segítek Neked.
http://ANGI-KINEZ.BLOG.HU

EGY LÉPÉSRE A SIKERTŐL

2015.11.21. 14:53

Egy lépésre a sikertől!

siker.jpg„Sportot űzött abból, hogy aláz, sosem ütött meg, de azok a szavak éppen úgy fájtak.”

Egyes szülők azzal az elvárással vannak gyermekük felé, hogy az legyen tökéletes. Amennyiben a gyerek nem teljesíti ezt az elvárást, verbális támadásnak van kitéve a szülő részéről. A verbálisan bántó szülők közül sokan maguk is sikeres emberek, azonban a munkahelyi stresszt nemritkán otthon vezetik le.

A maximalista szülők úgy gondolják, hogy ha sikerül tökéletesre faragniuk gyereküket, akkor tökéletes lesz a család. A gyerekre hárítják a terheket, és ezzel elkerülik a szembesülést azzal a ténnyel, hogy ő maguk képtelenek biztosítani a stabilitást az adott családban. A gyerek kudarcot vall, és a család bűnbakjává válik. Megint csak ő viseli a felelősséget.

A gyerekeknek szükségük van arra, hogy hibázzanak, és felfedezzék, hogy attól még nem dől össze a világ. Így tesznek szert önbizalomra, hogy új dolgokat próbáljanak ki az életben. A maximalista szülők elérhetetlen célokat, lehetetlen elvárásokat és állandóan változó szabályokat kényszerítenek a gyerekükre. Azt várják el, hogy a gyermekük olyan érettséggel reagáljon, amivel élettapasztalat híján nem rendelkezhet. A gyerekek nem miniatűr felnőttek, ám a szülők elvárják tőlük, hogy úgy viselkedjenek, mintha azok lennének.

Fiatal férfi segítségért fordult hozzám, munkahelyi gondjai miatt keresett meg. Feltűnően félénk és szégyellős, látszott, hogy bizonytalan önmagában, ennek ellenére rendszeresen vitába keveredett főnökével.

Ahogy a munkájáról beszélgettünk, világossá vált számomra, hogy az autoritásával vannak problémái. Majd kértem, hogy meséljen a szüleiről:

„ Kilenc éves voltam, amikor az anyám újra férjhez ment. A mostohám sosem bírt engem, állandóan parancsolgatott nekem. Állandóan zaklatott, főleg a szobám miatt. Minden nap szemlét tartott, mint valami katonatiszt. Mindig mindennek tökéletesnek kellett lennie, semmiben sem lehetett hiba. Ha valami nem volt a helyén elkezdett üvölteni, hogy milyen undorító disznó vagyok, kibaszott kis seggfejnek, undorító fattyúnak nevezett. Sportot űzött abból, hogy aláz, sosem ütött meg, de azok a szavak éppen úgy fájtak."

Olyan érzésem volt, hogy kliensemben van valami, ami heves érzéseket váltott ki mostohaapjából. Ez nemsokára ki is derült. Bár félénk, szerény visszahúzódó fiú volt, korához képest alacsony.

„Gyerekkorában a mostohaapám volt a legkisebb srác az iskolában, mindenki őt piszkálta, de mire elvette anyámat, már kisportolta magát, elég műnek nézett ki, valahogy sosem illet hozzá ez a külső.”

Kliensem mostohaapjában valahol mélyen még ott élt egy rémült kisfiú. És mivel kliensemben annyi hasonló vonás volt, ő jelképezte a férfi fájdalmas gyerekkorát. Mivel mostohaapja sosem fogadta el magát, mint gyerek, azonnal dühöt váltott ki benne a fiú, aki saját magára emlékeztette. Később nevelt fián gyakorolta a hatalmat, amitől megfosztva érezte magát.

Kliensem tizenhat éves volt, amikor anyja elvált a második férjétől, ám a fiú lelke addigra komoly sérüléseket szenvedett. Felnőttként sorra meghátrált a kihívások előtt. A munkahelyén sorra konfliktusba keveredett főnökével, ezzel újra éleztette gyermekkorát.

Kliensem életének már rég nem volt része a mostohaapja, mégis még mindig a szorításában tartotta, mivel a megalázó üzenetek sorra visszacsengtek a fülében, aki ennek köszönhetően a maximalizmus, a halogatás és a bénultság ördögi körében került.

Bár nagyon szerette az új munkáját, félt attól, hogy nem fog megfelelni, mert sosem készült el a feladatokkal határidőre. A mostohaapja azt a kényszert ültette belé, hogy tökéletes legyen. A kudarctól való félelem állandóan arra késztette, hogy elhalassza a feladatok teljesítését: halogatás. Ám minél inkább halogatta a dolgokat, annál inkább a fejére nőttek, míg lavinaszerűen növő félelme végül meggátolta abban, hogy bármit is végig csináljon: bénultság.

A maximalista szülők felnőtt gyermekei többnyire két út valamelyikét járják. Vagy kíméletlenül hajszolják magukat, hogy elnyerjék szüleik szeretetét, vagy olyan mértékben fellázadnak, hogy félelem alakul ki bennük a SIKERREL szemben. Nem tudják élvezni a siker örömét, mert meggyőződésük, hogy jobban is csinálhatták volna. A legkisebb hiba is pánikérzést vált ki belőlük.

http://ANGI-KINEZ.BLOG.HU

ELHÍZÁS

2015.11.21. 14:49

Elhízás / apa-lánya kapcsolat,

duci_no.jpgFiatalok, szépek, ápoltak, bár rendelkeznek pár kiló súlyfelesleggel. Ők visszataszítónak látják magukat. Elmondásuk szerint, ha sikerül is fogyni pár kilót, kis idő elteltével visszaszedik. Valami történik, valami ismétli önmagát, de nézzünk utána, hogy mi is az.

Mint sok minden, az elhízás is gyakran visszavezethető a gyermekkorra, amikor a serdülő tini, nem találja helyét a világban. Már nem tartozik a gyerekkorhoz, viszont még felnőttnek sem mondható. Valahol a senki földjén megrekedve tengeti napjait.

Sokszor előfordul, hogy az apák irracionális módon reagálnak lányuk rohamosan bontakozó nőiességére. Vannak apák, akik nem tudják kezelni, hogy ez a kérdés/dolog rögeszmésen foglalkoztatja őket.

Terápiás üléseken sokszor elhangzik: „állandóan magamon éreztem az apám tekintetét, ahogy nőiesedtem az apám állandóan sértegetett, gúnyolt, vagy, az apám kis kurvának nevezett, szerinte én semmirekellő vagyok és csak „arra” leszek jó”. Nem kell feltétlenül fizikai inzultusnak történnie, a lelki bántalmazás ugyan olyan erővel bír.

Az apák esetében, gyakran előfordul, hogy lányok virágzó szexualitását kínosan élik meg és nem egyszer ellenségesen reagálnak rá. Előfordul, hogy még egy olyan apa is, aki a lányát kiskorában szereti, és kedves hozzá, a kamaszkorban konfliktusokat gyárt azért, hogy leküzdje elfogathatatlannak érzett szexuális vonzalmát.

Az ilyen apák esetében, a lánygyermek szexuális érése rendkívül heves szorongást válthat ki, ami az apa szemében elég indok arra, hogy a lányát zaklassa. Ilyenkor a szülő a bűntudatát és a kínos érzéseit a lányukra vetítik, elhárítva magukról a felelősséget saját érzéseikért.” Gonosz vagy és rossz, mert gonosz és rossz érzéseket váltasz ki belőlem.”

A kamaszkor érzelmi viharaiban a kislányok kétségbeesve igénylik, hogy egy szerető és támogató apa önbizalmat adjon nekik. Ehelyett az apa kíméletlenül gyalázza. Sok esetben anyjuk passzivitása és apjuk verbális sértéseik megnehezítik a gyerekek számára, hogy értékes és szeretetre méltó embereknek lássák magukat.

Az ilyen impulzusok miatt, egy értéktelen és visszataszító emberi lény képét építik be, azt, amelyet az apák alkottak róluk. Ebből következően felnőtt életük nagy részét az határozza meg, hogy önpusztító módon keresik a szeretetet, amelyre az apáktól szerettek volna megkapni.

Ezek a lányok, elfojtott haragjuknak sok féle módon találnak levezetést. A depresszió rendkívül gyakori kifejeződése az elfojtott érzéseknek. Az általános szomorúságtól szinte a mozgásképtelenségig terjed. Az ilyen gyerekek aránytalanul nagy számban híznak el felnőttkorukra. A megnövekedett testsúly kettős célt szolgál: az áldozat egyrészt azt képzeli, ezzel távol tarthatja a férfiakat, másrészt a testtömeg az erő és a hatalom hamis illúzióját kelti.

Sok áldozat megrémül, amikor lefogy néhány kilót, mivel ettől újra tehetetlennek és kiszolgáltatottnak érzi magát.
Az áldozatoknál ezenkívül gyakori az ismétlődő fejfájás. Ezek a fejfájások nem csak az elfojtott harag és szorongás megnyilvánulásai, hanem az önbüntetés egy formáját is képezik.

Sokat közülük a külvilágban keresi a büntetést. Ezek az áldozatok szabotálják a kapcsolataikat, és büntetést akarnak azoktól, akiket szeretnek. Munkahelyi konfliktusban keverednek, néhányan erőszakos bűncselekményeket követnek el, ezzel érdemelve ki a társadalom megrovását.

Ezeknek a lányoknak, bármennyire is fájdalmas volt az életük, sokan vannak, akik felnőtt korban fenntartják a szimbiózist bántó szüleikkel. A fájdalmukat a szülők okozták, ám az áldozatok még mindig tőlük várják, hogy enyhítsék azt. Ezek a gyerekek nagyon nehezen adják fel a boldog család mítoszát. A kialakult helyzetnek a legsúlyosabb öröksége, az a soha véget nem érő keresés, amely a szülői szeretet és elfogadás kincsesládáját megnyitó bűvös kulcsért folyik.
http://ANGI-KINEZ.BLOG.HU

KRÍZIS

2015.11.21. 14:45

Krízis,

kizis_kep.jpgMélypont, egy olyan gödör, amiből nem látszik a felszín, egy véget nem érő alagút.
Krízis, drámaian hangzik, de vajon milyen céllal érkezett az életünkben? Mit akar mutatni, tanítani, esetleg adni?

Ha úgy tekintünk a krízisre, mint az élet lehetőségeire, és ki is használjuk őket, akkor befolyások nélkül élhetjük az életünket. Életünket nem régi viselkedésminták, elvárások és vágyak fogják meghatározni, hanem igazi létünk. Nem leszünk többé jók vagy rosszak, csak igazak, jók és hitelesek.

Ha kihívásként tekintünk a krízishelyzetekre, kitárjuk magunkat az élet, szeretet és igazi énünk előtt. Elbúcsúzunk attól, akik voltunk, és egészen azzá válunk, akik most vagyunk, és élvezhetjük az életet.

Majd jön a következő feladat ami megtalál minket, és szembesülnünk kell vele. Még ha kihívás is lesz számunkra, csak mi döntjük el, hogyan közelítjük meg. Csak rajtunk múlik, hogy nemkívánatos nehézségként vagy esélyként tekintünk-e rá.

Ha sikerül a nehéz helyzetekre és a szenvedésre is az élet ajándékaként tekinteni, a lét egy egészen új szintjére kerülhetünk, egy olyan szintre melyen közelebb kerülünk magunkhoz és nagyobb örömöt találhatunk az életben.

Ezzel a hozzáállással örömmel fogadjuk a változásokat, és a kihívásokkal is szívesebben nézünk szembe.
Idővel azt is megtanuljuk, hogy a kihívásokat még a nyugodt időszaknál is jobban meg kell becsülnünk, mert felismerjük, hogy minden egyes megoldott feladattal közelebb kerülhetünk a célhoz. Legyenek ezek a feladatok bármilyenek, a cél mindig egy és ugyanaz – saját magunk.

Felismerjük, hogy valamennyi kockázatával és esélyével minden egyes pillanat magában hordozza az újjászületést. Lesz hozzá bátorságunk, hogy bizalommal adjuk át magunkat az életnek, és igent mondjunk saját életünkre. A mindent átfogó rend részeként tekintünk saját magunkra, és felismerjük, hogy úgy vagyunk rendben, ahogyan vagyunk, és hálával tekintünk létünkre. Felismerjük, hogy az élet, első lépések sorozatából áll.

Bár minden egyes helyzet új lesz számunkra, és bármit fogunk tenni, azt először tesszük majd. Az életünk egy folyamatos „premierré” válik, ahol nincs lehetőség próbaelőadásra, mert mindig új szituációkat és megismételhetetlen helyzeteket teremt.
Mindig az történik, aminek történnie kell, és minden egyes pillanatban választhatunk: fel akarunk lépni a lét egy egészen új szintjére, vagy sem.
http://ANGI-KINEZ.BLOG.HU

ÉN....vagyok

2015.11.21. 14:40

Én…..vagyok…..

12002217_431491130380049_2494825043922369567_n.jpgKutatod, keresed magad, amiről azt hiszed, hogy Te vagy, kiderül, hogy csak a személyiséget, amit környezeted alakított, formált olyanná amilyen vagy. Vélemények, előítéletek, nézetek, elvárások, valamint mások kívánságainak és kivetítéseinek az összegzése. A Te döntésed volt, hogy elfogadod-e a címkéket vagy sem, mert tulajdonképpen semmi közöd sincs hozzá, nem kell azonosulnod velük.

Az ilyen címkék terhek, és nem véletlen, hogy előbb vagy utóbb mindenkinek alacsony lesz az önértékelése. Bár néhányan megpróbálják ezt az érzést kompenzálni vagy legyőzni, sohasem múlik el teljesen.

Azért keletkezik, mert érzéseink nem tükrözik a valóságot, és sajnos ez az oka a legtöbb betegség kialakulásának is. Minél inkább eltávolodunk a valóságtól, annál nagyobb lesz a diszharmónia, és annál erősebb agresszióval fordulunk saját magunk, valamint a testünk, a sorsunk és életkörülményeink ellen. Az élet, amit élünk nem a mi életünk.

Hogy ki vagyok, kiként élem az életem, kiként vagyok itt?

Tulajdonképpen nem is kell tudnunk, hogy kik vagyunk, hiszen kétségtelen, hogy vagyunk. Azt azonban mindenképpen el kell kerülnünk, hogy hamis képet alakítsunk ki önmagunkról. Ha lerázzuk magunkról a hamis identitást, és minden pillanatban észleljük magunkat, fokozatosan felismerjük, kik is vagyunk valójában. Ha így teszünk, életünk minden egyes pillanata spontán módon fog alakulni.

A „vagyok” állapotában vagyunk csak igazán tudatosak, de hogyan juthatunk el oda?

1. Béküljünk ki saját magunkkal és másokkal.

2. Szabaduljunk meg mindattól, ami elválaszt saját belső lényünktől.

3. Szabaduljunk meg a saját akaratunktól, és engedjük, hogy a Teremtés akarata érvényesüljön.

Önmagunk megtalálása azt jelenti, hogy felismerjük létünket, és olyannak fogadjuk el magunkat, amilyenek vagyunk. De ki az bennünk, aki mindezt elfogadja? Ismerjük fel, hogy valódi önmagunk teremtő, mindent átfogó mindenható és mindig jelen lévő. Azonosuljunk magunkkal és éljünk alkotó életet. Ha nem szakadunk el saját magunktól, hiteles, őszinte, igaz és valódi életet élhetünk.

Az életünkben újabb és újabb szerepeket töltünk be mindaddig, amíg meg nem találjuk önmagunkat. Jelenleg ami látszik belőlünk az csak az ÉN. Egy nap el kell engednünk ezt az Ént, és ez lesz az a pillanat, amikor felszabadulhatunk.

Az életben csak egy valamit nem szabad, mégpedig elszalasztani saját magunkat.

Adjunk magunknak esélyt, hogy igazi életet éljünk. Emlékezzünk arra, hogy kik is vagyunk valójában, és hogy miről szól az igazi élet. Találjuk meg saját magunkat, éljük meg belső bölcsességünket, majd ezzel a megtapasztalással térjünk vissza a hétköznapokba.

Ha így teszünk, eljön a nap, amikor már nem kérdezünk többé, csak hagyjuk, hogy életünk zavartalanul áramoljon.

Hogy ez a nap mikor jön el, az csak rajtunk múlik, de ha akarjuk akár már most is eljöhet, ebben a pillanatban, hiszen az élet mindig a "most"-ban történik.

KOMFORTZÓNA

2015.11.21. 14:26

Búvóhely vagy komfortzóna?

bujci.jpgA hely ahol biztonság van, a hely ahol nem vagy bántható, sebezhető. Itt elvagy egy ideig, súgja gyáván hitrendszered. Itt megpihenhetsz. Itt nem kell változnod, nem kell átalakulnod. Itt minden úgy jó, ahogy van.

Nem lépsz mert komfortzóna, ezt megszoktad, ismered. Nem tud újat mutatni, minden ismerős, szinte már rutinos és ebből kifolyólag biztonságos.

Mi tart ott? Mi húz vissza? Esetleg ki?

A válasz: Egyrészről Te saját magad, Te vagy a legnagyobb akadály a saját utadban. Másrészről a környezetedben élő emberek kicsinyes gondolkodása, próbál gáncsolni abban, hogy elérd mindazt, ami számukra elérhetetlen, hogy elérd azt, ami túlmutat rajtuk. Lásd meg őket, és ne adj teret nekik.

Ehelyett jelölj ki egy célt, mond ki hangosan szándékod, és lépj túl az átlagon. Ha megteszed, csodák sorozata kopogtat be hozzád, és csak te döntöd el, hogy mennyire vagy nyitott rájuk.

Amikor hosszú ideje fennálló falakat próbálsz ledönteni, akkor a belső és a külső ellenállás egyszerre lép fel. Minden stabilnak hitt teória meginog körülötted, nagyrészük pedig teljesen megsemmisül.

Most új valóságot teremthetsz!

Térj magadhoz végre, gyere ki a változás okozta sokkból, és vedd észre, hogy életed talán egyik legnagyszerűbb eseménye történt meg veled. Tedd le a voksodat az Élet mellett, és élj. Kedves olvasó, ne maradj benne megszokott, de boldogtalan élethelyzetekben.

Lépj ki, és végképp hagyd magad mögött a komfortzónád, lépj ki a saját börtönödből, hidd el csodák történhetnek. Ne bújj el a lehetőség elől, nézz szembe a ténnyel, hogy sokkal több van benned annál, mint amit jelen pillanatban megélsz.

Mert mást láttál otthon, mert mást tanítottak a szüleid…..

Engedd el a múltadat, engedd el a régi családi mintákat, és mutasd meg, hogy Te másképp csinálod, jobban, könnyebben.
Ahhoz, hogy az életed tartalmas és kiteljesedett legyen, a komfortzónát akadályként kell látnod, amit újra és újra le kell bontanod, meg kell semmisítened.

Ne törekedj a biztonságra, hidd el az csak illúzió. Boldog akkor leszel, ha újra és újra képes vagy szembeszállni a korlátaiddal, és úrrá lenni a jelenlegi helyzeten. Ha az erőd megmérettetésre kerül, akkor erősödik az önbizalmad. Állj bele a helyzetbe, merd kipróbálni magad, és ne félj. Hidd el, ahol eddig eltörtél, legközelebb ott leszel a legerősebb.

A boldogság nem problémamentes életet jelent. A boldogság a kihívások és a probléma felett gyakorolt uralmat jelenti. Amikor a változás beköszönt az életedben tartsd irányítás alatt életed eseményeit és merd eldobni az eddigi mankókat. Hidd el, már nincs szükséged rájuk.