VÁLASZ

2015.11.21. 15:14

valasz.jpg„ Az emberek nem csukott könyvek, nem is titkos kódok. Jeleket bocsátanak ki. Viselkedésük sugall valamit. Ha nem hagyjuk figyelmen kívül a figyelmeztető jeleket, nem nehéz látni, hogy ki lesz az, aki bántalmazza, irányítja a másikat, aki énközpontú, nem törődik a másikkal, uralkodni akar, kegyetlen, vagy súlyos függőségben szenved”.

Majdnem 5 év telt el a válásom óta, 20 évig voltam házas, de az exem érzelmileg bántalmazott. A válásom utáni első kapcsolatom rosszul végződött a szeretőm alkoholizmusa miatt. Most attól félek, hogy ismét egy katasztrofális kapcsolat vár majd rám. Hogyan törhetném meg ezt a mintázatot, és léphetnék tovább?

Ha beszippant minket egy bántalmazással vegyített kapcsolat, azzal együtt jár két, egymással bensőséges viszonyban álló tendencia. Az egyik a hajlam, hogy nem figyeljünk a figyelmeztető jelekre. Az emberek nem csukott könyvek, nem is titkos kódok. Jeleket bocsátanak ki. Viselkedésük sugall valamit. Ha nem hagyjuk figyelmen kívül a figyelmeztető jeleket, nem nehéz látni, hogy ki lesz az, aki bántalmazza, irányítja a másikat, aki énközpontú, nem törődik a másikkal, uralkodni akar, kegyetlen, vagy súlyos függőségben szenved.

Nem azt mondom, hogy azok a férfiak, akikkel találkozni fog, teljesen nyíltan és őszintén viselkednek majd. Társas helyzetekben a legszebb oldalunkat mutatjuk, főleg akkor, ha valakit meg akarunk nyerni magunknak.

A másik hajlam, hogy nem vesszük észre az arra utaló jelzéseket, hogy ki illik hozzánk. Láthatóan elég könnyű nem észrevenni a vörös zászlókat, mivel a legjobbat akarjuk látni másokban. Ön úgy véli, méghozzá helyesen, hogy a gyanakvást és a bizalmatlanságot nem jó belevinni egy új kapcsolatba. De éppen annyira pusztító az is, ha nem látjuk meg a jót a másikba. Mivel a legtöbb ember hordoz a fejében egy képet arról, hogy milyen az „igazi”, e kép alapján elvetik a többieket.

Gondoljon azokra a férfiakra, akiket elutasított, mert unalmasak voltak, nem voltak elég jóképűek, nem elég gazdagok, vagy okosak stb., amikor az egyetlen hibájuk az volt, hogy nem feleltek meg ennek a mesterséges képnek. Ezt megfejeli még a társadalom szülte elvárás, miszerint a külsőségek a legfontosabbak.

A döntő kérdés tehát az, hogy miként lehet felülemelkedni ezeken a hajlamokon? Ön szeretné előre kiszűrni a figyelmeztető jeleket, de vannak rejtett erények is. Az ilyesmik megtételéhez szükséges képesség magától jön, de sokféle módon tudjuk blokkolni. Egy nagy torlaszról beszélt, a múlt sérelmein és kudarcain alapuló félelemről.

Az a macska, amelyik egyszer ráült a forró kályhára, soha többé nem fog ráülni, legyen az akár forró, akár hideg.
Ezzel azt akarom mondani, hogy nem bízhat a régi sérüléseiben. Meg kell tanulnia nyitottnak lenni, meg kell újulnia, amikor lehetőségek adódnak. Meg kell tanulnia átlátni azon a homályos képen, ami miatt képtelen másokat olyannak látni, amilyenek valójában, ami mindig a jó és a rossz keveréke.

Ebből sok minden vezet vegyes érzelmekhez. Amikor látja valakiben a jót és a rosszat, hogyan reagál rá? Ha ön érett, elfogadja a jót, és eltűri a rosszat, de csak egy bizonyos pontig.
A vegyes érzések nem egyenlők a tökéletes románccal. Ez egy toleráns állapot. Amint eléri ezt az állapotot, abból valami új fakad. többé már nem vakítja el a tökéletes szerelemről alkotott fantázia, hanem rájön, hogy már kevésbé kritikus, nem ítél meg másokat annyira, kevesebb oka van a félelemre és a bizalmatlanságra.

Ekkor már képes felismerni a legfontosabbat: tudni fogja, hogy mire van szüksége, és hogyan szerezze meg.
A legtöbb embernek zavaros elképzelései vannak arról, hogy valójában mit is akar, ezért aztán rossz helyen keresik.
Úgy gondolom, hogy önnek biztonságra, védettségre, megerősítésre, szeretetre és gondoskodásra van szüksége, ebben a sorrendben ;)))

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a múltbéli, sebeket okozó kapcsolatait. Egy előrehaladottabb szakaszban, amikor már védettebbnek érzi magát, nagyobb biztonságban van, esetleg elkezdheti keresni a szeretetet, az együttérzést és a bölcsességet, mint elsődleges prioritásokat.

Miután felismerte, hogy mire van szüksége, nézzen reálisan lehetséges párjára úgy, mint aki betöltheti ezeket az igényeit.
Járjon el randizni, éljen egy ideig kapcsolatban, tesztelje a másik adottságait. Tudom, milyen könnyű úgy érezni, hogy képtelen követelésekkel előállni. Ön az energiáját arra fordítja, hogy mások kedvére tegyen.

Aggódik amiatt, hogy elég fiatal-e, elég csinos-e, elég-e a másiknak. De éppen így jönnek szembe a rossz kapcsolatok. Ha saját hiányosságaira koncentrál, képtelen tesztelni, hogy a másik ember tényleg megfelel-e az igényeinek.

Amint figyelmének iránya megfordul, elkezdhet realistán gondolkodni arról, hogy ki is az a másik ember, és hogy mit kell neki adnia önnek.

Úgy vélem, ez a legfontosabb lépés, és remélem elég kulcsot adtam ahhoz, hogy tudja, mit keressen a jövőben, ami nem egyszerűen a múlt ismétlődése.

http://ANGI-KINEZ.BLOG.HU

A bejegyzés trackback címe:

https://angi-kinez.blog.hu/api/trackback/id/tr618096632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása