ELHÍZÁS

2015.11.21. 14:49

Elhízás / apa-lánya kapcsolat,

duci_no.jpgFiatalok, szépek, ápoltak, bár rendelkeznek pár kiló súlyfelesleggel. Ők visszataszítónak látják magukat. Elmondásuk szerint, ha sikerül is fogyni pár kilót, kis idő elteltével visszaszedik. Valami történik, valami ismétli önmagát, de nézzünk utána, hogy mi is az.

Mint sok minden, az elhízás is gyakran visszavezethető a gyermekkorra, amikor a serdülő tini, nem találja helyét a világban. Már nem tartozik a gyerekkorhoz, viszont még felnőttnek sem mondható. Valahol a senki földjén megrekedve tengeti napjait.

Sokszor előfordul, hogy az apák irracionális módon reagálnak lányuk rohamosan bontakozó nőiességére. Vannak apák, akik nem tudják kezelni, hogy ez a kérdés/dolog rögeszmésen foglalkoztatja őket.

Terápiás üléseken sokszor elhangzik: „állandóan magamon éreztem az apám tekintetét, ahogy nőiesedtem az apám állandóan sértegetett, gúnyolt, vagy, az apám kis kurvának nevezett, szerinte én semmirekellő vagyok és csak „arra” leszek jó”. Nem kell feltétlenül fizikai inzultusnak történnie, a lelki bántalmazás ugyan olyan erővel bír.

Az apák esetében, gyakran előfordul, hogy lányok virágzó szexualitását kínosan élik meg és nem egyszer ellenségesen reagálnak rá. Előfordul, hogy még egy olyan apa is, aki a lányát kiskorában szereti, és kedves hozzá, a kamaszkorban konfliktusokat gyárt azért, hogy leküzdje elfogathatatlannak érzett szexuális vonzalmát.

Az ilyen apák esetében, a lánygyermek szexuális érése rendkívül heves szorongást válthat ki, ami az apa szemében elég indok arra, hogy a lányát zaklassa. Ilyenkor a szülő a bűntudatát és a kínos érzéseit a lányukra vetítik, elhárítva magukról a felelősséget saját érzéseikért.” Gonosz vagy és rossz, mert gonosz és rossz érzéseket váltasz ki belőlem.”

A kamaszkor érzelmi viharaiban a kislányok kétségbeesve igénylik, hogy egy szerető és támogató apa önbizalmat adjon nekik. Ehelyett az apa kíméletlenül gyalázza. Sok esetben anyjuk passzivitása és apjuk verbális sértéseik megnehezítik a gyerekek számára, hogy értékes és szeretetre méltó embereknek lássák magukat.

Az ilyen impulzusok miatt, egy értéktelen és visszataszító emberi lény képét építik be, azt, amelyet az apák alkottak róluk. Ebből következően felnőtt életük nagy részét az határozza meg, hogy önpusztító módon keresik a szeretetet, amelyre az apáktól szerettek volna megkapni.

Ezek a lányok, elfojtott haragjuknak sok féle módon találnak levezetést. A depresszió rendkívül gyakori kifejeződése az elfojtott érzéseknek. Az általános szomorúságtól szinte a mozgásképtelenségig terjed. Az ilyen gyerekek aránytalanul nagy számban híznak el felnőttkorukra. A megnövekedett testsúly kettős célt szolgál: az áldozat egyrészt azt képzeli, ezzel távol tarthatja a férfiakat, másrészt a testtömeg az erő és a hatalom hamis illúzióját kelti.

Sok áldozat megrémül, amikor lefogy néhány kilót, mivel ettől újra tehetetlennek és kiszolgáltatottnak érzi magát.
Az áldozatoknál ezenkívül gyakori az ismétlődő fejfájás. Ezek a fejfájások nem csak az elfojtott harag és szorongás megnyilvánulásai, hanem az önbüntetés egy formáját is képezik.

Sokat közülük a külvilágban keresi a büntetést. Ezek az áldozatok szabotálják a kapcsolataikat, és büntetést akarnak azoktól, akiket szeretnek. Munkahelyi konfliktusban keverednek, néhányan erőszakos bűncselekményeket követnek el, ezzel érdemelve ki a társadalom megrovását.

Ezeknek a lányoknak, bármennyire is fájdalmas volt az életük, sokan vannak, akik felnőtt korban fenntartják a szimbiózist bántó szüleikkel. A fájdalmukat a szülők okozták, ám az áldozatok még mindig tőlük várják, hogy enyhítsék azt. Ezek a gyerekek nagyon nehezen adják fel a boldog család mítoszát. A kialakult helyzetnek a legsúlyosabb öröksége, az a soha véget nem érő keresés, amely a szülői szeretet és elfogadás kincsesládáját megnyitó bűvös kulcsért folyik.
http://ANGI-KINEZ.BLOG.HU

A bejegyzés trackback címe:

https://angi-kinez.blog.hu/api/trackback/id/tr468096600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása